Hirdetés

Kiemelkedő siker: aranyérmet szerzett Belgiumban Török Panka

Mindenkit maga mögé utasított Török Panka Belgiumban. Korábbi felvétel
Fotó: Sport-All Sport Club

Az elmúlt hétvégén Belgiumban rendezték a Liège Opent, amelyen a Sport-All Sport Club fiatalja, Török Panka is indult az MTK Budapest színeiben. A háromszéki tehetséges kiválóan küzdött és végül aranyérem került a nyakába.

Remek formában kezdte az idényt Török Panka, aki szeptemberben a 28. Budapest Openen már aranyéremmel indított, most pedig Belgiumban is a dobogó tetejére állhatott. A mindössze 17 éves sportoló a Sport-All Sport Club egyik legígéretesebb versenyzője, aki folyamatosan bizonyítja, hogy nemzetközi szinten is számolni kell vele.

Hirdetés

A fiatal karatéka csütörtökön utazott Belgiumba az MTK Budapest delegációjával, és a junior -53 kg-os súlycsoportban magabiztosan menetelt végig, minden ellenfelét legyőzve szerezte meg az aranyérmet. A fővárosi klub a tornát is uralta: négy első és három második helyezéssel az MTK lett a Liège Open legeredményesebb egyesülete.

„A sok edzés mindig kifizetődik, szóval továbbra is erre van szükség a jó szerepléshez, na meg persze élvezni kell, amit csinálsz. A kreativitásom az egyik legnagyobb erősségem, minden pillanatban tudok olyat lépni, amire nem biztos, hogy számít az ellenfelem” – nyilatkozta elégedetten Török Panka.

A háromszéki fiatal gőzerővel készül a következő kihívásokra és eddigi remeklésének köszönhetően nagyon jó esélye van rá, hogy kvalifikálja magát a ciprusi korosztályos Európa-bajnokságra.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A játékvezetői testület elismerte, tévesen ítéltek büntetőt az FK Csíkszereda ellen

A Központi Játékvezetői Bizottság (CCA) megtartotta szokásos heti elemzését az elmúlt forduló Szuperliga-mérkőzéseiről, és elismerte, hogy a Bukaresti Dinamo–FK Csíkszereda találkozón Iuliana Demetrescu jogtalanul ítélt tizenegyest a hazai csapat javára.

Diószegi László: a Sepsi OSK sosem adja fel – Helyzetbe hozunk!

A Sepsi OSK klubelnöke, Diószegi László a Helyzetbe hozunk! legújabb részében mesélt a háromszéki klub útjáról, kihívásairól és jövőképéről is. Szóba kerültek a játékvezetői döntések, a székelyföldi futball helyzete és a román bajnokság valós arca.

Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

`
Krónika

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet

A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.

Krónika

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Ez is érdekelheti

Székely dzsúdósok a párizsi tatamin

Minden idők legnépesebb mezőnye gyűlt össze a veterán cselgáncs-világbajnokságon, Párizsban, ahol Székelyföldet Sinka Szabolcs, Szombati Attila és Siklódi József képviselte, magyar, illetve román válogatott színekben.

Örményország–Magyarország és a többiek – csütörtökön a tévében

A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön Örményországban játszik kulcsfontosságú vb-selejtezőt, pályára lépnek még a franciák, az angolok és a portugálok is. Folytatódik az ATP-világbajnokság, a kézi BL-ben idegenben játszik a Dinamo.

Eb-selejtezőt játszik a korosztályos válogatott, változatos kínálat – a szerdai sportműsor

Bulgária ellen bizonyíthat az U19-es magyar labdarúgó-válogatott, miközben Torinóban folytatódnak az ATP-tornák küzdelmei. A kínálatban vízilabda, kosárlabda és kézilabda is helyet kap.

Kézdivásárhelyi sikerek az U23-as országos földharcbajnokságon

Három székelyföldi cselgáncsozó lépett tatamira Kolozsváron, az U23-as korosztály földharc (ne waza) országos bajnokságán. A kézdivásárhelyiek dobogóra álltak, míg a csíkszeredai versenyző az élmezőnyben zárt.

Diószegi László: a Sepsi OSK sosem adja fel – Helyzetbe hozunk!

A Sepsi OSK klubelnöke, Diószegi László a Helyzetbe hozunk! legújabb részében mesélt a háromszéki klub útjáról, kihívásairól és jövőképéről is. Szóba kerültek a játékvezetői döntések, a székelyföldi futball helyzete és a román bajnokság valós arca.

Halmozták az érmeket a háromszéki karatékák

Az elmúlt hétvégén rendezték a már hagyományosnak számító Karate Pepe Emlékversenyt, a nagyszalontai viadalon a Sport-All Sport Club fiataljai kiemelkedő eredményeket értek el.

Kibérelték a dobogót a marosvásárhelyi és székelyudvarhelyi birkózók

Kitettek magukért a székelyföldi klubok sportolói a hétvégén Marosvásárhelyen megrendezett U23-as korosztályú országos birkózó-bajnokságon, amelyen közel egy tucat érmet szereztek.

Székelyudvarhelyen rajtol el az idei asztalitenisz Európa Kupa

A város eddigi legnagyobb asztalitenisz-eseményét rendezik a hétvégén a székelyudvarhelyi sportcsarnokban: a házigazda ISK-SZAK tizenkét együttest fogad a férfi Európa Kupa csoportkörében. Péntektől vasárnapig játsszák a meccseket.

Egy találkozó a 2. Ligából, kézilabdameccsek, tenisz – a keddi sportműsor

Zárul a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának tizenharmadik játéknapja. Mérkőzéseket rendeznek a férfi kézilabda nemzetközi porondon és a hazai bajnokságban is. Folytatódik a teniszvébé.

Dobogóra álltak a legfiatalabb csíki dzsúdósok a vajdasági versenyen

Rangos nemzetközi, gyerekek számára kiírt dzsúdóversenyen vett részt a hétvégén a Csíkszeredai ISK, jó helyezésekkel és érmekkel tértek haza a szerbiai Óbecséről.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!