A Képviselőház Sport- és Ifjúsági Bizottsága a román sportolók támogatására kezdeményezte az 500-as miniszteri rendelet törvénybe iktatását. A köznyelvben csak Novák-rendeletként ismert határozat előírja, hogy a hazai hivatalos versenyeken pályára lépő romániai sportolók aránya csapatonként legalább 40 százalék kell legyen.
A bizottság elnöke Ciprian-Constantin Paraschiv szerint a szóban forgó rendelet „az egyik legjobb döntés a román sportban a forradalom óta”, és azért szeretnék törvénybe iktatni, hogy legyen kötelező a betartása. Az előterjesztett javaslat a 69/2000-es sporttörvény 37. cikkelyét egészítené ki. Az illetékesek megállapították a büntetés mértékét is, 500 ezertől egy millió lejig terjedő pénzbírsággal sújthatók azok az alakulatok, amelyek nem alkalmazzák az előírást.
A tervek szerint már a 2026–2027-es idénytől érvénybe léptetnék a jogszabályt.
„Ez egy olyan kezdeményezés, amely a román sportolók iránti tiszteletből, a méltányosság és a fenntartható teljesítmény iránti elköteleződésből született. Gyermekeinknek nem szabad a politikai körülményektől függeniük ahhoz, hogy elérjék a bennük rejlő lehetőségeket. Megérdemlik, hogy a legjobb esélyeket kapják a kibontakozásra és fejlődésre itt, a saját hazájukban” – vélekedett erről Novák Károly Eduárd, aki 2020 és 2023 között töltötte be a sportminiszteri funkciót, jelenleg az Országos Paralimpiai Bizottság elnöke.
A törvényjavaslat egyelőre a szenátus asztalán van, elfogadása esetén a képviselőház döntő házként szavaz róla. A kezdeményezők azonban optimisták, mivel eddig 88 képviselő és 28 szenátor már aláírta a javaslatot.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!