Hirdetés

Székely himnusz és közös sörözés: tíz éve még a barátság jegyében játszott egymással az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Egy évtized után ismét összecsap a két székelyföldi együttes
Fotó: Kristó Róbert

Nagy várakozás előzi meg az FK Csíkszereda–Sepsi OSK közti Román Kupa mérkőzést, annál is inkább, mivel a 2014–2015-ös idény óta most először találkozik hivatalos tétmeccsen a két székely topcsapat. Nézzük meg, hogy tíz évvel ezelőtt, melyiküknek állt a zászló.

2025. október 27., 18:21

A két együttes a 2014–2015-ös idényben szerepelt azonos csoportban a 3. Ligában, ahol mindketten harmadosztályos újoncként küzdöttek a pontokért, nem is akárhogyan, ugyanis a 26 forduló lejártával a Sepsi OSK a harmadik, az FK Csíkszereda pedig a hetedik helyen végzett. Érdekesség, hogy akkor is Ilyés Róbert irányította a piros-fekete alakulatot, edző-játékosként segítette tudásával és élvonalban szerzett tapasztalatával a csapatot. A sepsiszentgyörgyiek kispadján Suciu Valentin ült, aki edzői feladatai mellett a védelem oszlopaként is tevékenykedett.

Az egymás elleni mérleg a sepsiszentgyörgyieknek kedvez, ugyanis a 2014. október 31-ei 10. fordulóban Csíkszeredában háromgólos győzelmet arattak, majd a 2015. május 9-ei visszavágón kiegyeztek egy gólnélküli döntetlenben.

Hirdetés

„Közös székely himnusz énekléssel kezdődött és ért véget a mérkőzés, a helyenként kemény, de mindvégig sportszerű légkörben lejátszott összecsapás végén a háromszékiek megérdemelten távoztak három ponttal” – írta 2014. november 3-ai beszámolójában Dobos László.

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

A visszavágón osztozkodtak a pontokon a felek, az akkori híradások szerint a háromszéki összecsapás kevés gólhelyzetet hozott, a játék képe alapján igazságos döntetlen született.

„A mérkőzés után mindkét szurkolótábor ünnepelt, egyébként a székelyföldi rangadón négy alkalommal hangzott fel a székely himnusz, kétszer az elején és kétszer a végén, kétszer a csíkiak, kétszer pedig a szentgyörgyiek énekelték el. A két csapat, illetve a szurkolótáborok közti barátság jegyében a Sepsi OSK drukkerei meghívták sörözni a csíkiakat” – számolt be a Csíki Hírlap.

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

A 2015–2016-os idényben már nem nézhettek farkasszemet egymással, ugyanis a szövetség külön csoportba sorolta be őket, az OSK az 1-es számú, moldvai csoportba, míg az FK az 5-ös számú, erdélyi csoportba került. Egy évvel később pedig már a 2. Ligában szerepelt a háromszéki alakulat.

2014. október 31., FK Csíkszereda–Sepsi OSK 0–3 (0–2).
Csíkszeredai stadion, kb. 600 néző.
Gólszerzők: Viorel Şaim (45. és 74. perc), Florin Stângă (19.).

FK Csíkszereda: Husar–Kicsi (Măgirescu, 64.), Székely, Lőrincz, Gál, Tankó (Gergely, 46.), Kis (Fodor, 46.), Csűrös, Ilyés, Bajkó, Gliga. Edzők: Ilyés Róbert és Albu László.
Sepsi OSK: Rusandu–Molnár (Jakab, 43.), Mihai, Suciu, Dénes, Berde, Răduţoiu, Stângă, Şaim (Dârstar, 88.), Fülöp (Mircescu, 86.), Stăncescu (Darvas, 78.). Edzők: Valentin Suciu és Kulcsár László.

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

2015. május 9., 23. forduló: Sepsi OSK–FK Csíkszereda 0–0.
Sepsiszentgyörgyi stadion, kb. 600 néző.

Sepsi OSK: Nagy–Răduţoiu, Suciu, Dénes, Damian, Stângă, Jakab, Molnár (Mitra, 31.), Kis (Mihai, 86.), Fülöp (Veress, 72.), Coman. Edzők: Valentin Suciu és Kulcsár László.
FK Csíkszereda: Husar–Majzik, Székely, Lőrincz, Kicsi (Czimbalmos, 65.), Tankó, Ilyés (Györgyi, 69.), Csürös, Gergely (Szőcs, 64.), Bajkó, Fodor (Tóth, 77.). Edzők: Ilyés Róbert és Albu László.

Szavazógép

Melyik székely csapat nyeri a kuparangadót?

Szavazás eredménye
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Nyeretlen maradt, a kiesés szélére sodródott a Sepsi OSK

Nem tudta megszerezni első győzelmét a labdarúgó Román Kupában a Sepsi OSK, amely csütörtökön döntetlent játszott a Concordia Chiajna vendégeként a csoportkör második fordulójában. A háromszékieknek jelentősen csökkentek a továbbjutási esélyeik.

A döntetlen is a búcsút jelentené, győzelmi kényszerben a Sepsi OSK

A Craiova elleni súlyos vereség után Chiajnán javítana a Sepsi OSK, de a kupában már nincs hibázási lehetősége: csak győzelemmel maradhat versenyben a továbbjutásért. A Concordia ebben az idényben már búcsúztatott egy élvonalbeli ellenfelet.

A kupában is az U nyerte a kolozsvári derbit, közel került a negyeddöntőhöz

A Kolozsvári U 3–1-re nyert szerdán este a Kolozsvári CFR otthonában a labdarúgó Román Kupa csoportkörének második fordulójában. A CFR nehéz helyzetbe került a továbbjutásért folytatott küzdelemben.

Két kapufa és az emberelőny is kevés volt, elnapolta az FK Csíkszereda továbbjutását a Bihar FC

Hiába dolgozott ki több nagy helyzetet, kétszer a kapufa állította meg, és emberelőnyben is játszhatott az FK Csíkszereda, mégis pont nélkül maradt. A Nagyváradi Bihar FC 2–1-re nyert, és megelőzte a csíkiakat a Román Kupa csoportjában.

Nagy lépést tehet a továbbjutás felé a Román Kupában az FK Csíkszereda

Újabb másodosztályú ellenféllel játszik az FK Csíkszereda a labdarúgó Román Kupa csoportkörében. A piros-feketék kedden 15 órától a Nagyváradi Bihar FC-t fogadják, és második főtáblás győzelmükkel nagy lépést tehetnek a továbbjutás felé.

Eltérő felületeken közvetítik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda kupamérkőzését

Hazai pályán fogadja a Nagyváradi Bihar FC-t az FK Csíkszereda, míg a Sepsi OSK a Concordia Chiajna vendége lesz a labdarúgó Román Kupa csoportkörének második fordulójában. A két székelyföldi együttes mérkőzését eltérő felületen közvetítik.

Hétközi kupameccseket játszottak az Udvarhely körzeti fociklubok

A jövő évi labdarúgó Román Kupa kiírása már elkezdődött a legalacsonyabb szinttől. Az Udvarhely körzeti együttesei letudták a 2. kört, a Csík körzetisek később játszanak.

Elmaradtak a meglepetések a kupasorozat csoportkörének nyitófordulójában

Különösebb meglepetés nélkül zárult a labdarúgó Román Kupa csoportkörének első fordulója: az esélyesebb csapatok többsége érvényesítette a papírformát. A székelyföldi együttesek közül az FK Csíkszereda győzelemmel, míg a Sepsi OSK vereséggel kezdett.

Tartalékosan is behúzta, győzelemmel rajtolt a kupában az FK Csíkszereda

Felforgatott kezdővel is eredményesen mutatkozott be a Román Kupa csoportkörében az FK Csíkszereda. A Hargita megyeiek a második félidőben komoly nyomást bírtak ki, majd a hajrában bebiztosították győzelmüket Besztercén.

A kupában feledtetheti bajnoki szereplését az FK Csíkszereda

Az élvonalbeli bajnokságban továbbra is nyeretlen FK Csíkszereda a labdarúgó Román Kupa csoportkörének első fordulójában javíthat, szerdán késő délután a másodosztályú Besztercei Gloria vendégeként lép pályára.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!