A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK egykori legendás támadója, jelenlegi sportigazgatója szerint rendkívül kiegyenlített mérkőzés várható, amelyen mindkét csapat a maximumot nyújtja majd.
„Spanyolországnak egy nagyon szervezett és taktikailag fegyelmezett együttese van, ami különbséget teremthet a döntőben. Labdával nagyon magabiztosak és stabilak, ritkán adják el. Összességében ezek miatt billen feléjük ma este a mérleg” – árulta el megérzését Hadnagy Attila a Székely Sportnak.
A sportigazgató kevés gólt vár a fináléban, és úgy véli, egyetlen találat dönthet. Tippje szerint Spanyolország 1–0-ra legyőzi Argentínát, így Lionel Messiék ezúttal ezüstéremmel zárják a tornát.
A Kovászna Megyei Labdarúgó-szövetség elnöke már a világbajnokság kezdete előtt úgy vélte, hogy Spanyolország jut el a döntőig, és végül a trófeát is elhódítja. Most sem változtatott a véleményén.
„Már a torna előtt azt mondtam, hogy a spanyolok döntőt játszanak, és meg is nyerik a viadalt. Nem vagyok sem az argentinok, sem a spanyolok szurkolója, egyszerűen így látom az erőviszonyokat” – fogalmazott.
Oláh József szerint Spanyolország egyik legnagyobb fegyvere a fiatal keret lehet, hiszen ezek a játékosok minden erejükkel bizonyítani szeretnének a világ legnagyobb futballszínpadán.
– mondta.
Hozzátette, Lionel Messi továbbra is képes mérkőzéseket eldönteni, ugyanakkor kérdésesnek tartja, hogy 39 évesen egy újabb világbajnoki döntőben is a hátára tudja-e venni az argentin válogatottat.
A tapasztalt sportvezető úgy véli, mindkét együttes teljesen megérdemelten jutott el a fináléig, és kizártnak tartja, hogy ezen a szinten a játékvezetők bármelyik csapatot tudatosan segítenék.
„Aki eljut egy világbajnoki döntőig, az megérdemli, hogy ott legyen. Ezen a szinten senki sem akar vagy mer egyik csapat javára hibázni, hiszen ma már minden mozdulatot kamerák figyelnek” – hangsúlyozta.
Oláh József végül 2–0-s spanyol győzelmet jósolt, ugyanakkor mosolyogva megjegyezte, hogy korábban ritkán váltak valóra a tippjei.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!