Az Orange Sport szerint az edzőnek az FCSB meccs óta fájdalmai voltak, jelenleg stabil az állapota, de továbbra is szigorú orvosi felügyelet alatt marad. Az UTA tulajdonosa, Mészár Sándor nyilatkozott Rednic helyzetéről. „Rednic úr pontosan olyan, mint amilyennek megszoktuk. Jól van, viccelődik, nyitott.
Kiderült, hogy a mérkőzés alatt kapta a szívrohamot. Elment a kardiológiára, ahol azonnal megműtötték. Három napig marad a kórházban, majd 1–2 hét múlva visszatérhet a munkába, ha akar, és mi tárt karokkal várjuk” – mondta.
A klub hivatalos közleményt adott ki a vezetőedző állapotáról. „Az FCSB elleni hazai mérkőzésen csapatunk vezetőedzője, Mircea Rednic szívrohamot kapott. Ma, egy alapos kivizsgálás után az orvosok úgy döntöttek, hogy sztentet ültetnek be neki, és a következő napokban a megyei kórházban tartják megfigyelés alatt.
Rednic körülbelül egy hét múlva térhet vissza a csapathoz, attól függően, hogy addigra milyen lesz az egészségügyi állapota. Jó egészséget kívánunk neki, és várjuk, hogy minél hamarabb a csapatban láthassuk!” – írták.
Az UTA hétfőn hazai pályán 2–1-re legyőzte a meccset kettős emberhátrányban befejező FCSB-t.
Négy évvel ezelőtt, 2019 júliusában a Sepsi OSK korábbi edzője, Eugen Neagoe a Bukaresti Dinamo–U Craiova meccs közben összeesett, majd kórházba szállították, ahol stabilizálódott az állapota.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!