Végéhez közeledik a labdarúgó-világbajnokság kieséses szakaszának első köre, a tizenhat közé jutásért zajló párharcok után lassan kialakul a nyolcaddöntő mezőnye.
A Székely Sport világbajnoki tippjátékában ezúttal Márton Simon testnevelő tanárt, biatlonszakedzőt, a romániai női biatlon-válogatottat hat olimpiára és számos világversenyre elkísérő szakembert kérdeztük.
Márton Simon a Csíkszeredai ISK-tól nyugdíjba vonult, a Román Sí- és Biatlonszövetségnél azonban továbbra is alelnöki tisztséget tölt be. A Székely Sportnak elmondta, figyelemmel követi a torna eseményeit, és úgy véli, a nyolcaddöntő következő találkozóin nem születik meglepetés.
„A Spanyolország–Ausztria mérkőzés három- vagy négy-egy lesz, de szerintem 4–1. A Portugália–Horvátország meccsen 2–1-et, a Svájc–Algéria találkozón pedig 2–0-s svájci győzelmet várok” – mondta.
Hozzátette, az eddig látottak alapján Argentína és Franciaország nyújtotta a legmeggyőzőbb teljesítményt. „Tetszik ez a világbajnokság. Érdekesebb, hogy három helyszínen rendezik, és már eddig is sok nagy meglepetést láthattunk” – fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy mi lehet a siker kulcsa egy ennyire hosszú, sok utazással járó világbajnokságon, elsősorban az erőnléti felkészültséget emelte ki. „Nagyon fontos a szervezet állóképessége, erre minden válogatott nagy figyelmet fordít. Az egyik legszembetűnőbb dolog, hogy valamennyi csapat fizikailag kiváló állapotban van. Még a kisebb futballnemzetek is fantasztikusan bírják a mérkőzéseket. A sztárjátékosok közül sokan már fáradtan érkeztek, hiszen hosszú, sok mérkőzésből álló bajnoki idény van mögöttük. Szerintem ez is hozzájárul a meglepetésekhez, mert az ellenfeleik kilencven percen át úgy futnak és dolgoznak, mintha gépek lennének” – vélekedett Márton Simon.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!