Jó formában várta az összecsapást mindkét együttes. A házigazda Petrolul az elmúlt öt tétmeccséből hármat megnyert, míg Ilyés Róbert legénysége négyszer diadalmaskodott az utóbbi hetekben. A ploiești-i kiszállások azonban nem ígértek sok jót a csíkszeredaiak számára: 2019-ben és 2021-ben is vereséget szenvedtek itt, ráadásul gólt sem tudtak szerezni (2–0, 1–0).
A mérkőzés elején a Petrolul akarata érvényesült. Tommi Jyry már az első percben próbálkozott, majd Paul Papp bombáját Eduard Pap hatalmas bravúrral tolta szögletre. Az FK nehezen tudta kihozni a labdát a saját térfeléről, a félidő derekán mindössze 16 százalékos labdabirtoklással állt. A 26. percben vitatott jelenet borzolta a kedélyeket: Pap rossz ütemben jött ki, Marco Dulca fejét találhatta el, ám a játékvezető nem ítélt büntetőt, és a VAR sem avatkozott közbe.
A vendégek az első játékrészben lövésig sem jutottak – ilyenre a 2025–2026-os idényben még nem volt példa.
A fordulás után sem változott sokáig a játék képe, a Petrolul ment előre, az FK védekezett. Az 51. percben Rareș Pop távoli lövése megpattant, és utat talált Pap kapujába (1–0).
A bekapott gól azonban láthatóan felrázta a csíkszeredaiakat. Megérkezett az első kapura lövés is, majd nem sokkal később Pop szabálytalankodott Triffel szemben a tizenhatos közelében.
A játékvezető először szabadrúgást ítélt, de a VAR jelzésére büntető következett. Pászka higgadtan értékesítette a tizenegyest, és 1–1-re módosította az állást.
Az egyenlítést követően teljesen más arcát mutatta az FK. Anderson Ceará labdaszerzése után Loeper készítette le Nagynak, aki ziccerben sem tudott túljárni Bălbărău eszén. A hajrában mindkét csapat győzelemre játszott, a Petrolul mezőnyfölénye eltűnt, a vendégek pedig bátran vállalták fel a támadásokat. A hazaiak részéről Rafinha került ziccerbe, de Pap védett, túloldalon Bödő és Ricardinho lába ért össze a tizenhatoson belül, de a játékvezető nem ítélt újabb büntetőt.
Több gól azonban már nem született, így az FK Csíkszereda értékes ponttal tér haza, és továbbra is versenyben marad a kedvezőbb helyek megszerzéséért a play-outban. Az alapszakasz utolsó fordulójában, március 6-án Ilyés Róbert legénysége a Konstancai Farult látja vendégül.
| 2026. 02. 27. 17:00 | FC Hermannstadt Hermannstadt | FC Botoșani Botoșani | 3-1 |
| 2026. 02. 27. 20:00 | Kolozsvári U Kolozsvári U | Galaci Oțelul Oțelul | 4-0 |
| 2026. 02. 28. 15:00 | Universitatea Craiova U Craiova | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 2-1 |
| 2026. 02. 28. 20:00 | Konstancai Farul Farul | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 1-2 |
| 2026. 03. 01. 15:45 | Petrolul Ploiești Petrolul | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 1-1 |
| 2026. 03. 01. 18:00 | Bukaresti Dinamo Dinamo | FC Argeș Pitești FC Argeș | 0-1 |
| 2026. 03. 01. 21:00 | Aradi UTA UTA | FCSB FCSB | |
| 2026. 03. 02. 19:30 | Unirea Slobozia Slobozia | Bukaresti Rapid Rapid |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Universitatea Craiova U Craiova | 29 | 17 | 8 | 4 | 52-26 | 59 |
2 | Bukaresti Rapid Rapid | 28 | 15 | 7 | 6 | 44-28 | 52 |
3 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 29 | 14 | 10 | 5 | 42-26 | 52 |
4 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 29 | 15 | 6 | 8 | 45-26 | 51 |
5 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 29 | 14 | 8 | 7 | 47-40 | 50 |
6 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 29 | 15 | 4 | 10 | 37-28 | 49 |
7 | FCSB FCSB | 28 | 12 | 7 | 9 | 43-35 | 43 |
8 | FC Botoșani Botoșani | 29 | 11 | 9 | 9 | 37-28 | 42 |
9 | Aradi UTA UTA | 28 | 11 | 9 | 8 | 35-38 | 42 |
10 | Galaci Oțelul Oțelul | 29 | 11 | 8 | 10 | 39-30 | 41 |
11 | Konstancai Farul Farul | 29 | 10 | 7 | 12 | 39-36 | 37 |
12 | Petrolul Ploiești Petrolul | 29 | 6 | 11 | 12 | 23-31 | 29 |
13 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 29 | 7 | 8 | 14 | 29-58 | 29 |
14 | Unirea Slobozia Slobozia | 28 | 7 | 3 | 18 | 26-44 | 24 |
15 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 29 | 4 | 8 | 17 | 27-50 | 20 |
16 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 29 | 2 | 5 | 22 | 23-64 | 11 |
Rég voltak ennyien kíváncsiak a Sepsi OSK-ra a labdarúgó 2. Ligában, és milyen jól tették, hogy szombaton délelőtt kilátogattak a Sepsi Duna Arénába a Resicabányai CSM elleni bajnokira: a háromszékiek kiütötték ellenfelüket és ott vannak a felsőházban.
Kétgólos hazai győzelemmel zárult a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó székely rangadója. A Gyergyói Hoki Klub pénteken este 3–1-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a Remete Ice Arénában.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Adrian Cozma Szatmár megyei nemzeti liberális párti (PNL) képviselő, a román képviselőház alelnöke és családja Dubajban rekedt, miután az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított támadás nyomán törölték a légi járatukat.
Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!