Újabb nehéz kiszállás vár a Sepsi OSK-ra a labdarúgó Szuperliga 12. fordulójában. Ovidiu Burcă együttese a 11. helyről, 13 ponttal érkezik Ploiești-re, ahol a negyedik helyezett, 19 pontos Petrolullal találkozik. A háromszékiek eddigi mérlege három győzelem, négy döntetlen és négy vereség, míg a házigazdák hat siker mellett egyszer ikszeltek és négyszer kaptak ki.
A Sepsi OSK a CFR elleni 3–1-es győzelem óta nem szerzett pontot: az Aradi UTA otthonában 1–0-ra, legutóbb pedig hazai pályán az éllovas Dinamótól 2–0-ra kapott ki.
A bajnoki nyitányt követő hatmeccses veretlenség után az utóbbi négy fordulóban három vereség következett, és a védekezés korábbi stabilitása is megbomlott: az első hét találkozón három, az azóta lejátszott négyen kilenc gólt kapott a csapat.
A javításhoz a kapu előtt is több kell. Az OSK tizenegy bajnokin mindössze hét gólt szerzett, hat mérkőzésen pedig egyáltalán nem talált be. Idegenben egy győzelem, két döntetlen és három vereség a mérlege, hat kiszállásán csupán kétszer volt eredményes. Az egyetlen vendégként aratott sikerét az FC Argeș ellen jegyezte, augusztus végén 1–0-ra nyert.
A Petrolul szintén vereségből érkezik: a Farul otthonában elszenvedett 3–1-es kudarc négyfordulós veretlenséget zárt le, amely során tíz pontot gyűjtött Ricardo Sousa együttese.
Hazai pályán viszont kifejezetten meggyőzők a számok: öt bajnokijából négyet megnyert, és ezeken gólt sem kapott.
Egyedül a Rapid tudta bevenni az Ilie Oană Stadionban a kapuját, a bukarestiek augusztusban 2–0-ra győztek.
Az egymás elleni élvonalbeli mérleg kiegyenlített: hét találkozóból mindkét csapat kettőt nyert meg, háromszor döntetlen született. A legutóbbi két bajnoki azonban a Petrolulé volt, amely 2025 márciusában 1–0-ra, majd áprilisban, az alsóházi rájátszásban 2–1-re győzte le otthon a háromszékieket.
Különleges mérföldkő várja a mostani összecsapást: a házigazdák a Liverpool elleni, 1966-os, 3–1-es BEK-győzelem hatvanadik évfordulóját ünneplik. A helyszín körüli bizonytalanság is megszűnt, ugyanis a gyep helyreállítását követően a Petrolul megerősítette, hogy saját stadionjában fogadhatja a Sepsi OSK-t.
A Petrolul Ploiești–Sepsi OSK mérkőzés szombaton 17.15-kor kezdődik az Ilie Oană Stadionban, és élőben közvetíti a Digi Sport 1, valamint a Prima Sport 1.
| 2026. 10. 16. 18:00 | Galaci Oțelul Oțelul | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 1-1 |
| 2026. 10. 16. 21:00 | Bukaresti Dinamo Dinamo | FC Botoșani Botoșani | 2-0 |
| 2026. 10. 17. 17:15 | Petrolul Ploiești Petrolul | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | |
| 2026. 10. 17. 21:30 | Bukaresti Rapid Rapid | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | |
| 2026. 10. 18. 18:15 | Aradi UTA UTA | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | |
| 2026. 10. 18. 21:00 | Universitatea Craiova U Craiova | Konstancai Farul Farul | |
| 2026. 10. 19. 18:00 | Kolozsvári U Kolozsvári U | FC Argeș Pitești FC Argeș | |
| 2026. 10. 19. 21:00 | FC Voluntari Voluntari | FCSB FCSB |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 12 | 9 | 2 | 1 | 27-7 | 29 |
2 | Bukaresti Rapid Rapid | 11 | 7 | 3 | 1 | 18-9 | 24 |
3 | Universitatea Craiova U Craiova | 11 | 7 | 2 | 2 | 25-9 | 23 |
4 | Petrolul Ploiești Petrolul | 11 | 6 | 1 | 4 | 14-15 | 19 |
5 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 11 | 6 | 0 | 5 | 20-18 | 18 |
6 | Konstancai Farul Farul | 11 | 4 | 5 | 2 | 17-15 | 17 |
7 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 11 | 4 | 4 | 3 | 14-11 | 16 |
8 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 11 | 5 | 1 | 5 | 17-17 | 16 |
9 | FCSB FCSB | 11 | 4 | 3 | 4 | 14-17 | 15 |
10 | FC Botoșani Botoșani | 12 | 3 | 5 | 4 | 16-14 | 14 |
11 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 11 | 3 | 4 | 4 | 7-12 | 13 |
12 | Aradi UTA UTA | 11 | 3 | 3 | 5 | 14-17 | 12 |
13 | Galaci Oțelul Oțelul | 12 | 2 | 5 | 5 | 12-17 | 11 |
14 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 11 | 3 | 2 | 6 | 6-11 | 11 |
15 | FC Voluntari Voluntari | 11 | 2 | 2 | 7 | 11-25 | 8 |
16 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 12 | 0 | 2 | 10 | 7-25 | 2 |
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!