A hasonlóan zárult női meccs után kevésbé volt mérges, szomorú vagy éppen felháborodott a magyar közvélemény (?) vagy szurkolótábor. Mert a lányok hullámzó teljesítménye sajnos már megszokottá vált, az elődöntőbe való bekerülés pedig amúgy is jó eredménynek számít. Ráadásul az utóbbi három olimpián szerzett negyedik hely mintha már a mostani eredményt is kódolta volna az emberekben.
De térjünk vissza a férfiakra. Tényleg olyan rossz eredmény a döntőből való kiesés?
Ha azt nézzük, hogy Európa-bajnokként érkeztünk Tokióba, igen. Ha azt vesszük, hogy a görögöktől kaptunk ki, akiktől világbajnokságon és olimpián még sohasem, ugyancsak.
Ha a Kemény Dénes-féle időszakot és sikereket, akkor mindenféleképpen kudarc. Nem is kicsi. Ha az esélyességet vagy a hagyományokat tekintjük (15 olimpián 9 aranyérmet nyertünk), akkor is az. De hát a medencébe nem az aranyak, a hagyományok vagy éppenséggel a TAO-pénzek ugranak be, hanem a magyar játékosok. Akik a horvátok elleni lenyűgöző győzelem után talán kicsit hátradőltek, elkényelmesedtek. És hát ellenfél is van a medencében.
Ám érdemes megnézni az érem másik oldalát is. Igaz ugyan, hogy Peking óta nem nyertünk olimpiát, de Londonban és Rióban is ötödik helyen végeztünk, most elődöntőbe jutottunk, 2017-ben vb-döntőt játszottunk, két évvel később negyedikek voltunk (a nők is), 2020-ban pedig Eb-t nyertünk (a nők bronzot).
Vagyis még mindig a világ élvonalába tartozunk. Arról nem is beszélve, hogy a spanyolok mellett csupán nekünk van mindkét pólócsapatunk az első négyben.
Ami pedig a támogatásokat illeti: lehet, hogy az állami finanszírozás nélkül még itt sem lennénk. Elég, ha csak a román sportadók riportereit vagy egyes meghívottjait hallgatjuk, akik nem győzik dicsérni a magyar sporttámogatási rendszert és a magyarok által elért eredményeket.
Lehet, hogy Csapó Gábor szerint „a magyar vízilabdacsapat győzelemre született”, vagy hogy egy másik híres mondás szerint „az ezüstérem vízilabdában nekünk kudarcot jelent”, ezért mindig a legtöbbet várjuk el csapatainktól, de szembesülni kell azzal, hogy egyrészt nincs olyan aranygenerációnk, mint Kásás Tamásék idejében, másrészt már nem csak három-négy nemzet válogatottja tud vízilabdázni. A világ ugyanis fejlődik – pólóban is.
Mindezektől függetlenül – ha csak a görögök elleni elődöntőre szorítkozom – számomra is kérdés marad az, amit
valaki a harmadik negyedben ordított be a magyar játékosoknak: hol van a tűz, fiúk?
Nem véletlenül írta az egyik szurkoló, hogy „nekem már a himnuszoknál látványos volt a különbség az arcokon”. Lehet, talán éppen ezen ment el.
Végletekig kiélezett csata, kétszeri egyenlítés, és hosszabbítás után dőlt el a jégkorong Román Kupa döntője. A Gyergyói Hoki Klub vasárnap kora este visszavette a trófeát a rivális Brassói Coronától.
A Team United Shipping magyar kerékpározója, Vas Barnabás nyerte a 2026-os Román Körversenyt (Tour of Romania), miután az ötnapos viadalon két szakaszon is elsőként ért célba. Az útvonal érintette Székelyföldet is.
Az Avram Iancu emlékének szentelt cebei (Țebea) ünnepségek alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik hozzájárultak a román nemzet emancipációjához.
Több mint száz ország mintegy háromezer sportolója között álltak rajthoz felső-háromszéki lovasok a Kirgizisztánban megrendezett VI. Nomád Világjátékokon.
Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
