Hirdetés

FK Csíkszereda–Dinamo: három emlékezetes összecsapás krónikája

FK Csíkszereda – Bukaresti Dinamo mérkőzés 2024-ben
Fotó: Borbély Fanni

Az FK Csíkszereda az elmúlt években többször is összecsapott a Bukaresti Dinamóval: előbb bravúrral győzött a Román Kupában, majd alulmaradt az élvonalba jutásért zajlott oda-visszavágós osztályozón, közben pedig a másodosztályban is találkoztak.

2025. július 14., 11:03

Az utóbbi tíz évben négy hivatalos mérkőzést játszott egymás ellen a Bukaresti Dinamo és az FK Csíkszereda. Hét évvel ezelőtt, 2018 őszén Román Kupa-nyolcaddöntőt, tavaly, 2024 tavaszán osztályozós párharcot az élvonalba jutásért, valamint 2022-ben bajnokit a másodosztályban.

Az első három összecsapás kiemelt fontosságú volt, az FK Csíkszereda jelenlegi keretéből Csürös Attila, Veres Szilárd és Szufián Dzsebari mindegyiken pályára lépett.

Hirdetés

A csíkiak jelenlegi másodedzője, Bajkó Barna 2018-ban még játékosként segítette csapatát, tavaly pedig a kispadról. A Székely Sport újságírója és fotósa mindhárom mérkőzést a helyszínen követte végig. Következzen egy kis memento.

Történelmet írt az FK Csíkszereda: kiejtette a Dinamót a kupából!

Ünnepi hangulat, telt ház, dobpergés és konfetti – így kezdődött 2018. november 1-jén Csíkszeredában a város első villanyfényes mérkőzése, ahol az FK Csíkszereda a román labdarúgás egyik legnagyobb nevét, a Bukaresti Dinamót fogadta a Román Kupa nyolcaddöntőjében.

Valentin Suciu együttese félelem nélkül lépett pályára, s a parázs hangulat, a román és magyar szurkolók szócsatája csak emelte a tétet.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Az első félidőben még csak helyzetekig jutott az FK, de a második játékrész elején robbant a bomba: előbb Majzik szabadrúgásból, majd Magyari távolról talált be – 2–0! A Dinamo nem hagyta magát, Nistor gyors duplával egyenlített, majd a hosszabbításban Neicuțescu már a vendégek továbbjutását ígérte. Csakhogy Berde másként gondolta: kiegyenlített, a közönség tombolt, jöhettek a büntetők!

A tizenegyespárbajban az FK kétszer is a kiesés szélén táncolt, de visszajött, és amikor már mindenki levegő után kapkodott, Bordás védett.

Az FK Csíkszereda története során először bejutott a Román Kupa legjobb nyolc csapata közé.

Az FK hőse 2018-ból: Bordás Dániel, a büntetőölő kapus •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Az FK hőse 2018-ból: Bordás Dániel, a büntetőölő kapus
Fotó: Gecse Noémi

Román Kupa nyolcaddöntő: FK Csíkszereda–Bukaresti Dinamo 3–3 (0–0, 2–2, 1–1) – tizenegyesekkel 6–5.
Gólszerzők: Majzik Adrián (48.), Magyari Szilárd (52.), Berde István (114.), illetve Dan Nistor (54., 60.), Mihai Neicuțescu (106.).
FK Csíkszereda: Bordás Dániel – Majzik Adrián, Mitra Szilárd, Berde István, Nascimento de Oliveira Fabio, Veres Szilárd, Csürös Attila (Bajkó Barna 73.), Györgyi Arthur (Nagy Zsolt 90.), Szufián Dzsebari, Eder Gonzalez, Magyari Szilárd (Solymosi Lehel 104.). Vezetőedző: Valentin Suciu.

A büntetőpárbaj menete:

Muțiu kifogja Eder Gonzalez lövését
Dan Nistor vezetéshez juttatja a Dinamót 0–1
Dzsebari elküldi Muțiut balra és szépen beteszi a jobb alsóba 1–1
Bordás tehetetlen Salomao büntetőjénél 1–2
Veres Szilárd büntetőjét is megfogja Muțiu
Hanca fölé rúgja, az FK még reménykedhet
Majzik életben tartja a továbbjutási esélyeket 2–2
Bordás kitalálja Katszikasz lövésének irányát, de nem tudja hárítani 2–3
Bajkó lövése a felső lécről beesik a gólvonal mögé 3–3
Gheorghe Grozav egy megalázó panenkával próbálkozott, de fölé ment. Öt-öt lövés után 3–3 maradt
Fabio visszaveszi a vezetést 4–3
Neicuțescu magabiztosan kilövi a jobb alsó sarkot 4–4
Berde István a hosszabbításban lőtt gólja után ismét bevette Muțiu kapuját 5–4
Grigore technikás lövéssel 5–5
Mitra Szilárd csapatkapitány lövését megfogta a Dinamo kapusa
Olteanu lövését megfogja Bordás, marad az 5–5
A 19 éves Solymosi Lehel lába megremegett
Ciobotariu sem tudja továbbjuttatni a Dinamót, Bordás kifogja a lövését, marad az 5–5
Nagy Zsolt egy lépéssel közelebb hozza a csodához az FK-t, 6–5
Delorge lövését megfogja Bordás, de a játékvezető úgy látta, a magyar légiós szabálytalanul előrelépett a gólvonalról a lövés előtt. Még egyszer elvégeztette a lövést, ám Bordás másodszor is megfogta Delorge lövését!

FK Csíkszereda – Bukaresti Dinamo Román Kupa-nyolcaddöntő után, 2018-ban •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

FK Csíkszereda – Bukaresti Dinamo Román Kupa-nyolcaddöntő után, 2018-ban
Fotó: Gecse Noémi

Emlékezetes osztályozók

Tavaly, 2024. május 20-án nem sikerült a bravúr Bukarestben: a Szuperligába való feljutásáért zajló osztályozó első felvonását 2–0-ra a házigazda Dinamo nyerte meg. A Nemzeti Arénában az FK fiatal kapusa, Gyenge Szilárd már az első negyedórában három nagy védéssel tartotta életben a reményt. Politic, Grigore, majd újra Politic próbálkozott, ám a csíki hálóőr hárított mindent.

Az FK sem maradt adós: Apro, majd Jebari is próbára tette a hazai kapust, ám Golubovicnak ezek nem jelentettek gondot.

A gól nélküli első játékrészt követően a második félidő eleje rémálomszerűen indult:

labdavesztés után Bani robogott el a jobb szélen, középre tett labdáját Politic bólintotta a hálóba – megszerezte a vezetést a Dinamo. Az FK próbált visszajönni a meccsbe, Gál-Andrezly ziccerénél egyenlíthetett volna, de kimaradt.

Aztán jött a 73. perc, amikor ismét Politic villant:

ezúttal a bal oldalon cselezte be magát a büntetőterületen belülre, majd könyörtelenül kilőtte a hosszú sarkot.

FK Csíkszereda – Bukaresti Dinamo mérkőzés 2024-ben •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

FK Csíkszereda – Bukaresti Dinamo mérkőzés 2024-ben
Fotó: Borbély Fanni

Szuperliga, osztályozó, 1. mérkőzés: Bukaresti Dinamo–FK Csíkszereda 2–0 (0–0).
Gólszerzők: Denis Politic (46. és 73.)
FK Csíkszereda: Gyenge Szilárd – Nagy János, Kelemen Dávid, Csürös Attila (Pintér Bence, 71.), Apro Claudiu (Makrai Gábor, 62.), Veres Szilárd, Szufián Dzsebari (Andrei Gheralia, 89.), Szondi Botond (Bakos Ervin, 46.), Babati Benjamin, Peter Gál-Andrezly, Jelena Richárd (Bloj Erwin, 71.). Vezetőedző: Ilyés Róbert

Az osztályozó visszavágóján, 2024. május 27-én a csíkszeredai stadionban lélekemelő volt a hangulat, telt ház, elszánt játék – ám a gól hiányzott ahhoz, hogy csoda szülessen.

Az FK Csíkszereda bár játékban felülmúlta élvonalbeli ellenfelét, a háló érintetlen maradt – mindkét oldalon.

FK Csíkszereda – Bukaresti Dinamo mérkőzés 2024-ben •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

FK Csíkszereda – Bukaresti Dinamo mérkőzés 2024-ben
Fotó: Borbély Fanni

Az első perctől az FK akarata érvényesült: Makrai, Jebari, Gál-Andrezly és Babati is próbára tette a vendégek védelmét. Dzsebari bal felsőbe tartó bombája a hálóban kötött ki, de a találatot a VAR les miatt érvénytelenítette. A második játékrészben tovább nőtt a csíki nyomás, de a Dinamo kapusa és a sűrű védőfal állta a sarat. Anderson, Gál-Andrezly, Csürös, Makrai, Babati – mindannyian közel jártak a gólhoz, de a fővárosi védelem kibekkelte. A Dinamo mindössze egy komolyabb próbálkozásig jutott, azt Gyenge Szilárd magabiztosan hárította.

A lefújás után zúgott a vastaps, majd felcsendült a Székely himnusz – ezúttal nem győzelmet ünnepelt a közönség, hanem egy küzdőképes, elszánt, önmagára méltán büszke közösséget.

Az FK Csíkszereda a pályán nem tudta megfordítani a párharcot, de a lelátón és a szívekben győztesként búcsúzott a szezontól.

Szuperliga, osztályozó, visszavágó: FK Csíkszereda – Bukaresti Dinamo 0–0.
FK Csíkszereda: Gyenge Szilárd – Nagy János (Jelena Richárd, 78.), Kelemen Dávid, Csürös Attila, Apro Claudiu, Szondi Botond (Andrei Gheralia, 78.), Veres Szilárd (Pintér Bence, 43.), Babati Benjamin, Szufián Dzsebari (Francisco Anderson, 29.), Peter Gál-Andrezly, Makrai Gábor. Vezetőedző: Ilyés Róbert.

Szavazógép

A jelenlegi játékoskeretével képes lesz megállni a helyét az élvonalban az újonc FK Csíkszereda?

Szavazás eredménye
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A Sepsi a pályán válaszolt, a lefújás után elmaradt a kézfogás

A Sepsi OSK hátrányból fordítva 3–1-re legyőzte a Kolozsvári CFR-t szombaton a Szuperliga 9. fordulójában. A háromszékiek a botoșani-i kudarcra adott válaszként értékelték a sikert, Marius Șumudică viszont úgy vélte, csapata saját magát verte meg.

„A szurkolók mindig igazat beszélnek” – Szabó István reagált a távozását követelő hangokra

Az FK Csíkszereda újabb vereséget szenvedett, ezúttal az éllovas Bukaresti Dinamo ellen. Eppel Márton szerint túl könnyen kapták a gólokat, Szabó István pedig bízik benne, hogy a válogatott szünet után már egy más arcú csapatot láthatnak a szurkolók.

Székelyhon

Két férfi lett rosszul a mofettában Büdösfürdőn, egyikük életét vesztette

Halálos baleset történt szombaton a büdösfürdői mofettánál: egy férfi életét vesztette, a másikat életveszélyes állapotban szállították kórházba.

`
Krónika

„Még a magyaroknál is jobban tisztelnek minket”. Székely lovasok a kirgizisztáni Nomád Világjátékokon

Több mint száz ország mintegy háromezer sportolója között álltak rajthoz felső-háromszéki lovasok a Kirgizisztánban megrendezett VI. Nomád Világjátékokon.

Krónika

Magas rangú román politikus ment neki a magyarok megalázását szolgáló zászlócsókolgatós törvénytervezetnek

Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.

Főtér

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Ez is érdekelheti

Dobogós helyezéseket és vb-részvételi jogot szereztek Budapesten a háromszéki karatésok

Három dobogós helyezéssel zárták a székelyföldi karatésok a 29. Budapest Opent, amelyen 37 ország 1770 versenyzője lépett tatamira. Péter-Csiki Csanád ezüst-, Török Panka és Para Lőrinc pedig bronzérmet szerzett.

Halmozták az érmeket a két hazai tornán a Góbék teqballosai

Két hazai rendezésű nemzetközi tornán is remekül szerepeltek az elmúlt napokban a Góbék Teqball Team versenyzői, akik összesen húsz éremmel gazdagították a klub éremkollekcióját.

Két szuperligás meccs és röplabda-Eb Kolozsváron – hétfőn a tévében

A Szuperliga 9. fordulójában a Kolozsvári U az Oțelullal, az FCSB a Petrolullal játszik. A kolozsvári férfi röplabda-Eb-n Románia Törökországgal találkozik, a Serie A-ban pályára lép a Torino, a Roma és az Internazionale, a La Ligában a Villarreal.

Magyar kerékpáros nyerte a Román Körversenyt

A Team United Shipping magyar kerékpározója, Vas Barnabás nyerte a 2026-os Román Körversenyt (Tour of Romania), miután az ötnapos viadalon két szakaszon is elsőként ért célba. Az útvonal érintette Székelyföldet is.

Corona–GYHK hokidöntő, US Open-finálé és Spanyol Nagydíj – a vasárnapi sportműsor

Gyergyóremetén játsszák a jégkorong Román Kupa négyes döntőjét, a bronzcsata és a finálé van műsoron. A Formula–1 mezőnye Madridban versenyez, a US Open döntőjében Zverev és Shelton játszik, Granadában pedig véget ér a Vuelta.

Sepsi OSK–Kolozsvári CFR a Szuperligában, négyes döntő a jégkorong Román Kupában

A Sepsi OSK a Kolozsvári CFR-t fogadja a szombati játéknapon a Szuperligában, Gyergyóremetén elkezdődik a jégkorong Román Kupa négyes döntője. A topcsapatok közül pályán a Real Madrid és a Milan, a Győr és a Bukaresti CSM a női kézilabda BL-ben szerepel.

Dobogós helyezésekkel hangoltak a Balkán-bajnokságra

Kiváló formát mutattak a Csíkszeredai ISK fiatal biatlonozói az országos sírolleres viadalon. Kelemen Boglárka két aranyérmet nyert, a csapat pedig bizakodva várhatja a jövő heti nemzetközi megmérettetést.

FK Csíkszereda–Dinamo, atlétikai világdöntő és US Open – pénteken a tévében

Hazai pályán fogadja a Dinamót az FK Csíkszereda a Szuperliga 9. fordulójában, előtte a Farul az Aradi UTÁ-t. Budapesten kezdődik az atlétikai világdöntő, a US Openen elődöntőket rendeznek, miközben folytatódik a Vuelta a Espana.

Újra van íjászvilágbajnoka Csíkszentkirálynak (videóval)

Remekeltek a Szirtisas Íjász Sportklub versenyzői a szilvásváradi 3D-s világbajnokságon. Miklós Csaba aranyérmet szerzett, ezzel a csíkszentkirályi egyesület történetének második világbajnoki címét ünnepelhette.

Magyarország a kosár-vb negyeddöntőjében, hat BL-meccs – csütörtökön a tévében

A női kosárlabda-világbajnokság negyeddöntőjében Magyarország az Egyesült Államokkal találkozik, este hat mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligájában, közte a Bayern München–Bodø/Glimt találkozót. Folytatódik a Vuelta és a US Open.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!