A hasonlóan zárult női meccs után kevésbé volt mérges, szomorú vagy éppen felháborodott a magyar közvélemény (?) vagy szurkolótábor. Mert a lányok hullámzó teljesítménye sajnos már megszokottá vált, az elődöntőbe való bekerülés pedig amúgy is jó eredménynek számít. Ráadásul az utóbbi három olimpián szerzett negyedik hely mintha már a mostani eredményt is kódolta volna az emberekben.
De térjünk vissza a férfiakra. Tényleg olyan rossz eredmény a döntőből való kiesés?
Ha azt nézzük, hogy Európa-bajnokként érkeztünk Tokióba, igen. Ha azt vesszük, hogy a görögöktől kaptunk ki, akiktől világbajnokságon és olimpián még sohasem, ugyancsak.
Ha a Kemény Dénes-féle időszakot és sikereket, akkor mindenféleképpen kudarc. Nem is kicsi. Ha az esélyességet vagy a hagyományokat tekintjük (15 olimpián 9 aranyérmet nyertünk), akkor is az. De hát a medencébe nem az aranyak, a hagyományok vagy éppenséggel a TAO-pénzek ugranak be, hanem a magyar játékosok. Akik a horvátok elleni lenyűgöző győzelem után talán kicsit hátradőltek, elkényelmesedtek. És hát ellenfél is van a medencében.
Ám érdemes megnézni az érem másik oldalát is. Igaz ugyan, hogy Peking óta nem nyertünk olimpiát, de Londonban és Rióban is ötödik helyen végeztünk, most elődöntőbe jutottunk, 2017-ben vb-döntőt játszottunk, két évvel később negyedikek voltunk (a nők is), 2020-ban pedig Eb-t nyertünk (a nők bronzot).
Vagyis még mindig a világ élvonalába tartozunk. Arról nem is beszélve, hogy a spanyolok mellett csupán nekünk van mindkét pólócsapatunk az első négyben.
Ami pedig a támogatásokat illeti: lehet, hogy az állami finanszírozás nélkül még itt sem lennénk. Elég, ha csak a román sportadók riportereit vagy egyes meghívottjait hallgatjuk, akik nem győzik dicsérni a magyar sporttámogatási rendszert és a magyarok által elért eredményeket.
Lehet, hogy Csapó Gábor szerint „a magyar vízilabdacsapat győzelemre született”, vagy hogy egy másik híres mondás szerint „az ezüstérem vízilabdában nekünk kudarcot jelent”, ezért mindig a legtöbbet várjuk el csapatainktól, de szembesülni kell azzal, hogy egyrészt nincs olyan aranygenerációnk, mint Kásás Tamásék idejében, másrészt már nem csak három-négy nemzet válogatottja tud vízilabdázni. A világ ugyanis fejlődik – pólóban is.
Mindezektől függetlenül – ha csak a görögök elleni elődöntőre szorítkozom – számomra is kérdés marad az, amit
valaki a harmadik negyedben ordított be a magyar játékosoknak: hol van a tűz, fiúk?
Nem véletlenül írta az egyik szurkoló, hogy „nekem már a himnuszoknál látványos volt a különbség az arcokon”. Lehet, talán éppen ezen ment el.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
