Már nem kell sokat várni, a csapatok hamarosan megismerik a bajnokság teljes programját. A Szuperliga 2026–2027-es idénye július 17-én rajtol, a menetrendet pedig három héttel korábban sorsolják ki az LPF bukaresti székházában. A liga ezúttal is több szempontot vesz figyelembe a program összeállításakor.
Az egyik legfontosabb szabály, hogy az FCSB és a Bukaresti Dinamo – amelyek hazai mérkőzéseik többségét a Nemzeti Arénában rendezik – nem játszhatnak ugyanabban a fordulóban otthon. Az idei idényben ugyanez vonatkozik az Aradi UTÁ-ra és az újonc Vajdahunyadi Corvinulra is, mivel mindkét együttes a Neumann Ferenc Stadiont használja.
Az LPF emellett arra is ügyel, hogy a négy európai kupaszereplő román csapat ne találkozzon egymással az első hét fordulóban, amikor még zajlanak a Bajnokok Ligája, az Európa-liga és a Konferencia-liga selejtezői.
Bár az elmúlt napokban több sajtóhír is arról szólt, hogy a sorsolást elhalaszthatják, miután a bajnoki rajtot egy héttel eltolták, az LPF hivatalosan is megerősítette, hogy a menetrendet pénteken készítik el.
A 2026–2027-es idény a Román Szuperkupával veszi kezdetét, ahol a bajnok és kupagyőztes Universitatea Craiova a Kolozsvári U-val találkozik. A mérkőzést július 12-én rendezik a craiovai Ion Oblemenco Stadionban.
Az új kiírás különleges lesz, hiszen a Szuperliga történetében először két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyszerre szerepel az élvonal mezőnyében.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!