A szám világbajnoka - aki a vegyesváltóval és 1000 méteren is már pekingi bronzérmes, 1500 méteren pedig negyedik volt - a legelőnyösebb, egyes pályáról rajtolhatott az elődöntőben elért idejének köszönhetően. Innen minden futamát megnyerte ebben a szezonban a sprinttávon. Vele futott a kazah Abzal Azsgalijev, az Európa-bajnok orosz Konsztantyin Ivlijev, az olimpiai ezüstérmes kanadai Steven Dubois és a szám vb-bronzérmese, az olasz Pietro Sighel.
Az FTC 23 éves gyorskorcsolyázója remekül kapta el a megismételt rajtot, parádés tempóban rótta a köröket, és minden előzési szándékot gond nélkül visszavert - főleg Ivlijev támadta -, így végül történelmi sikert ért el. Ivlijev lett a második, Dubois pedig a harmadik.
A szám világkupagyőztese, a vegyesváltóval pekingi bronzérmes, 1500 méteren hatodik, 1000 méteren pedig két szabálytalanság miatt a mezőny végére sorolt Liu Shaolin Sándor és a vegyes stafétával szintén harmadik helyezett, 1000 méteren még amerikai színekben négy éve olimpiai második Krueger John-Henry egyaránt a negyeddöntőben búcsúzott.
A magyar küldöttség már a harmadik érmét nyerte a kínai fővárosban, ugyanis a vegyesváltó és Liu Shaoang 1000 méteren egyaránt harmadik helyen zárt.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!