A Csíkszeredai Sportklub vasárnapi győzelme a BJAHC otthonában nemcsak a tabella szempontjából volt fontos, hanem emberi oldalról is maradandó történetet írt. Az első harmad végén, húsz másodperccel a dudaszó előtt történt a szerencsétlen eset:
Péter Balázs elcsúszott, az ellenfél játékosa pedig a korong helyett véletlenül a csíki csatár arcát találta el – négy foga bánta az ütközést.
„Szerencsétlenül történt az eset: elestem, az ellenfél pedig a korongot szerette volna játszani, de a fogaimat sikerült kiütnie” – idézte fel Péter Balázs, aki rövid gondolkodás után mégis visszatért a jégre.
„Hezitáltam, hogy visszamenjek-e, de végül rácsot tettem és próbáltam ugyanúgy játszani.
– folytatta.
A győztes találatot éppen ő szerezte: kettő az egy elleni szituációban Becze Tihamérral robogtak el, a passzt pedig Péter higgadtan értékesítette. Az öröm azonban keserédesre sikerült.
– hangsúlyozta.
A csíki csapat hat ponttal zárta a hétvégét, Péter Balázs pedig a fájdalom ellenére példát mutatott küzdeni akarásból. Története emlékeztet arra, hogy a győzelem mögött sokszor láthatatlan áldozatok húzódnak – és hogy néha a legnagyobb hősök mosolya mögött is hiányzik pár fog.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 7 | 7 | 0 | 0 | 0 | 44-10 | 21 |
2 | Brassói Corona Corona | 8 | 4 | 0 | 0 | 4 | 25-28 | 12 |
3 | Újpesti TE UTE | 6 | 3 | 1 | 0 | 2 | 24-21 | 11 |
4 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 7 | 3 | 0 | 1 | 3 | 19-20 | 10 |
5 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 7 | 3 | 0 | 1 | 3 | 19-27 | 10 |
6 | Debreceni EAC DEAC | 7 | 2 | 0 | 2 | 3 | 23-23 | 8 |
7 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 6 | 2 | 1 | 0 | 3 | 18-18 | 8 |
8 | Budapest JAHC BJAHC | 8 | 2 | 1 | 0 | 5 | 25-32 | 8 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 6 | 1 | 1 | 0 | 4 | 18-36 | 5 |
Már nem Kevin Constantine a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatának vezetőedzője – a hírt a Székely Sportnak maga az amerikai szakember erősítette meg.
A Sepsi OSK Voluntari felett aratott 2–1-es győzelme nemcsak örömre, de bizakodásra is okot adott Diószegi László klubelnöknek, aki a szezon során először úgy nézhet rá a bajnoki tabellára, hogy csapata a felsőházi rájátszást érő 5. helyet foglalja el.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!