Hirdetés

A „zseni” öccse

Fotó: MTI/Kovács Tamás

2022. február 14., 17:10

Hát ez nem lehet igaz! – csapkodtam négy évvel ezelőtt a fotelt, miután a pjongcsangi olimpia rövid pályás gyorskorcsolya egyéni futamainak végén Liu Shaoangot – aki félig-meddig már akkor is éremesélyesként utazott ki Dél-Koreába – mindhárom alkalommal kizárták. Nem véletlen, hogy odament bátyjához, s azt mondta neki: Úristen, ez nagyon nehéz. Persze mi magyarok azért mégsem voltunk szomorúak az ötkarikás játékok végén, hiszen utolsó nap a fiúk megrázták magukat, s a téli olimpiák történetében megszerezték az első magyar aranyérmet.

2022. február 14., 17:10

A tizenkilenc éves fiatalember előtt nagy jövő áll – mondták akkor a szakemberek a sorozatos kizárások után, s elsősorban nem csupán megnyugtatás végett. Eltelt négy év, s minden beigazolódott. Azaz még annyi sem, hiszen ne feledjük, a fiatalabbik Liu testvér tavaly, 2021-ben már összetett világbajnok lett megelőzve az összes rövid pályás gyorskorcsolya-nagyhatalom versenyzőjét.

A nagy alakítás azonban most jött el számára, a pekingi olimpia idején, ahol édesapja származása révén félig-meddig otthon korcsolyázott: az első magyar egyéni olimpiai aranyat szerezte meg Magyarország számára az 500 méteres döntőt követően.

Hirdetés

Kapcsolódó

Előtte azért még bezsebelt két bronzot, egyet a vegyesváltóban, egyet pedig az 1000 méteres távon. Tette mindezt úgy, hogy az olimpiát megelőzően igencsak kérdéses volt a részvétele, hiszen koronavírustesztje pozitív lett, s hosszú időt karanténban kellett töltenie. Az elkülönítést követően pedig csak később tudott kiutazni Kínába.

Ott azonban összeszorított foggal, rendkívül összeszedetten és koncentráltan, semmit sem a véletlenre bízva korcsolyázta végig a futamokat: az egyéni és a váltószámokat is. S látszólag nem foglalkozott a külső hatásokkal, a magyarok számára kedvezőtlen bíráskodással sem.

Pedig volt belőle bőven: miután a vegyesváltó furcsa körülmények között szerzett bronzérmet, Liu Sándort az 1000 m-es győzelmét követően megfosztották az aranyától. Ez pedig az egész csapatra valószínűleg óriási csapásként hatott. De testvérével felálltak a padlóról, s elindultak 1500 méteren is, ahol Shaoang negyedikként, bátyja hatodikként végzett. S bár címvédőként a váltószámot a fiúk elrontották, a fiatalabbik Liu testvér ismét bebizonyította: kettejük közül ő a jobbik.

Kapcsolódó

Lehet, hogy döntők előtt nem simogatja a szemöldökét, nem nyilatkozik viccesen vagy éppen meghökkentően, bátyjával ellentétben nem állítja magáról azt, hogy zseni vagyok, de amikor ki kell állni a jégre és lefutni a köröket, nem ismer tréfát.

Minden egyes kört első pályáról indulva, végig vezetve, ellentmondást nem tűrően nyerte meg az 500-as számot. S ezzel Magyarország számára újabb történelmet írt. Első egyéni olimpiai bajnok, ugyanakkor kétszeres aranyérmes és kétszeres bronzérmes. Arról nem is beszélve, hogy a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázók által nyert egy arany és két bronz jelenleg az éremtáblázaton a 18. helyet jelenti. Ki gondolta volna a közelmúltban, hogy Magyarországot már a téli olimpiák éremtáblázatán is jegyezni fogják?

Shaoang csupán 23 éves, s Peking után is azt mondhatjuk: még mindig fényes jövő előtt áll. Holott már világbajnok és kétszeres olimpiai bajnok is. Mi mindenesetre szurkoljunk, hogy a 25. téli olimpián 2026-ban Milanóban is láthassuk őt – testvérével – a jégen.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kikerült a román válogatott keretéből Marius Corbu

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Wass Albertnek nézték a „Vándor székelyt”, a bíróság elrendelte az eltávolítását

A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.

Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!