A Székelyföldi Jégkorong Akadémia csíkkarcfalvi központja adott otthont a jégkorong-játékvezetők országos felkészítő táborának, amelyet a Román Jégkorongszövetség szervezett az országos játékvezető-fejlesztési program részeként. Az eseményre az ország minden részéről érkeztek bírók, akikkel rangos nemzetközi vendégek is megosztották szakmai tapasztalataikat.
A résztvevők komplex programban mérhették fel tudásukat és állóképességüket. Elméleti képzéseken, jeges edzéseken, szárazföldi fizikai felmérőkön, jégpróbákon és szabályismereti írásbeli teszteken vettek részt.
A szervezők célja az volt, hogy a játékvezetők ne csak erőnlétben és reakcióképességben fejlődjenek, hanem jobban átláthassák a játékhelyzeteket, és ezáltal következetesebbek legyenek a döntéshozatal során.
A képzést egy kreativitást elősegítő, oldott hangulatú program is színesítette: a bírókat kisebb csapatokra osztották, és mindegyiknek háromperces, szórakoztató előadást kellett bemutatnia. A jókedvű vetélkedőt egy pörgős, szabályokra épülő kvíz követte, amely sok nevetést és jó hangulatú versengést hozott.
A tábor vendégei között volt Jarkko Manttari, a Finn Jégkorongszövetség játékvezetői koordinátora, Kókai Márk, az Erste Liga bírói koordinátora, valamint Brad Howard kanadai szakember, aki több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik.
A nemzetközi jelenlét nemcsak szakmai előadásokat, hanem új együttműködési lehetőségeket is hozott, különösen az Erste Liga szintjén, ahol a jövőben még szorosabb közös munka várható a játékvezetés fejlesztésében.
Rédai-Fülöp Botond, a tábor egyik fő szervezője és a játékvezető-fejlesztési program koordinátora szerint Csíkkarcfalva remek helyszíne volt annak a folyamatnak, amelyben a szakmai szigor, a csapatszellem és az inspiráció találkozott. Mint fogalmazott, a fejlődés kulcsa a következetes munka, a nyitott párbeszéd és a bizalmon alapuló közösség.
A csíkkarcfalvi képzés egy hosszú távú fejlesztési program része, amelynek célja nemcsak a játékvezetők szakmai felkészültségének növelése, hanem egy modern, professzionális és egymást támogató bírói közeg folyamatos építése is.
A válogatott szünet után is folytatta jó szériáját a háromszéki klub, amely szombaton kora délután a Bákói FC otthonában is nyerni tudott. A mérkőzés hőse Ignacio Heras volt, aki duplázott és szállította a győzelmet a piros-fehéreknek.
Látványos lovasíjász nyílt napot tartott szombaton a Csíkszeredai Kerecsen Lovasíjász Egyesület Csibában. A hideg idő sem tántorította el a közönséget, a bemutatók és a magyar lovas hagyományokat őrző program igazi közösségi élményt nyújtott.
Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken az ügyészek egy 20 éves fiatalembert és 14 éves kedvesét. A lány anyjának megölésével gyanúsítják őket.
Péntek este egy medve jelent meg a Fehér megyei Magyarbénye (Biia) település iskolájának udvarán – közölte a Fehér Megyei Csendőrség.
Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!