Göröngyös utat járt végig az ISK, alakultak és szűntek meg szakosztályok, többször költözött a székház, az utóbbi években pedig minimálisra faragták a költségvetésüket. Ötven évvel ezelőtt a mai Márton Áron Főgimnázium épületében működtek, később a sportigazgatóságnál, 1985-től pedig átköltözhettek a mai, Taploca utcai székházukba.
Az első igazgató néhai Jónás Béla volt, ma pedig Márton Simon vezeti az intézményt.
Márton Simon elmondta, szeretné, ha az ötven éven át a sportiskolánál szakmai munkát végző pedagógusok és sportolók mindegyike el tudna menni a pénteki ünnepségre, mindenkit nagy szeretettel vár az iskola mai vezetősége.
– mondta el Márton.
A pénteki ünnepség délelőtt 10 órakor kezdődik az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában, ahol köszöntőbeszédek, méltatások szerepelnek a programban, ezt követően pedig sporteszköz-kiállításra várják a vendégeket. Az ünnepség állófogadással zárul.
A szervezők kérik, hogy akinek van régi felszerelése, régi fotója, segítse az iskolát a kiállítás összeállításában. A régi tárgyakat, a régi fotókat csütörtök délig várják az ISK székházába (Taploca utca, 20. szám).
Mellékelt felvételünkön az ISK 1989-es, a román bajnokságban aranyérmet szerző jégkorong együttese látható. Felső sor, balról jobbra: Mezei Imre tanár-edző, Farkas Szilárd, Farkas Zoltán, András Zsolt, Dezső István, Bíró Hunor, Boda Zsolt, Láday András, Albert Gábor. Középső sor: Sofron Attila, Borbáth Imre, Borsodi Csaba, Sántha István, Csibi József, Balla Attila, Román Csongor. Alsó sor: Barcsay László, Elekes Levente, Geréd Attila, Péter Szabolcs, Csergő Róbert és Erőss Béla.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!