Ebben az évben december 3. és 20. között rendezik a női kézilabda Európa-bajnokságot. Öt házigazda – Lengyelország, Románia, Csehország, Szlovákia és Törökország – több helyszínen rendezi az eseményt. A szabályok szerint néhány válogatott már előre tudja a csoportját.
A sorsolást április 16-án, csütörtökön rendezik Katowicében a 24 csapatot hat négytagú csoportba sorsolják. A Európai Kézilabda-szövetség (EHF) hétfőn nyilvánosságra hozta a kalapbeosztást.
Az első kalapba a legutóbbi Európa-bajnokság dobogósai kerültek: Norvégia, Dánia, Magyarország. Mellettük még Franciaország, Svédország és Hollandia alkotja a legerősebb kalapot. Az egyik társrendező, Románia a 2-es urnába kapott besorolást.
AZ EHF még a sorsolás előtt eldöntötte, hogy pár válogatott hol játssza a csoportmérkőzéseit. Magyarország az A-csoportban szerepel majd Nagyváradon, Románia a B-csoportba, Kolozsvárra került, Törökország a C-csoportban, Antalyában játszik, Csehország a D-csoportban, Brnóban lép pályára, Lengyelország az E-csoportban, Katowicében szerepel, míg Szlovákia az F-csoportban, Pozsonyban kapott helyet.
A csoportkör első két helyezettje jut tovább a középdöntőbe, amelyet két városban rendeznek: Kolozsváron (az A-, B- és C-csoport csapatai) és Katowicében (a D-, E- és F-csoport résztvevői).
A kincses városban összejöhet a román–magyar csata – amennyiben mindkét nemzeti együttes túljut az első körön.
A torna elődöntőit, döntőjét Katowicében rendezik.
1. kalap: Norvégia, Dánia, Magyarország, Franciaország, Svédország, Hollandia.
2. kalap: Németország, Montenegró, Lengyelország, Románia, Spanyolország, Csehország.
3. kalap: Törökország, Szlovákia, Szlovénia, Svájc, Ausztria, Feröer-szigetek.
4. kalap: Horvátország, Szerbia, Izland, Észak-Macedónia, Ukrajna, Görögország.

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!