A Zöld-foki szigetek már az első fordulóban felhívta magára a figyelmet, amikor gól nélküli döntetlent játszott Spanyolországgal. Ezúttal Uruguay ellen lépett pályára, és a 21. percben Kevin Lenini remek szabadrúgásgóljával megszerezte a vezetést, a középpályás pontosan a bal alsó sarokba célzott.
A dél-amerikai válogatott még az első félidőben fordítani tudott. A 44. percben Maximiliano Araújo passzolt az üres kapuba egy kipattanót, majd a ráadás utolsó pillanataiban Agustín Canobbio is betalált egy szép támadás végén, így Uruguay előnnyel vonulhatott szünetre.
A fordulást követően azonban ismét a Zöld-foki szigetek került fölénybe. A 61. percben Varela használta ki Muslera rossz kifutását, és az üresen maradt kapuba passzolt, beállítva a 2–2-es végeredményt. A hajrában Uruguay mindent megtett a győzelemért, de egy kapufánál és egy les miatt érvénytelenített találatnál közelebb nem jutott.
Két forduló után a H csoportot Spanyolország vezeti négy ponttal, míg Uruguay és a Zöld-foki szigetek egyaránt két-két egységet gyűjtött.
Romániai idő szerint hajnali négy órakor kezdődött az Új-Zéland–Egyiptom összecsapás, amely komoly lehetőséget kínált az afrikai válogatottnak, miután Belgium csak döntetlent játszott Iránnal. Egy győzelemmel Mohamed Salahék egyedül állhattak volna a csoport élére.
Az első félidő azonban nem az elképzeléseik szerint alakult, ugyanis a 15. percben Surman góljával Új-Zéland szerezte meg a vezetést. A találat után nyílt játék alakult ki, mindkét csapat bátran vállalta a támadásokat.
A fordulást követően Egyiptom fokozatosan átvette az irányítást, és az 58. percben Ziko révén egyenlített. A lendület kitartott, a 67. percben Mohamed Salah is betalált, majd a hajrában gólpasszal járult hozzá a sikerhez, amikor Trezeguet állította be a 3–1-es végeredményt.
Két forduló után Egyiptom négy ponttal vezeti a G csoportot, míg Irán és Belgium két-két ponttal követi. Új-Zéland egyetlen ponttal az utolsó helyről várja a folytatást.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!