A Hópárduc nyomában: a csíkszeredai Sántha Xénia megmászná a Föld egyik legmagasabb hegyét

A felkészüléséről, az alpinizmus jelentette kihívásokról, Erőss Zsolt örökségéről és természetesen székely gyökereiről beszélgettünk a jelenleg az Egyesült Királyságban, Bristolban élő hegymászónővel.

Elmondása szerint fent a hegyen elengedhetetlen a túlélésért folytatott harcban az a mentalitás, amiről messze földön híresek a székelyek. „Nagyon makacsok és akaratosak, ez nem minden esetben pozitív dolog, de azzá is lehet ezt varázsolni, főleg ha sportról van szó. A mindenképpen úgy is megcsinálom, nem adom fel mentalitást magammal hoztam“ – vallja a hegymászónő.

A Hópárduc nyomdokain

Erőss Zsolt öröksége meghatározó számára. „Az, hogy vannak és lesznek székelyek, akiknek kiemelkedő és történelmi jelentőségű teljesítményeik vannak, pl. a hegymászásban, nagyon sok erőt ad. Én is Csíkszeredában születtem, pont mint Zsolt, szóval nagyon-nagyon közel áll hozzám a hagyatéka” – mondta. Kiemelte Erőss Zsolt mentális és fizikai erejét, hogy amputált lábbal is képes volt extrém magasságokat elérni. Emellett megjegyezte:

A Himalája léptékét a Kárpátokhoz képest úgy írja le, mint amikor valaki először látja New York felhőkarcolóit: „körülbelül olyan érzés, mint amikor valaki ellátogat New Yorkba, az ember hirtelen nagyon kicsinek és jelentéktelennek érzi magát a természet grandiózusságához képest”.

Sántha Xénia (jobbról a második), barátaival
Fotó: Sántha Xénia

A felkészülés

A magashegyi expedíciókra való felkészüléssel kapcsolatban a hegymászónő kiemelte, hogy egy 8000 méteres csúcs meghódítása előtt legalább egy 6000 méteres hegyet meg kell mászni, mert itt a tapasztalatszerzés elengedhetetlen. „Sok magashegyi expedíciót szervező cég nem is enged fel a hegyre olyanokat, akik nem rendelkeznek előzetes mászási tapasztalattal” – hívta fel a figyelmet.

A felkészülés főként izomerősítésből és állóképességi edzésekből áll. Xénia munka után heti hat napot edz, ami sok futást, lépcsőzést és kardióedzést tartalmaz. Az edzések során olykor hegymászó cipőt és súlyt is használ, hogy a terheléshez szoktassa szervezetét.

– hangsúlyozta.

Szerinte ez hasznos lehet az indulás előtti hónapokban, de a valós magashegyi körülmények teljes mértékben nem szimulálhatók.

Sántha Xénia (középen), hegymászókkal és serpákkal
Fotó: Sántha Xénia

A túlélésért folytatott harc

Sántha Xénia szerint egy 8000 méteres hegy megmászása nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is hatalmas kihívás. „Az expedíciók több éves felkészülést igényelnek, hiszen nemcsak a hegyen kell helytállni, hanem a mindennapokban is: munka, edzések és folyamatos kitartás szükséges ahhoz, hogy majd egyszer felérjünk a hegy csúcsára. Amikor ott vagy, de felkészülés alatt is nagyon-nagyon sok kérdést felteszel magadnak” – részletezte a hegymászó.

A halálzónában, 8000 méter felett különösen fontos a koncentráció és a tiszta gondolkodás. Xénia motivációja nemcsak a csúcs elérése, hanem a biztonságos visszatérés is. Nem hosszú távú célokra koncentrál, hanem minden egyes lépésre és másodpercre, hogy tiszta fejjel tudjon döntéseket hozni.

Fáj, nehéz, ezen kell túllendülni

– mesélte.

A magashegyi mászás az egyik legdrágább sport, főleg a logisztikai költségek miatt. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy a természetben való mozgás ingyenes, egy himalájai expedíció adott esetben egy nagyobb ingatlan árába kerülhet, attól függően, hogy milyen hegyet mászik az ember. A költségek főként a felszerelés, az engedélyek és a logisztikai kiadásokból állnak össze.

Sántha Xénia 6000 méteren a székely zászlóval
Fotó: Sántha Xénia

Xénia nem támogatja a hegymászó turizmust, amely során sok gazdag ember luxuskörülmények között, jelentős támogatással mászik hegyet. Ő maga minimalista módon, külső segítség nélkül szeret mászni. A célja, hogy saját erőből, a lehető legfüggetlenebb módon jusson fel és le a hegyről, ezzel tiszteletben tartva a hegymászás eredeti, önállóságot igénylő szellemiségét. „Én szeretnék elejétől a végéig elmenni oda két lábamon, és vissza is jönni” – összegezte tervét.

Idén ősszel

Sántha Xénia Manaszlu-expedíciója idén augusztus végén kezdődik, és várhatóan október elején ér véget. A teljes túra több mint 45 napot vesz igénybe, attól függően, hogy milyen az időjárás és hogyan haladnak a mászással.

Az Everest régióval ellentétben, ahol kiépített túraösvények segítik a haladást, a Manaszluhoz vezető út sokkal vadregényesebb és nehezebben járható. „A túra egy hosszú, tizenvalahány órás autóúttal kezdődik Beszisár falujáig, ahol az expedíció tagjai megpihennek. Innen azonban már nincs út, sem autós közlekedés – a csapatnak gyalog kell átkelnie a dzsungelen, majd kisebb hegyeken keresztül elérnie az alaptábort, amely a tibeti határ közelében fekszik. Ez az út nagyjából 7–8 napig tart” – részletezte.

A Manaszlu alaptábora
Fotó: Sántha Xénia

Az akklimatizáció

„Az akklimatizáció nagyon-nagyon fontos és kihagyhatatlan része a hegymászásnak. Az alaptáborba érkezés után következik a rotáció, amikor felmegyünk az 1-es táborba, vissza az alaptáborba, fel a 2-es táborba, vissza az alaptáborba, majd a 3-as tábor, megint vissza az alaptáborba, utána 3-as, 4-es, és aztán csúcstámadás, onnan pedig visszajövünk. Szóval egy expedíció során többször megmássza az ember a hegyet, csak nem a tetejéig” – mesélte.

„Az egyik legfontosabb készség, amit egy hegymászónak el kell sajátítania, az az önismeret és az a képesség, hogy felismerje, mikor kell továbbmenni, és mikor kell visszafordulni. A hegy mindig ott lesz, de az embernek csak egy élete van, és a túlélés elsődleges szempont.

Lehet, hogy egy kívülálló sosem fogja ezt teljesen megérteni, de aki már átlépte a saját határait – legyen az egy maraton, egy ultratávú túra, egy mélymerülés vagy egy magashegyi mászás –, az tudja, milyen erőt ad ez az élet minden területén” – hangsúlyozta a hegymászónő.

Székelyként a világ magaslatain

Zárásként Xénia még elmondta, hogy számára a székely identitás és a magyar nemzethez való tartozás a legfontosabb a hegyen. „Korábban csak a székely zászlót vittem magammal a hegyre, mivel a magyar zászló felvitelétől elvette a kedvem a negatív visszajelzések sokasága az online térben. Azonban most elhatároztam, hogy mindkét zászlót magammal viszem, hiszen célom, hogy első magyar nőként és a legfiatalabb magyarként jussak fel a Manaszlu csúcsára” – árulta el Xénia.

A hegymászó úgy érzi, ezzel nemcsak önmagát, hanem székely gyökereit is képviselni tudja. A székely zászló személyes jelentőséggel is bír számára, mivel nagypapájától kapta, akinek otthonában mindig ki volt tűzve. Ez a hazaszeretet és a közösségéhez való tartozás érzése hatalmas motivációt jelent számára a kihívás során.