– A legutóbbi szezonban a Tatabányával nemzetközi színtéren is kiválóan szerepeltetek, a negyeddöntőig jutottatok az EHF Kupában, ráadásul tavaly ismét szerepet vállaltál a válogatottban is, nemrég pedig véglegesen lemondtad azt.
– Tatabánya egy kiváló szezont futott, nagyon bízom benne, hogy úgy látják mind az emberek, mind pedig a vezetők, hogy nekem is nagyon fontos szerepem volt ebben. Én úgy érzem, hogy igen. Igaz, hogy a magyar bajnokságban nem lépett előrébb a Tatabánya, hiszen harmadik volt tavaly, akárcsak idén, de köztudott, hogy a Szegeddel és Veszprémmel nagyon nehéz felvenni a versenyt. Hozzáteszem, ezt a harmadik helyet úgy értük el, hogy négy fordulóval a vége előtt már matematikailag is azok voltunk.
Két döntetlent játszottunk, a Komlóval és a Csurgóval, azon kívül minden mérkőzést megnyertünk.
– Miért döntöttél a magyar válogatottság lemondása mellett?
– Nagyon fájó döntés ez, hiszen a válogatottba mindig úgy mentünk, mint egy családba. Nagyon vártuk már a válogatott felkészüléseit és meccseit, hogy találkozzunk társainkkal. Eljött viszont az idő, hogy a tatabányai szereplésem melletti időt pihenéssel töltsem és erőt gyűjtsek. A téli szünetben van három hét szabadság, a válogatottaknak csak egy, míg nyáron szintén egy hónap. Ez a terhelés az évek alatt egymásra rakódott.
– Nemrég a Mocsai Lajossal készített interjúban is szóba kerültél. Nagy szeretettel beszélt rólad, nála a magyar válogatott csapatkapitánya voltál. Azt mondta rólad, hatalmas küzdő vagy.
– Mocsai Lajosnak csak megköszönni tudom a szép szavakat. Számos nagy mérkőzést, hatalmas csatát vívtunk meg együtt. Nagy öröm volt érezni a bizalmat részéről, a mai napig jó baráti viszonyban vagyunk. Nagyon megtisztelő, ha egy olyan ember, mint Mocsai Lajos, aki ennyi mindent letett a magyar kézilabdában, így nyilatkozik rólam.
– Mit tanácsolsz a fiatal székely kézilabdásoknak?
– Legyen kitartásuk, tűzzenek ki célokat, és vigyék végig. A székelyek erre képesek is. A fogukat összeszorítják, és végig nyomják.
– Ebben látod a te sikered titkát is?
– Azt gondolom, klub- és válogatottszinten is szép pályafutást tudok magam mögött. Évekig a Bajnokok Ligájában játszhattam, világversenyeken, két olimpián vehettem részt, és európai kupákat is nyerhettem. Hozzáteszem, hogy a sok munka és kitartás mellett azért szerencse is kellett, főleg fiatalon, hogy pont annál a csapatnál, ahol voltam, játszattak is. Volt olyan klub, ahol az edző nem bízott bennem, de rövidesen leváltották, és egy olyan jött, akinél sok lehetőséget kaptam. Akarat és elhivatottság az alap, az edzőnek és a klubnak látnia kell, hogy mindent megteszel a sikerért.
– Mely szakvezetők adták számodra a legtöbbet?
– Bakó Lajosnál töltöttem a legtöbb évet Székelyudvarhelyen, és nagyon sokat tanultam tőle. Előtte Gálovics Sándornál is volt egy nagyon rövid időszakom. Szegeden számos edzőm volt. Ha ki kell emelnem valakit, akkor az Kovács Péter, Dragan Djukic (jelenleg a Székelyudvarhely KC edzője – szerk. megj.), vagy éppen Vladan Matic lenne az, aki most Tatabányán is edzőm, de Szegeden is fél évig együtt dolgoztunk. Válogatottszinten Skaliczky Lászlónak nagyon sokat köszönhetek, hiszen ő vitt be nagyon fiatalon a válogatottba, és tényleg még közel sem voltam kiforrott játékos, amikor úgy döntött, hogy kivisz az olimpiára Athénba. Utána pedig jött Mocsai Lajos, aki annyira bízott bennem, hogy csapatkapitánnyá is kinevezett a londoni olimpián.
– Mit tartasz pályafutásod legnagyobb sikerének mind klubszinten, mind a válogatottban?
– Jó kérdés, nehéz kiemelni. Klubszinten talán a legnagyobb siker a Szegeddel az EHF Kupa-győzelem volt. Előtte a Veszprémmel is sikerült megnyerni a KEK-et, ami szintén óriási eredmény, de a Szeged szerintem annyira soha nem volt erős csapat Európában, hogy benne lett volna egy európai kupagyőzelem. Válogatottszinten egy kézilabdásnak az olimpia az álma, a londoni olimpiai negyedik helyezés nekem is óriási élmény volt. Az elején minden Európa-bajnokság, minden világbajnokság nagy dolog.
– Szeged–Veszprém bajnoki döntőt rendeztek a legutóbbi szezonban is, a mérkőzés előtt pedig a tíz évvel korábbi bajnokcsapatot is köszöntötték. Milyen érzés volt ezt az eseményt megélni?
– Fura érzés volt, mert nem tartom magam annyira öregnek a sportban (nevet), hogy tízéves évfordulókra járjak. Ilyen szempontból rossz érzés, de a másik szempontból, hogy kifuthattam a szegedi arénában a pályára és nagy tapsvihar fogadott, nagyon felemelő volt. Azóta nem volt bajnok a Szeged. Az öltözőben a fiúkkal beszéltük, és nem értettük, miként lehettünk mi akkor bajnokok (nevet). Mai szemmel nézve is nagyon nagy siker volt.
– Két évet játszottál a világ legerősebb kézilabda-bajnokságában is.
– Mindig vágytam arra, hogy kipróbáljam magam Németországban. Előtte is követtem a Bundesligát, úgy gondoltam, hogy fekszik nekem az a bajnokság. Kaptam egy nagyon jó ajánlatot a Lemgo csapatától, nővérem, Annamária pedig a húsz kilométerre lévő Blombergben játszott akkor. Nagyon jó volt, hogy olyan közel voltunk egymáshoz.
Van egy kis hiányérzetem, mert az edzőm nem használt annyit támadásban, amennyinek én örültem volna, de ettől függetlenül sikeres két év volt, főleg hogy az első szezon végén EHF Kupát nyertünk. A fejlődésemhez, karrieremhez sokat hozzátett ez az időszak. Annak ellenére, hogy a Lemgónál keveset játszottam támadásban, ezen időszakban a válogatottnál a legjobb éveim voltak támadásban.
– Hogyan tovább? Meddig szól a tatabányai szerződésed? Mik a terveid a következő szezonra?
– A mostani szezonra van még szerződésem. Tatabányának nagy céljai vannak, szeretne mindig előre lépni. Ha úgy látják, hogy továbbra is hasznos lehetek, akkor bízom benne, hogy tesznek majd egy ajánlatot. Jelenleg úgy érzem, van erőm, a sérülések elkerültek, lehet, fogok tudni még egy évet játszani. Szerencsére van időm eldönteni, nem úgy vagyok, mint a fiatal játékosok, akik minél hamarabb hosszabbítani akarnak vagy tervezniük kell, hogy hova lépjenek tovább.
– Milyen gyakran van lehetőséged hazalátogatni?
– Általában télen és nyáron tudok egy-két hétre hazalátogatni és kis időt eltölteni a szüleimmel.
– Naprakész vagy az udvarhelyi kézilabdás hírekkel?
– Az, hogy naprakész vagyok, túlzás, de követem. Amit az interneten megtalálok, azt mindig elolvasom. Mérkőzésüket sajnos nem láttam, viszont a szüleimmel és a barátaimmal mindig beszélünk erről, hogy miként áll a csapat. El kellene dönteni a klubnál, a városnál, hogy mit akarnak pontosan. Ha éremesélyes csapatot, akkor nagyon sokat kell befektetni és dolgozni, illetve többéves tervet megalapozni, majd azt felépíteni. Ha meg azt mondják, hogy más az út, akkor esélyt kell adni a fiatal játékosoknak, akik az utánpótlásból jönnek, mivel az 5–9. helyeket valószínűleg el lehet érni külföldi játékosok nélkül is. Így meg lehet adni a lehetőséget a fiataloknak, hogy bontakozzanak ki az első osztályban.
– Pályafutásod után tervezed az edzői pályát? Maradsz a kézilabdánál, ha majd egyszer felhagysz az aktív játékkal?
– Még nem tudom, hogy edző leszek-e. Van jelenleg egy C licences edzői végzettségem, amivel gyerekeknél lehetek edző. Lehet, megszerzem a B licencet, amivel már felnőtteknél is oktathatnék, de pillanatnyilag nem vágyom erre.
– Tervezel a jövőben hazatelepedni Székelyudvarhelyre?
– Jelenleg Magyarországon képzelem el az életem. Itt nagyon sok embert ismerek, itt vannak a kapcsolataim, a barátaim. Azt gondolom, itt jobban tudnék érvényesülni.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!