A hasonlóan zárult női meccs után kevésbé volt mérges, szomorú vagy éppen felháborodott a magyar közvélemény (?) vagy szurkolótábor. Mert a lányok hullámzó teljesítménye sajnos már megszokottá vált, az elődöntőbe való bekerülés pedig amúgy is jó eredménynek számít. Ráadásul az utóbbi három olimpián szerzett negyedik hely mintha már a mostani eredményt is kódolta volna az emberekben.
De térjünk vissza a férfiakra. Tényleg olyan rossz eredmény a döntőből való kiesés?
Ha azt nézzük, hogy Európa-bajnokként érkeztünk Tokióba, igen. Ha azt vesszük, hogy a görögöktől kaptunk ki, akiktől világbajnokságon és olimpián még sohasem, ugyancsak.
Ha a Kemény Dénes-féle időszakot és sikereket, akkor mindenféleképpen kudarc. Nem is kicsi. Ha az esélyességet vagy a hagyományokat tekintjük (15 olimpián 9 aranyérmet nyertünk), akkor is az. De hát a medencébe nem az aranyak, a hagyományok vagy éppenséggel a TAO-pénzek ugranak be, hanem a magyar játékosok. Akik a horvátok elleni lenyűgöző győzelem után talán kicsit hátradőltek, elkényelmesedtek. És hát ellenfél is van a medencében.
Ám érdemes megnézni az érem másik oldalát is. Igaz ugyan, hogy Peking óta nem nyertünk olimpiát, de Londonban és Rióban is ötödik helyen végeztünk, most elődöntőbe jutottunk, 2017-ben vb-döntőt játszottunk, két évvel később negyedikek voltunk (a nők is), 2020-ban pedig Eb-t nyertünk (a nők bronzot).
Vagyis még mindig a világ élvonalába tartozunk. Arról nem is beszélve, hogy a spanyolok mellett csupán nekünk van mindkét pólócsapatunk az első négyben.
Ami pedig a támogatásokat illeti: lehet, hogy az állami finanszírozás nélkül még itt sem lennénk. Elég, ha csak a román sportadók riportereit vagy egyes meghívottjait hallgatjuk, akik nem győzik dicsérni a magyar sporttámogatási rendszert és a magyarok által elért eredményeket.
Lehet, hogy Csapó Gábor szerint „a magyar vízilabdacsapat győzelemre született”, vagy hogy egy másik híres mondás szerint „az ezüstérem vízilabdában nekünk kudarcot jelent”, ezért mindig a legtöbbet várjuk el csapatainktól, de szembesülni kell azzal, hogy egyrészt nincs olyan aranygenerációnk, mint Kásás Tamásék idejében, másrészt már nem csak három-négy nemzet válogatottja tud vízilabdázni. A világ ugyanis fejlődik – pólóban is.
Mindezektől függetlenül – ha csak a görögök elleni elődöntőre szorítkozom – számomra is kérdés marad az, amit
valaki a harmadik negyedben ordított be a magyar játékosoknak: hol van a tűz, fiúk?
Nem véletlenül írta az egyik szurkoló, hogy „nekem már a himnuszoknál látványos volt a különbség az arcokon”. Lehet, talán éppen ezen ment el.
A játékfelülethez hűen tovább „csúszik” a marosvásárhelyi műjégpálya átadása. A 17 (!) évvel ezelőtt elkezdett munkálatok ismét a végéhez közelednek, már csak egy nagy lépés van a sportlétesítmény befejezéséig.
Sajtóinformációk szerint Dorinel Munteanu lesz a Sepsi OSK új vezetőedzője, aki a nyártól veheti át az együttes irányítását. A sepsiszentgyörgyi klub vezetősége cáfolja, hogy megegyezett volna a tapasztalt szakemberrel.
Megtalálták annak a fiatalembernek a holttestét a zeteváraljai víztározóban, akit nagy erőkkel kerestek még február elején a hatóságok és önkéntesek, lékeket vágva a víztározó jegén.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) rászállt a rokonok által egymásnak adott pénzösszegekre, amelyekre 70 százalékos adót vetne – kongatta meg a vészharangot a bukaresti sajtó. Az ANAF és Tánczos Barna pénzügyminiszter tiszta vizet öntött a pohárba.
Az elmúlt időszakban több ízben is földrengések voltak érezhetőek Romániában. Harangi Szabolcs geológus elmagyarázta a jelenség okát, és arról is beszélt, várható-e Erdélyben a közeljövőben az 1977-es bukaresti földrengéshez hasonló méretű földmozgás.
A bank évszázadok óta barátja, szeretője, házastársa, anyósa, szomszédja, esküdt ellensége az embernek, helyzete válogatja. A történet, amit most elmesélek, igazán cuki… lett volna. Mint egy vakrandi. Ha minden olajozottan alakul.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
