„Már előző este, lefekvéskor átgondoltam a futamokat, próbáltam pozitív érzéseket felidézni. Reggel nyugodtan keltem, és úgy ébredtem, hogy olimpiai bajnok leszek” – mondta az 1000 méteren és a vegyesváltóval pekingi bronzérmes, négy éve Phjongcshangban a férfi váltóval aranyérmes sztár.
Liu Shaoang – becenevén Ádó – felidézte, hogy nagyon nehezen került ki Pekingbe, hiszen a tervezett elutazás előtt koronavírusos lett, és amikor egy héttel a többiek után megérkezett a kínai fővárosba, kellemetlenül érezte magát, egyedül volt, mert a társai éppen edzésen voltak.
„Kellett egy nap, mire jól éreztem magam, aztán a vegyes váltó is jól sikerült, de aztán az 1000, az 1500 méter és a férfi váltó sem úgy sikerült, ahogy szerettük volna.
– fogalmazott az FTC gyorskorcsolyázója.
A 23 éves Liu Shaoang megjegyezte, az elődöntőt keményebbnek érezte, mint a finálét, ahol taktikusan kellett mennie, és megőriznie az első helyet, ahonnan rajtolhatott.
„Remélem, ezzel a sikerrel sokaknak okozunk örömöt, Magyarországnak pedig olyan élményt, amelyre majd szívesen emlékeznek vissza az emberek” – mondta Liu Shaoang a történelmi aranyérme után. Elárulta: szeretett nagypapája négy éve nem nézte a tévében a férfi váltó döntőjét, amikor először aranyérmes lett, de most reméli, hogy nem így volt. „Testvérem is nagyon büszke rám, boldogan fogunk hazamenni!” – mondta.
Bánhidi Ákos, a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott edző-menedzsere szerint nagyon megérdemelte a csapat, hogy Liu Shaoang személyében legyen olimpiai aranyérmese Pekingben. A férfi 500 méteres szám döntője után az MTI-nek elmondta, szerencsésnek érzi magát, hogy megélhette ezt a napot.
„Liu Shaoang volt a legesélyesebb, hogy behúzza ezt az aranyérmet. Nagyon megérdemeltük ezt. Nagyon sokan részesei ennek a történelmi sikernek, nemcsak azok, akik itt vannak Pekingben, hanem azok is, akik most otthon vannak és szurkoltak nekünk.
Nagyszerű érzés, de előtte azért voltak bennünk feszültségek” – mondta Bánhidi.
A szakember kiemelte, hogy jót tett a döntőnek, hogy a kínaiak elsőszámú versenyzője, a címvédő és világcsúcstartó Vu Ta-csing nem jutott be, így nem kellett extra bonyodalomtól tartani, nem volt stressz a futam előtt és alatt.
„Fantasztikus lesz hétfőn, az éremátadón meghallgatni a magyar himnuszt! Ez egész életre felejthetetlen lesz” – fogalmazott Bánhidi. Hangsúlyozta, hogy most mindhárom férfi versenyzőt, nemcsak Liu Shaoangot, hanem a negyeddöntőben kiesett Liu Shaolin Sándort és Krueger John-Henryt is erősebbnek érezte, mint két napja, azonban az akkori időeredményeik alapján kedvezőtlen pozícióból rajtolhattak, ezért nem jutottak tovább.
Liu Shaolin elmondta, mindent megpróbált, hogy a negyedik helyről a biztos továbbjutást érő másodikra lépjen előre, vagy olyan iramot menjen, amivel harmadik helyen is továbbmehet.
– mondta boldogan Liu Shaolin.
A magyar küldöttség már a harmadik érmét nyerte a kínai fővárosban, ugyanis a vegyesváltó és Liu Shaoang 1000 méteren egyaránt harmadik helyen zárt.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!