Toronymagas favoritja volt az éjfélkor kezdődő összecsapásnak a francia labdarúgó-válogatott, amely 3–1-es győzelemmel indította a világbajnokságot Szenegál ellen. Ezúttal Irak volt az ellenfél, Kylian Mbappé pedig ott folytatta, ahol az első fordulóban abbahagyta: a 14. percben a Real Madrid támadója remekül lőtte ki a hosszút 18 méterről.
A folytatásban is támadásban maradt az európai együttes, de újabb találat már nem született az első félidőben, így 1–0-s francia előnnyel vonultak szünetre a csapatok. A második játékrész elején hatalmas védelmi hibát vétett Irak, amelyet Mbappé könyörtelenül kihasznált, miután Ousmane Dembélé önzetlenül tálalt elé (2–0).
Nem sokkal később Dembélé is feliratkozott a gólszerzők közé, ezzel beállítva a 3–0-s végeredményt. Mbappé a második mérkőzésén is duplázni tudott, Franciaország pedig már biztosította helyét a tizenhatoddöntőben.
A csoport másik összecsapásán Norvégia és Szenegál csapott össze, ahol szoros párharcra volt kilátás. Az európaiak kezdtek jobban, de Edouard Mendy sokáig életben tartotta csapata reményeit. A 44. percben azonban egy védelmi hibát követően Pedersen elé került a labda, az ő lövésénél már a rutinos kapus is tehetetlen volt (1–0).
A fordulást követően szinte azonnal betalált Erling Haaland, aki estében lőtte ki a bal felsőt, így Norvégia már kétgólos előnybe került. Percekkel később azonban Szenegál is válaszolt, Ismaila Sarr küzdötte át magát a védőkön, majd a léc alá lőtt (2–1).
Az afrikai együttes reményei azonban nem tartottak sokáig, szinte azonnal érkezett Haaland második találata. A Manchester City csatára ezúttal a kapufa segítségével volt eredményes, amivel ismét kétgólosra növelte a különbséget (3–1).
A hosszabbításban Ismaila Sarr még egyszer betalált, de ez már csak a szépítésre volt elég. Norvégia 3–2-re nyert, és Franciaországhoz hasonlóan hat ponttal várja a folytatást.
Kedd hajnalban Jordánia és Algéria csapott össze, miután mindkét válogatott vereséggel kezdte a tornát, így ezúttal kulcsfontosságú volt számukra a pontszerzés. Az első félidőben mindkét oldalon akadtak lehetőségek, de gólt csak Jordánia szerzett, Nizar Al Rashdan révén.
A második játékrészben Algéria fokozatosan átvette az irányítást, és a csereként beálló Benbouali révén kiegyenlített. A hajrában tovább nőtt a nyomás Jordánia kapuja előtt, amely végül nem bírta ki: Gouiri egy lecsorgó labdát közelről a hálóba lőtt, beállítva a 2–1-es végeredményt.
Algéria ezzel életben tartotta továbbjutási reményeit, és három ponttal várja az utolsó fordulót.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!