Hirdetés

Történelmi siker Besztercén: Kerekes Éváék már a budapesti négyes döntőről álmodnak

A Besztercei Gloria története során először verekedte be magát a BL legjobb nyolc csapata közé
Fotó: Handbal • Gloria Bistrița

Kerekes Éva apróbb egészségügyi probléma miatt kénytelen kihagyni a román női kézilabda-válogatott utolsó két Eurokupa-csoportmérkőzését, a zetelaki balszélső viszont bízik abban, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőben már pályára léphet.

2026. április 06., 17:35

Kerekes Éva, a Besztercei Gloria női kézilabdacsapatának zetelaki balszélsője egy 2-3 hetes rehabilitációt igénylő, apróbb egészségügyi probléma miatt nem tud eleget tenni a válogatottbeli behívónak. „Igyekszem minél hamarabb felépülni, hogy továbbra is tudjam segíteni a Gloriát és a válogatottat a jövőbeli eseményeken. Addig is sok sikert kívánok a válogatott csapatnak az elkövetkezendő meccseken, lélekben mindig velük vagyok a pályán” – árulta el a Székely Sport érdeklődésére a 25. születésnapját április 7-én ünneplő sportoló.

Kapcsolódó

Hirdetés

Ami a Besztercei Gloria bravúros Bajnokok Ligája menetelését illeti, Kerekes Éva elmondta, fontos kettős sikert tudtak aratni a dán Ikast ellen (35–34 és 37–28), s reméli, hogy ugyanezt megtudják ismételni a soron következő, Brest Bretagne elleni negyeddöntőben. A Gloria története során először verekedte be magát a BL legjobb nyolc csapata közé, a székely szélső úgy fogalmazott, fantasztikus szurkolóik segítettek a továbbjutás kiharcolásában.

„Bejutni a legjobb nyolc közé a BL-ben igazából meg se fordult a fejemben, csak szerettem volna kijutni a csoportból és az előző szezonhoz képest jobb eredményt elérni, ami meg is történt. Az Ikast elleni visszavágón egy percet sem aggódtam, mert bízok a csapatban, a csajokban és tudtam képesek leszünk a meccs utolsó sípszója után ünnepelni, kezünkben volt a meccs még akkor is, ha az ellenfél egy bizonyos ideig vezetett. Az otthoni légkör és a szurkolók sokat segítettek a győzelem megszerzésében” – idézte fel a magabiztosan megnyert visszavágót Kerekes Éva.

Ami a Brest Bretagne elleni negyeddöntőt illeti, Éva szerint nehéz párharc vár rájuk, de bízik benne, hogy sikerrel tudják venni az akadályt.

Szerintem védekezés terén lenne még, amin dolgozni, de úgy gondolom, az általunk alkotott taktikai puzzle elég stabil, nem szabadna túl sok gondot okozzon az ellenfél. Úgy érzem a legoptimálisabb ellenfeleket kaptuk meg, hogy minél előrébb tudjunk jutni az idei BL-szezonban”

– vélekedett.

Zetelaki szélső a BL-csúcs kapujában: Kerekes Éva a sikerekről és a kényszerpihenőről •  Fotó: Gloria Bistrița/Facebook Galéria

Zetelaki szélső a BL-csúcs kapujában: Kerekes Éva a sikerekről és a kényszerpihenőről
Fotó: Gloria Bistrița/Facebook

A vérbeli besztercei szurkolók már a budapesti négyes döntőről álmodoznak, Éva szerint nem elképzelhetetlen, hogy teljesüljön eme vágyuk. „Úgy érzem a Final Four nem egy lehetetlen célkitűzés, szerintem minden esélyünk megvan arra, hogy továbbjussunk és részt vegyünk rajta. Egy igazi álom válna valóra a csapat minden tagja számára” – osztotta meg véleményét a Székely Sporttal.

A Besztercei Gloria április 18-án hazai pályán, majd április 26-án idegenben küzd a francia Brest ellen a Bajnokok Ligája június 6–7-én esedékes budapesti négyes döntőbe kerülésért.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Kerekes Éva is a névsorban, ott lehet a román kéziválogattal az Európa-bajnokságon

A román női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Ovidiu Mihăilă kihirdette bő keretét a decemberi Európa-bajnokságra. A névsorban ismét helyet kapott a zetelaki származású Kerekes Éva, a Brassói Corona játékosa.

Kinevezték az edzőpárost a román férfi kézilabda-válogatott élére

A Román Kézilabda-szövetség új szakmai stábot nevezett ki a férfi válogatott élére. A nemzeti együttes az elmúlt hét hónapban nem játszott mérkőzést, a jövő évi világbajnokság selejtezőjének első körében pedig Törökországgal szemben kiesett.

Kerekes Éva két góllal járult hozzá a román kéziválogatott győzelméhez

A román női kézilabda-válogatott 34–32-re nyert Horvátország vendégeként a két csapat pénteki felkészülési mérkőzésén. A székelyudvarhelyi születésű, a Brassói Coronát erősítő Kerekes Éva két gólt szerzett.

Kerekes Éva ismét bekerült a román női kéziválogatott keretébe

A zetelaki születésű szélső, Kerekes Éva újra behívót kapott a decemberi Európa-bajnokságra hangoló román női kézilabda-válogatottba, amely októberben két felkészülési mérkőzést játszik Horvátország ellen.

Egyetlen lépésre a csoportkörtől a Brassói Corona kézicsapata

A visszavágón kikapott, de továbbjutott a női kézilabda EHF Európa-liga harmadik selejtezőkörébe a Brassói Corona. A Bent Dahl által felkészített együttes a szerb bajnok Crvena zvezda ellen harcolta ki a folytatást.

A magyar csapatok nyerték a románok elleni BL-csatákat

A Ferencváros és a Győri Audi ETO KC is legyőzte román ellenfelét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. Az FTC a Bukaresti CSM, a Győr pedig a Besztercei Gloria ellen nyert, így mindkét magyar csapat hibátlan.

Visszavágott a Barcelonának, másodszor nyerte meg a klubvilágbajnokságot a Veszprém

A Veszprém 42–33-ra legyőzte a címvédőként érkezett Barcelonát az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokság csütörtök esti döntőjében.

A dánok legyőzték a norvégokat a női kézilabda Eurokupa döntőjében

A végig összeszedettebben kézilabdázó Dánia 34–30-ra legyőzte Norvégiát a női kézilabda Eurokupa bukaresti négyes döntőjének fináléjában.

Kerekes Éva betalált, legyőzte Románia a magyar válogatottat a bronzmérkőzésen

Hét év után győzte le ismét Magyarországot a romániai női kézilabda-válogatott, amely 33–30-as sikerrel szerezte meg a bronzérmet a bukaresti Eurokupa négyes döntőjében. A győzelemből Kerekes Éva is góllal vette ki a részét.

Összejött a román–magyar meccs a női kézilabda Eurokupán

Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!