Hirdetés

A két székelyföldi futsalcsapatból az egyik lemaradhat a felsőházi rájátszásról

Úgy megy téli szünetre az FK Udvarhely és a Sepsi-SIC, hogy egyenlő pontszámot gyűjtöttek
Fotó: László Ildikó

Az elmúlt idények legkiegyensúlyozottabb csatáját vívja a teremlabdarúgó 1. Liga élmezőnye. Négyen küzdenek a felsőház három helyéért, köztük ott az udvarhelyi és a sepsiszentgyörgyi klub is. Téli szünetre megy a mezőny, idényértékelőt tartottunk.

2023. december 06., 17:04

Kedden délután a Galaci United–Dévai VSK összecsapás volt az utolsó, amit ebben a naptári évben játszottak a teremlabdarúgó 1. Ligában. A bajnokság alapszakaszának 12. fordulójának zárómeccsén a címvédő igencsak meggyőző játékkal 4–1-re nyert.

Hirdetés

Ezzel pedig magabiztosan áll a futsal élvonal tabellájának élén. Szinte borítékolható, hogy a Duna-partiak ott lesznek a felsőházi rájátszásban – ide az első négy helyezett kerül.

Egy kis szusszanás jön a mezőny számára, a meccssorozat január közepén folytatódik. Ezért is, egy kis elemzésbe kezdtünk, megvizsgáljuk, mi is történt a tizenkét játéknapot követően, mire lehet számítani.

Egy megállapításunk már volt

Azaz a Galaci United messze a legjobb teljesítményt nyújtva az egyetlen veretlen csapatként vezeti a pontvadászatot. Miután az idei évadtól változott a versenykiírás, a rájátszásba bekerülő gárdák magukkal viszik a pontokat, ahol még rendeznek egy oda-visszavágót.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Nehéz azt elképzelni, hogy ne a Galac legyen az egyik csapat, amelyik az aranyért játszhat a legvégén. Marad a kérdés, hogy ki, kik érnek oda előbb a play-offba, aztán a fináléba.

Négyen küzdenek ezért

A rangsorban elfoglalt helyezések, az eddig gyűjtött pontszámok alapján a Temesvári CFR (30 pont), a Dévai VSK (26), az FK Székelyudvarhely (25) és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC (25) között dől el, hogy melyik ér oda, egy pedig lemarad.

Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz

#/#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Galaci United Galac
12
11
1
0
103-20
34
2
Temesvári CFR Temesvári CFR
12
10
0
2
66-22
30
3
Dévai CSM Dévai CSM
12
8
2
2
73-26
26
4
Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely
12
8
1
3
85-38
25
5
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC
12
8
1
3
71-41
25
6
Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti
12
5
1
6
53-52
16
7
Luceafărul Buzău Luceafărul
12
3
0
9
53-87
9
8
Dévai West Dévai West
12
3
0
9
45-98
9
9
Simándi Sólymok Simándi Sólymok
12
1
0
11
34-156
3
10
Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK
12
0
0
12
20-63
0

A bánságiak remekül indították az idényt, sokáig veretlenül vezették az 1. Ligát. A galaciak állították meg őket, aztán kisebb meglepetésre vereséget szenvedtek az újonc Sepsi-SIC otthonában.

A Dévai VSK-nak még a kiírás elején sikerült döntetlent játszaniuk a Galaccal, aztán 3–3-ra zártak az udvarhelyiekkel, míg becsúszott két vereség a Temesvár és legutóbb a United ellen.

A két székelyföldi gárda egyaránt 25 ponttal várja a folytatást. Úgy fest, hogy kettejük csatájából dől el, ki jut az első négybe. Az edzők szerint viszont nem a székely párharc lesz a döntő.

Az elhullajtott pontok

„Jobb helyezést szerettünk volna elérni, de a rangsorra tekintve a negyedikek vagyunk. Igaz, hogy a visszavágókból is lejárt már három meccs, de sok mindenre nem derült fény. Számunkra a január nagyon nehéz lesz, egymás után játsszuk a Déva, Galac, Szentgyörgy és Temesvár elleni találkozókat. Amennyiben hármat le tudunk gyűrni, akkor ott lehetünk a végelszámolásnál, bízhatunk, hogy döntőbe kerülünk” – nyilatkozta a Székely Sportnak Jakab Zoltán, a Futsal Klub Székelyudvarhely elnöke, edzője.

Az ezüstérmes együttes nem gondolkodik abban, hogy nem jut a play-offba •  Fotó: László Ildikó Galéria

Az ezüstérmes együttes nem gondolkodik abban, hogy nem jut a play-offba
Fotó: László Ildikó

Hozzátette, számára borítékolható, hogy a Galac döntőt játszik, az első helyért már nem nagyon lehet harcba szállni, a kérdés az, hogy a címvédőt követő négy klub közül melyik jön ki jobban az egymás elleni párharcokból.

„Számunkra fájó az a három pont, amit a bajnokság legelején a Dévai West ellen elhullattunk. Eddig azt a jobb csapatok ellen nem tudtuk visszaszerezni, így azért vagyunk ott, ahol vagyunk.

Éppen ezért, nem vagyok elégedett a szerzett pontszámmal, de nem hinném, hogy kicsúszunk a felsőházi rájátszásból. A csapatomat tartom olyan jónak, hogy ezt elérjük.

Fontos kérdés viszont, hogy hány ponttal érkezel a felsőházba, mert ha csak épp, hogy bejutsz, akkor eleve nem nagyon reménykedhetsz, hogy a finálé egyik részvevője lehetsz” – fejtette ki a tréner.

Látatlanban aláírta volna

A 2023–2024-es idény meglepetéscsapata a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC. A nyáron alakult klub felvételt nyert az élvonalba, újoncként pedig a bajnokság több mint felénél úgy áll, hogy joggal pályázhat a felsőházi rájátszást érő helyek egyikére.

Mánya Szabolcs •  Fotó: Facebook/Sepsi-SIC Galéria

Mánya Szabolcs
Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

A háromszékiek edzője, Mánya Szabolcs viszont nem rugaszkodik el nagyon a talajtól, a földön jár. „Ha valaki azt mondja nekem, hogy ennyi pontunk lesz, ilyen eredményeket érünk el, akkor azt aláírtam volna látatlanban.

Egyetlen mérkőzésen sajnálom az elhullajtott pontokat, a Mărășești elleni döntetlent. A többi szép és jó.

A fiúk megküzdöttek, jól dolgoztak, hajtottak. Csak gratulálni tudok mindenkinek. Ezt megteszem a mai évzáró vacsoránál. A támogatóinknak és a szurkolóinknak is köszönetet mondunk, hogy végig mellettünk voltak, kitartottak” – nyilatkozta a Székely Sportnak Mánya Szabolcs, a Sepsi-SIC edző-játékosa.

Arra a felvetésre, hogy a két székelyföldi csapat párharca dönthet, hogy ki lesz a negyedik – ami még felsőházat ér –, ki pedig az ötödik – ami már alsóházat jelent –, Mánya szerényen fogalmazott: „Mi nem gondolkodunk abban, hogy ott leszünk a felsőházban. Persze, sportolók vagyunk, reménykedünk, hogy elérhetjük. Inkább azért küzdünk, hogy megtartsuk az ötödik pozíciót.

Többször mondtam, hogy a Galac, Déva, Temesvár, Udvarhely négyes előbb jár, mint mi, így az a realitás, hogy ők lesznek ott az érmekért folyó küzdelemben.

A sorsolásunkat tekintve nekünk szerencse is kell, valami extra, hogy beleszóljunk a nagyok dolgába” – összegzett a szakember.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Az FK Székelyudvarhely–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC első felvonását 8–2-re nyerte a tavalyi ezüstérmes.

Folytatás január közepén

Ezen a héten még minden klubnál megtartják az utolsó edzéseket, majd azon teremlabdarúgók, akik a válogatottba meghívót kaptak, még elmennek a nemzeti együttesbe, letudnak két vb-selejtezőt.

Mind az FK Udvarhely, mind a Sepsi-SIC az új év első napjaiban újból összegyűl, nekivág a munkának. A teremlabdarúgó 1. Liga 13. fordulóját a szakszövetség január 14-re írta ki. Gyorsan lefut az alapszakasz hátralévő hat játéknapja, ugyanis március első hétvégéjén lesz a 18. forduló.

Ezután az első négy helyezett a felsőházi rájátszásban még egy oda-visszavágót, az 5–10. pozícióban zárók az alsóházban egy odavágót játszanak egymással. Előbbieknél az első kettő néz farkasszemet a fináléban, kisdöntőt nem írnak ki, a play-off harmadik helyezettje kapja meg a bronzérmeket.

Fontos, hogy mindenki magával viszi az alapszakaszban megszerzett pontszámát.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Senki sem akar hokizni az oroszokkal

Egyre nagyobb az ellenállás az orosz jégkorong-válogatottak nemzetközi visszatérése ellen. Már hat ország jelezte, hogy nem hajlandó pályára lépni ellenük a jövő évi férfi világbajnokságon. A szponzorok a támogatásuk megvonását helyezték kilátásba.

Közeledik a brassói EYOF, mire számíthatunk házigazdaként?

A téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon számos sportágban székelyföldi versenyzőktől várhatunk jó eredményt. Összeállításunkban megnéztük, kikre lesz érdemes odafigyelni.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Meglepetésküldést kapott, a másodosztályban debütált a székelyudvarhelyi partjelző

Váratlan lehetőséget kapott a székelyudvarhelyi Molnos Imre: a 28 éves játékvezetői asszisztens az elmúlt hétvégén a labdarúgó 2. Ligában mutatkozott be. A Marosvásárhelyi ASA és az Unirea Slobozia mérkőzésén működött közre.

Levenné a fölösleges terheket a csapatvezetők válláról az újdonsült Hargita megyei focielnök

Egyöntetű szavazással Hompoth Dezsőt választották a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnökévé a következő négy évre. A székelyudvarhelyi sportvezetőt a terveiről és a megyei labdarúgás előtt álló feladatokról kérdeztük.

Tamás Zoltán átadja a stafétát: 27 év a Hargita megyei futball szolgálatában

Új elnöke lesz a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek. Tamás Zoltán az első mandátumának körülményeiről, a megyei labdarúgás fejlődéséről, az eredményekről és a még megoldásra váró feladatokról is beszélt. Nyugodt szívvel adja át a stafétát utódjának.

Válsághelyzetben vette át új klubját, de nem hátrál meg a kihívásoktól László Csaba

Pályafutása során sokadszor vállalta el mélyponton lévő csapat irányítását a rutinos székelyudvarhelyi szakember. László Csaba a Székely Sportnak elmúlt egy évnyi szünetéről és az albániai kinevezés hátteréről is mesélt.

A marosvásárhelyi tekézők nagycsaládja, akik mindent megnyertek

Albert Erzsébet, Chețan Minodora, Todea Maria, Dálya Gizella, Dragoș Maria, Bonta Elisabeta és Szász Judit szinte mindent megnyert a Marosvásárhelyi Voința tekecsapatával. A hetvenes- és nyolcvanas években a román válogatottban is remekeltek.

Új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek

Húsz év után új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek. A tisztújító közgyűlésen a székelyudvarhelyi Pál Andrást választották meg, miután Benedek Árpád Csabának lejárt a mandátuma.

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!