Hirdetés

A székelyföldi játékvezetők is remekül teljesítettek az ifjúsági teqball Eb-n

Szabó Attila a férfi egyéni döntőt vezette
Fotó: Fiteq

Nemcsak a székelyföldi sportolók, a játékvezetők is a teqballvilág élmezőnyéhez tartoznak. Meghatározó szereplői a sportágnak, megbízatást kapnak a legjelentősebb nemzetközi versenyeken és rendre a döntőkben bizonyíthatnak.

2025. augusztus 25., 09:50

A hét elején Pécsett zajlott az első ifjúsági teqball Európa-bajnokság, amelyen a székelyföldi játékosokat felvonultató romániai válogatott négy érmet, két ezüstöt és két bronzot, valamint egy ötödik helyezést szerzett, ezzel a negyedik lett a nemzetek összesített rangsorában.

Kapcsolódó

Hirdetés

A rendezvényen három székelyföldi bíró is képviselte Székelyföldet, akik megfelelő rutinnal rendelkeznek, számos megmérettetésen érdekeltek. Molnos Imre a verseny teljes játékvezetői csapatának koordinátoraként vett részt a kontinenstornán, Szabó Attila és Balázsi Csaba pedig több mérkőzést, köztük két döntőt is vezetett.

Teljesen más energiája volt az ifjúsági Eb-nek, mint a megszokott felnőtt versenyeknek, a fiatalok másképp álltak hozzá és elfogadobbak voltak. Színvonalban kicsivel gyengébb volt, de úgy éreztük, hogy sportszerűbbek, sokkal jobban a játékra koncentráltak és értékeltek minden meccset.

Nem a megszokott játékoskeret volt, hanem változott a mezőny, sok új sportoló érkezett, olyan országokból is, akiket nem is ismertünk” – nyilatkozta a Székely Sport megkeresésére Molnos Imre.

A fő feladata az volt, hogy a bírói küldéseket megfelelően elvégezze, ebben megkönnyítette a dolgát a torna jól összeállított programja. „Tudunk figyelni a minőségre, és arra, hogy minden játékvezetőnek elegendő lehetőséget biztosítsunk a tornán. Több magyarországi bíró szerepelt a versenyen, akárcsak sok sportolónak, nekik is ez volt az első nemzetközi eseményük, végig tudtam követni a teljesítményüket. A teljes csapatra büszke vagyok, mindenki kellő alázattal és mellbedobással ment ki a pályára” – közölte.

Balázsi Csaba a férfi páros fináléban bíráskodott •  Fotó: Fiteq Galéria

Balázsi Csaba a férfi páros fináléban bíráskodott
Fotó: Fiteq

A székelyföldi játékvezetői csapat a két legerősebb kategória döntőjében bíráskodott, Szabó Attila a férfi egyéni, Balázsi Csaba a férfi páros csatát vezette.

Molnos Imre elmondta, ők már a nemzetközi keret egyik legrutinosabb párosa, ezelőtt is rendszeresen érdekeltek voltak a finálékban a különböző nemzetközi versenyeken, és ezúttal újabb tétmeccseken tudtak bizonyítani. Nem kérdés az sem, hogy megdolgoztak érte és végig jó teljesítményt tanúsítottak az eddigi tornákon.

„Nagyon jó jel, ha egy országból egy játékvezetői csapat egy döntőt vezethet, ők most kettőt is kaptak. Ez köszönhető annak is, hogy sok magyarországi játékos bejutott a fináléba, emiatt a magyar bírók kevesebb szerephez jutottak. A romániai bírók általában minden versenyen bizonyíthatnak a döntőkben, természetesen, ha a Székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team sportolói nem érdekeltek ezekben, mert akkor értelemszerűen nem vezethetnek” – mutatott rá a koordinátor bíró.

Molnos Imre a legjelentősebb nemzetközi versenyeken bőséges tapasztalatot szerzett •  Fotó: Fiteq Galéria

Molnos Imre a legjelentősebb nemzetközi versenyeken bőséges tapasztalatot szerzett
Fotó: Fiteq

Hogyan lehet valaki teqballbíró?

Molnos Imre ismertette, a székelyföldi játékvezetők a Góbék Teqball Team által szervezett hazai és az országos, vagy magyarországi selejtezőkön, amatőr versenyeken készülnek, nincs egy meghatározott edzéstervük. Ahhoz, hogy valaki teqballbíró legyen, először is a C licenc megszerzése szükséges. Ehhez a nemzetközi szövetségnél el kell végeznie egy online kezdő tanfolyamot, és ezután az országon versenyeken vezethet mérkőzéseket.

Ezt követően a B és az A licenc birtokában lehet nemzetközi tornákon bíráskodni.

„Vannak elvárások, hogy hány hazai tornán kell mérkőzést vezetni, és melyek azok a tapasztalatok, amelyekkel valaki kiutazhat egy külföldi versenyre, ennek függvényében kaphatják meg az első nemzetközi küldést, persze ez teljesen egyénfüggő. De, ha valaki elhivatott a sportág és a játékvezetés iránt, lehet érdeklődni nálunk, a székelyföldi játékvezetői csapatnál” – jegyezte meg Molnos Imre.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Negyvenes évforduló: a nap, amikor legyőzte a BEK-győztes Steauát a Székelyudvarhelyi Haladás

A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.

Diószegi a szurkolók erejében bízik, Szondy óvatosságra int a gyenge rajt után

Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését vasárnap a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda. A Kolozsvári U, illetve az FCSB elleni mérkőzések előtt Diószegi László és Szondy Zoltán a Székely Sportnak beszélt az esélyekről és a szezon eleji célokról.

Székelyhon

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta

Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.

`
Krónika

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Krónika

A szász falvaktól Székelyföldig: kik vásárolják fel Erdély ingatlanait, és miért?

Szász parasztházak német és holland tulajdonban, brit családok – akár maga Károly király – által felújított vendégházak, olasz és osztrák agrárbefektetők, Székelyföldön magyar vállalkozók.

Főtér

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

Ez is érdekelheti

Az első hazai mérkőzését játssza a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda – a vasárnapi sportműsor

Véget ér az idei Tour de France, döntőt játszik egy magyar teniszező a WTA-tornán. A Szuperliga 2. fordulójában egy napon, saját szurkolói előtt lép pályára a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda.

Vízilabda, tenisz és foci – szombaton a tévében

Változatos az ajánlat szombatra: Magyarország–Ausztrália elődöntő a sydneyi világkupadöntőben, F1-időmérő a Hungaroringen, folytatódik a Tour, tenisztornák szerte Európában, este pedig Dinamo–Craiova rangadó a Szuperligában.

Hargita Kupával rajtolt a romániai biatlonszezon

Sírolleres versenyekkel rajtolt a 2026–2027-es romániai biatlonszezon. A Hargita Kupán Székelyföldet csíki és gyergyói sportolók képviselték.

Nemcsak bajnokokat, hanem embereket is nevelnek – az utánpótlás jövőjéről beszélgettek Tusványoson

A tehetséggondozás, az oktatás szerepe, a szülőkkel való együttműködés és az utánpótlás-nevelés kihívásai kerültek fókuszba a Tusványoson. Tánczos Barna, Szondy Zoltán és Huszár Árpád is megosztotta gondolatait, tapasztalatait ebben a témában.

Elrajtol az NB I., folytatódik a Szuperliga és kezdődik a Magyar Nagydíj hétvégéje

Pénteken kezdetét veszi a magyar labdarúgó NB I. új idénye, folytatódik a Szuperliga, emellett a Hungaroringen szabadedzésekkel és időmérőkkel rajtol a Magyar Nagydíj hétvégéje. A Tour de France, a tenisz, a vívás és a golf sem marad ki a kínálatból.

Érem nélkül is remek Európa-bajnokságot zárt Toró Dávid, a vb-indulásra hajt

Három versenyszámban is mindössze egyetlen győzelem választotta el az éremtől Toró Dávidot a portugáliai Gondomarban rendezett korosztályos asztalitenisz Európa-bajnokságon. Nem csalódott, hogy nem állhatott dobogóra.

Egymást érik a magyar és a román csapatok európai kupamérkőzései

Három román és két magyar együttes meccsét követhetjük a tévében csütörtökön a Konferencia Liga selejtezőjében. A magyar férfi vízilabda-válogatott világkupa-negyeddöntője, a Tour de France újabb szakasza, több tenisztorna és golf szerepel a kínálatban.

Világszínvonalú mezőny versenyzett Ditróban

Több mint 160 motoros, köztük a hard enduro világának több kiválósága állt rajthoz a hétvégén Ditróban, ahol kilencedik alkalommal rendezték meg a Ditrocks Hard Enduro versenyt, amely a sportág romániai bajnokságának ötödik futama is volt egyben.

BL-selejtezőt játszik a román bajnok, folytatódik a Tour – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában a bolgár bajnok Levszki Szófiával csatázik a továbbjutásért az Universitatea Craiova, a magyar női vízilabda-válogatott a spanyolokkal találkozik a negyeddöntőben a sydney-i világkupán.

Sörözhetünk a lelátón, engedélyezik a pirotechnikai bemutatókat a stadionokban

Új szabályok lépnek életbe a romániai stadionokban. A legfontosabb változás, hogy bizonyos feltételek mellett ismét lehet sört fogyasztani a lelátókon, emellett szabályozott keretek között pirotechnikai bemutatókat is lehet szervezni.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!