Márciusban a női kézilabda Eurokupa (EHF EURO Cup) sorozat keretében készül az év végi Európa-bajnokságra a román válogatott, amelynek 18 fős keretébe bekerült a 21 éves Mózes Orsolya.
A következő öt évben Romániában kizárólag az interneten lehet követni a nagy kézilabdatornák mérkőzéseit. A sportágat kedvelő közösség kérvényezte, hogy a tévében is közvetítsék legalább a román válogatott meccseit, amire egyelőre nemleges választ kaptak.
A torna ugyan a norvégok újabb diadaláról szólt, a magyarok és románok számára azonban inkább a tanulságok tornája volt: előbbi a hetedik helyével nem érte el a célját, utóbbi viszont átalakuló kerettel biztató játékot mutatott a jövő évi hazai Eb előtt.
Mind a román, mind a magyar válogatott számára zárult a középdöntő a női kézilabda-világbajnokságon. Előbbiek utolsó összecsapásukat jegyezték a tornán, utóbbiak nagy meccset játszottak a dánokkal.
A román női kézilabda-válogatott negyeddöntőbe jutási álmai szertefoszlottak ugyan, de még két vb-mérkőzésen szurkolhatunk Kerekes Évának, aki a Szenegál elleni meccs előtt időt szakított arra, hogy a Székely Sportnak értékelje eddigi tapasztalatait.
Mindkét ország szaksajtója terjedelmesen foglalkozik a női kézilabda-világbajnokság magyar–román párharcával, amelyet a magyar válogatott szerdán 34–29-re nyert meg és ezzel nagy lépést tett a negyeddöntő felé, míg a románoknak erre már nincs esélyük.
Alaposan megnehezítette a magyarok dolgát a román női kézilabda-válogatott a világbajnokság középdöntőjének első fordulójának összecsapásán. Végig Klujbertéknél volt az előny.
Igazi presztízsrangadóval kezdi meg a magyar és a román női kézilabda-válogatott középdöntőbeli szereplését a világbajnokságon. A magyarok kétpontos előnnyel rendelkeznek, de vereség esetén a trikolórok megelőznék őket.
A magyar válogatott nehézkes győzelemmel és csoportelsőként, míg a románok a dánok elleni súlyos vereséggel és másodikként jutottak tovább a középdöntőbe a női kézilabdavébén. Szerdán jön az újabb magyar–román felvonás.
A román női kézilabda-válogatott nehéz meccsen 31–27-re legyőzte Japánt a világbajnokságon, ezzel biztosította helyét a középdöntőben. A szombati találkozón a zetelaki Kerekes Éva három gólt szerzett.
Megkezdte szereplését a női kézilabda-világbajnokságon a román válogatott, amely csütörtök este Horvátország ellen lépett pályára. Az első félidőben még szoros csata zajlott, ám a szünet után gyorsan felőrölte ellenfelét Mihăilă Ovidiu együttese.
A kézilabdavébén nemcsak a magyarok, hanem a románok is nagy várakozással lépnek pályára: míg Golovin mester csapata az Eb-bronz lendületével célozza meg a legjobb hatot, addig Ovidiu Mihăilă a csoportból való továbbjutást is önbizalomnövelőnek tartja.
Parádés gólokkal robbant be a nemzetközi köztudatba a Besztercei Gloria zetelaki származású kézilabdázója, Kerekes Éva. A 24 éves balszélső jelenleg 12 találatnál tart a Bajnokok Ligájában. Remek formájának hála ott lehet a közelgő világbajnokságon is.
Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.
Alig két hónappal a világbajnokság rajtja előtt váratlan döntést hozott a román női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Nem folytatja, feláll a kispadról.
Kisorsolták az év végi német–holland közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság csoportjait. A magyar és a román válogatott elkerülte egymást, de a középdöntőben összecsaphatnak.
A románok ereje elfogyott a női kézlabda Európa-bajnokság középdöntőjének végére. A magyarok nagyot harcoltak a franciákkal, de egyszer sem vezettek ellenük, így a legerősebb ellenféllel kell megküzdeniük a legjobb négy között.