Sebestyén Ervin

Sepsi OSK

Új szakaszba lépett a Sepsi OSK kapusának felépülése

Még egy hónap sem telt el azóta, hogy a Sepsi OSK kapusát, Gyenge Szilárdot meg kellett műteni. A fiatal hálóőrre hosszas rehabilitációs program vár, ennek ellenére igyekszik türelmes lenni és bizakodó a jövőt illetően.

Hirdetés
Sepsi-SIC

Beragadt a rajtnál, szinte lehetetlen helyzetbe került a Sepsi-SIC az Euroligában

A Sepsi-SIC első hivatalos tétmérkőzését játszotta az idényben, de nem tudta szerda este felvenni a ritmust a Galatasaray ellen. A török sztárcsapat minden negyedet megnyert a női kosárlabda Euroliga selejtezőjében.

Sepsi-SIC

Megújult kerettel harcol az Euroliga főtábláért a Sepsi-SIC

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata szerdán este hazai közönség előtt kezdi az Euroliga selejtezőjét, ahol a török Galatasaray lesz az ellenfele. A párharc tétje óriási: a győztes főtáblára kerül a legrangosabb európai kupasorozatban.

2. Liga

Sehol nem közvetítik, csak a lelátóról nézhetjük a Sepsi OSK mérkőzését

A labdarúgó 2. Liga 7. fordulójában négy találkozót is élőben sugároznak a tévés társaságok, de a Sepsi OSK összecsapása ezúttal sem kerül képernyőre – sőt, most először a szövetség online platformja sem közvetíti a háromszékiek meccsét.

karate

Arannyal rajtolt Török Panka, érmekkel és értékes helyezésekkel nyitotta a szezont a Sport-All

A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club karatékái a magyar fővárosban edzőtáboroztak, majd a 28. Budapest Openen bizonyítottak: két éremmel és hat 5. helyezéssel kezdték az idényt a nemzetközi mezőnyben.

Hirdetés
Sepsiszentgyörgyi jégcsarnok

Új fázisba lépett a projekt: épül Háromszék legmodernebb sportlétesítménye

Elkezdődtek a munkálatok Sepsiszentgyörgy új jégcsarnokánál. Az ultramodern létesítmény 2180 néző befogadására lesz alkalmas, emellett a Háromszéki Ágyúsok otthonául szolgál majd, és nemzetközi eseményeket lehet a házigazdája.

Erste Liga

Bánkódnak a Sportklubnál, nem tetszett a meccs vége a GYHK edzőjének

A címvédő Gyergyói Hoki Klub újra gálázott, a Csíkszeredai Sportklub viszont nem tudta megőrizni előnyét és ismét vereséget szenvedett a jégkorong Erste Ligában. Az edzők értékeltek a vasárnapi összecsapások után.

Sportesemények a tévében

Folytatódik az atlétikai vb, zárul a Szuperliga fordulója – a hétfői sportműsor

Újabb versenyeket rendeznek a Tokióban zajló atlétikai világbajnokságon, két mérkőzéssel befejeződik a labdarúgó Szuperliga kilencedik fordulója. Szerepel még a hétfői kínálatban olasz és spanyol foci, valamint tenisz, röplabda és birkózás.

2. Liga

Góllal debütált a spanyol csatár – megdolgozott a három pontért a Sepsi OSK

A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.

Erste Liga

Elégedettség Gyergyóban, csíki önkritika és brassói csalódottság – reakciók a nyitány után

Elrajtolt az Erste Liga 2025–2026-os idénye, a székelyföldi csapatok közül csak a címvédő GYHK tudott győzni. A pénteki meccsek után önkritikusan és őszintén értékeltek az edzők.

2. Liga

Pozitív energiával és győzelmi vággyal tér vissza a Sepsi OSK

A válogatott szünet után idegenben, az Újszentesi SK otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszékiek lendületben vannak, míg ellenfelük pocsék formában várja a 2. Liga 6. fordulóját.

Kolozsvári CFR

Pocsék formában, mégis toronymagas esélyesként: az FCSB a bajnoki cím fő várományosa

A Nemzetközi Sporttanulmányok Központja (CIES) 29 európai bajnokságot vizsgált meg, köztük a román Szuperligát is. Az elemzés szerint a címvédő FCSB gyenge formája ellenére is nagy favorit a bajnoki címre: 47,9 százalékos esélyt adnak neki a szakértők.

3. Liga

Az összeomlás szélén – kizárták a 3. Ligából a craiovai klubot

A botrányhős tulajdonos, Adrian Mititelu által vezetett FCU Craiovát a hatalmas adósságok miatt a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) kizárta a 3. Ligából. A klub a megyei bajnokságban folytathatja, de legkorábban csak a következő idényben.

2. Liga

Fájdalmas pontlevonás, sokba került a banális hiba a Sepsi OSK-nak

Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.

Magyar labdarúgó-válogatott

„Én nem vagyok Jézus, hogy csodát tegyek” – közel volt a magyar bravúr, kapitányváltási hangulat Romániában

Forr a levegő a világbajnoki selejtezőkben: Romániában egyre hangosabbak a kapitányváltást sürgető hangok, míg Magyarországon elmaradt a bravúr Portugália ellen, de a játék és a harcosság reményt adhat a folytatásra.

Sportesemények a tévében

Főszerepben a kézilabdameccsek – a szerdai sportműsor

A kézilabdát kedvelők a magyar és a román női bajnokságból, illetve a férfi Bajnokok Ligájából is nézhetnek mérkőzéseket, pályán lesz a Győri ETO, a Bukaresti Dinamo és a PSG is. A szerdai kínálatban szerepel még kerékpározás, kosárlabda és tenisz.

Magyar labdarúgó-válogatott

Kétszer is ráijesztett a portugálokra, de végül pont nélkül maradt a magyar válogatott

Hiába szerzett vezetést, majd egyenlített, a magyar válogatott 3–2-re kikapott a portugáloktól a labdarúgó világbajnoki selejtező második fordulójában. A telt házas Puskás Aréna közönsége drámai hajrát látott, de a pontszerzés ezúttal elmaradt.

átigazolás

Átrendeződtek a csapatok a Szuperligában – közel 10 millió euró ment el igazolásokra

Közel tízmillió eurót költöttek a román élvonalbeli csapatok a 2025-ös nyári átigazolási időszakban. A legnagyobb beruházást az Universitatea Craiova vállalta magára, míg más klubok inkább visszafogottabb stratégiát követtek.

Hirdetés