Egy nappal korábban Mandel Kata a 12. helyen zárt, ami minden idők legjobb eredménye, amit romániai hódeszkás valaha elért.
A versenyt Reisz Zoltán edző értékelte a Székely Sportnak. „Heninek nagyon jó futama volt, remekül rajtolt, és kiválóan teljesítette a startszekciót. Fontos megjegyezni, hogy az első edzésnapot betegség miatt kihagyta, láza is volt, így egy edzésnap hátrányból kezdte meg a versenyeket. Ennek ellenére remek teljesítményt nyújtott, a második versenyen is kiválóan szerepelt.
Kata sajnos egy kis balszerencsével küzdött, mivel mindkét nap problémák adódtak a rajtkapuval: technikai hiba miatt lassan nyílt, így a rajtnál rögtön hátrányba került.
Több edző is jelezte a problémát a szervezőknek, de csak a döntő előtt javították ki a hibát. Hiába szóltam én is, akkor ezt nem vették figyelembe. Ennek ellenére mindketten nagyszerű futamokat teljesítettek, és tovább gyűjtöttük a pontokat az olimpiai kvalifikációhoz.
Jelenleg benne vagyunk a világkupa-ranglista top 30-as mezőnyében, ami mindenképpen biztató. Most három nap pihenő következik, majd indulunk Olaszországba és Montafonba a következő világkupaversenyekre” – mondta Reisz Zoltán.
A világkupa-pontversenyben snowboardkrosszban Bartalis Henrietta a 26. helyen áll 53 ponttal (7 versenyből), Mandel Kata pedig a 27. helyet foglalja el, ő három versenyen 41 pontot összesített.
A világkupa-sorozat következő állomása az ausztriai Montafon lesz március 20. és 22. között.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!