Szerdán délután Csala büntetőből szerzett góljával a 7. percben előnybe került a hazai környezetben szereplő, 3. ligás Gyergyószentmiklósi VSK az egy osztállyal magasabb szinten szereplő Besztercei Glóriával szemben.
Ezt követően azonban már végig az esélyesebb vendégcsapat dominált a mintegy 300 néző előtt lejátszott meccsen. A 26. percben jött az első igazán veszélyes helyzet a gyergyói kapunál. A Beszterce számos légiósa közül az egyik legjobb, King Otega játszotta magát egy csellel ziccerbe, de a felső kapufára lőtt.

A 30. percben már három nagy helyzet is volt egymás után Covaci szólót hagyott ki, utána Andrei vádett hatalmasat, de az ebből következő helyzetet már kihasználta a Glória, Alexandru révén.
1–1 volt az állás a szünetben, az 51 percben viszont 1–2 lett Otega gólja hozta a fordítást és ő növelte a különbséget is.
Volt még egy nagy gyergyói helyzet is, 1–3-nál szabadrúgásból Afuah lövése volt veszélyes, de a besztercei hálóőr bravúrral hárított. A Gloria nigériai csatára aztán mesterhármasig jutott, a végeredmény pedig 1–5-lett.

A Gyergyószentmiklósi VSK a Kézdivásárhelyi SE és a Székelyudvarhelyi FC legyőzése után egy erősebb ellenféllel szemben alulmaradva búcsúzik az idei Román Kupa sorozattól.
Gyergyói VSK–Besztercei Gloria 1–5 (1–1).
Gólszerzők: Csala Róbert (7., büntetőből), illetve Valentin Alexandru (34.), Jimmy King Otega (51., 60., 85.), Farcaș D. (75., öngól).
A gyergyóiak összeállítása: Andrei – Csiszer, Circa, Vita, Péter, Farcaș Noah, Țepeș, Csala Róbert, Farcaș David, Kovács, László. Játszott még: Afuah, Zöld, Albert, Vajda.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!