Az eddigi hagyományokkal ellentétben először fordult elő, hogy a versenyek jelentős földrajzi távolságra levő településeken zajlanak, ezért négy megnyitó ünnepséget rendeztek. A központi ceremóniára Milánóban a San Siro Stadionban került sor, míg további megnyitókat tartottak Cortinában, Livignóban és Predazzóban.
A különböző előadások keretében tisztelegtek Antonio Canova szobrász és a neoklasszicizmus, az Olasz Szépség, valamint az olasz opera előtt. Bemutatták Milánót és Cortina d’Ampezzót, mint a természet, a modernitás és ősi hagyományok helyszíneit.
Ezt követően a téli olimpiai játékokat hivatalosan Olaszország elnöke, Sergio Mattarella nyitotta meg, akit jelképes módon egy villamos vezetőjeként Valentino Rossi kilencszeres gyorsaságimotor-világbajnok szállított a helyszínre.
Ezután következett a Nemzetek Parádéja, összesen 92 ország vonult be, a hagyományok szerint Görögország sportolói elsőként, a rendező olaszok pedig utolsóként jöttek be a stadionba.
A magyar lobogót Somodi Maja és Nógrádi Bence rövid pályás gyorskorcsolyázók vitték, míg a romániai küldöttségből az egyik zászlóvívő a székelyföldi hódeszkás Mandel Kata volt.
Végezetül újabb előadások következtek, a világhírű olasz művész Andrea Bocelli is énekelt a színpadon, majd a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Kirsty Coventry elmondta nyitóbeszédét, utána pedig meggyújtották az olimpiai lángot.
Az olaszországi téli olimpiai játékokon összesen 2871 sportoló vesz részt, a következő két hétben 16 sportágban és 116 számban avatnak bajnokot.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!