A nyolcaddöntőben búcsúzott az év első Grand Slam tornájától Simona Halep, miután hétfőn hajnalban három játszmában veszített a francia Alize Cornet ellen.
Petícióban kérik a Digi Sport csatorna vezetőségét arra, hogy a jövőben vegyék számításba a magyar nemzetiségű nézők igényeit, vagyis magyar érdekeltségű sporteseményeket is közvetítsenek.
Három ponttal kezdte az évet a labdarúgó 1. Ligában a CS Mioveni, az Argeș megyei gárda vasárnap délután könnyedén legyűrte hazai pályán a több sebből vérző Academica Clinceni-t.
A tervek szerint a spanyolországi Marbellában tartja edzőtáborát február 13. és 24. között a román női felnőtt labdarúgó-válogatott, amely két barátságos mérkőzést is játszik.
Vasárnap késő délután a jégkorong Magyar Kupa döntőjét rendezik a Fehérvár AV19 és a Debreceni EAC között, majd este következik az FCSB és a Kolozsvári CFR rangadója a labdarúgó 1. Ligában.
Hét nyeretlen mérkőzés után húzta be ismét a három pontot az Universitatea Craiova a labdarúgó 1. Liga alapszakaszában, szombaton este 1–0-ra verte a Bukaresti Rapid együttesét.
Szoros küzdelemben maradt alul az Aradi FCC Baschet csapatával szemben a Marosvásárhelyi Sirius KK, a vendégek a végjátékban döntötték el a javukra a mérkőzést.
Egybehangzó bukaresti sajtóinformációk szerint Eduard Iordănescu mindenben megegyezhetett a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) vezetőivel, hogy átvegye a román válogatott irányítását. Jövő hét elején jelenthetik be.
Gól nélküli döntetlennel végződött a labdarúgó 1. Liga 22. fordulójának első szombati találkozója. A középmezőnyhöz tartozó Chindia Târgoviște a tabellán harmadik Voluntari-ral játszott 0–0-s remit.
A labdarúgó 1. Liga címvédője, a Kolozsvári CFR közösségi oldalán számolt be a hírről, hogy a csapat legendája, Juan Emmanuel Culio ismét távozik a klubtól.
Nem utazik el a fővárosba a Bukaresti Știința elleni mérkőzésre a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, miután a keretben egy játékosnak pozitív lett a koronavírustesztje.
A Gyergyói Hoki Klub lenullázta hazai pályán a Brassói Coronát a jégkorong Erste Ligába, illetve a román bajnokságba is számító mérkőzésen. Mutatjuk az erdélyi hokirangadó góljait.
Számos sporteseményt közvetítenek szombaton a tévében, többek között lesz jégkorong Magyar Kupa, férfi kézilabda Európa-bajnokság, de a labdarúgó topligák mérkőzései sem hiányozhatnak a programból.
A bajnokságban utolsó előtti helyen álló Bukaresti Dinamo volt a legaktívabb a téli átigazolási időszakban. A fővárosiaknál közel egy csapatra való labdarúgó érkezett, de még többen távoztak.
A román teremlabdarúgó-válogatott kerete csütörtökön gyűlt össze Mogoșoaián, a csapat viszont nem utazik el Svédországba, mivel a koronavírustesztelés során öt játékosnak is pozitív eredménye lett.
A Nagybányához közeli Șuior-sípályán rendezett országos versenyen a székelyudvarhelyi Nagy Norbert Ski Klub is részt vett, Nagy Norbert tanítványai négy első, illetve egy második helyet szereztek.
Novák Károly Eduárd szerint a február 4-én rajtoló pekingi téli játékokra utazó romániai sportolók egyaránt hősöknek tekinthetők. A sportminiszter azt ígérte, a jövőben befektetetnek a téli sportok infrastruktúrájába.