Az EHF Euro Cup-on Európa négy élcsapata lép pályára: Románia, Magyarország, Norvégia és Dánia. Az elődöntőkben a román válogatott Dániával találkozik, míg Norvégia Magyarország ellen játszik. A bronzmérkőzést és a döntőt másnap rendezik.
Az Európai Kézilabda-szövetség eredetileg Kolozsvárt szemelte ki házigazdának, végül azonban Bukarest kapta meg a rendezési jogot, a Sala Polivalentă lett a befutó.
A négyes döntő egyben az egyik utolsó jelentős felkészülési állomás lesz a decemberi női Európa-bajnokság előtt. A kontinensviadalon az egyik házigazda Románia, Nagyváradon (itt lesznek a magyarok csoportmeccsei) és Kolozsváron (itt játszik a román válogatott) rendez csoportmérkőzéseket és egy középdöntős csoport – itt találkozhat a két válogatott – küzdelmeit, míg a végjátékra Lengyelországban kerül sor.
A Sepsi OSK stadionjában rendezi meg a Kolozsvári U a soron következő hazai európai kupamérkőzését. A kincses város klubvezetése hivatalosan is bejelentette, hogy az Untold fesztivál miatt kénytelen költözni.
A Sepsi OSK szűkebb költségvetésből gazdálkodva, formálódó kerettel vág neki a küszöbön álló szezonnak, amelynek nyitányán rögtön a Rapid otthonában kell helytállnia. Hadnagy Attilát, a csapat sportigazgatóját kérdeztük.
Néhány nappal ezelőtt írtunk arról az összefogásról, amely a gyergyószentmiklósi Szabó Rékáért indult. Szomorú hírt közölt Péter Melinda, Réka édesanyja: a fiatal lány elhunyt. A család kéri, hogy az értük indított gyűjtés már ne folytatódjon.
Nem rendezik meg idén a Közösségi Párbeszéd Tábort, amelyet a tavalyi induláskor a szervezők a Tusványos egyfajta alternatívájaként, ugyanakkor nem ellenrendezvényként hirdettek meg.
Alapjaiban megrázta a romániai szociális ellátórendszert a Bihar megyében engedélyek nélkül működtetett menhelyek körüli, a szervezett bűnözés elleni ügyészség eljárása nyomán kirobbant botrány. A Krónika helyszíni riportja.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!