Nicușor Dan csütörtök este a közösségi oldalán indokolta döntését. Bejegyzésében hangsúlyozta: egyetért a román sport fejlesztésének szükségességével, valamint a fiatal sportolók képzésébe irányuló befektetések fontosságával, ugyanakkor szerinte ezek a célok csak a román alkotmánnyal és az európai uniós jogszabályokkal összhangban valósíthatók meg.
Az államfő szerint a Novák Károly Eduárd volt sportminiszter nevéhez kötődő jogszabály több pontban is alkotmányossági aggályokat vet fel. Kifogásolta, hogy a tervezet közvetlenül a sportolók állampolgárságára hivatkozik, ami sérti a diszkrimináció tilalmát, valamint a munkavállalók szabad mozgásának elvét – mindkettőt a román alkotmány és az uniós jog is rögzíti – számolt be róla az Agerpres.
Emellett úgy véli, a törvény a munkához való jogot is korlátozza, mivel akadályozza az európai sportolók hozzáférését a romániai versenyrendszerekhez. Nicușor Dan szerint további problémát jelent, hogy a jogszabály nem felel meg a törvényalkotás minőségi és egyértelműségi követelményeinek sem, mivel a hatályos jogi kereteket meghaladó, derogáció nélküli szabálysértési szankciókat állapít meg.
Kihirdetés helyett tehát az államfő megtámadta az alkotmánybíróságon a korábbi sportminiszter által kezdeményezett jogszabályt, amely így jó eséllyel nem lép hatályba.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!