A piros-fehérek igazgatója a Prosport Live-nak adott videointerjúban beszélt az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban tapasztalható jelenlegi állapotokról. Mint mondta, a háromszéki klubnál a pályafűtő-berendezés január 4-e óta folyamatosan működik, és ha szükséges, márciusig nem is állítják le a rendszert.
Cornel Șfaițer elmondta, magas kiadásokkal jár a pályafűtés, a klubmenedzser szerint a heti költségek elérhetik a hét-nyolcezer eurót, vagyis havonta 100 ezer lej fölé is emelkedhet a gázszámla.
Az FC Botoșani korábbi elnöke úgy véli, leginkább a magas költségekkel magyarázható, hogy a téli időszakban egyes kluboknál labdarúgásra alkalmatlanok a pályák.
Bár egy megfelelő fűtésrendszer kialakítása alapkövetelmény a licenckérelem elfogadásánál, sok egyesületnél inkább a spórlás mellett döntenek.
Pozitív példaként az FC Viitorult említette, a konstancaiak kedden kiváló minőségű gyepszőnyegen mérkőztek meg a listavezető FCSB-vel. Șfaițer kitért a Sepsi OSK legutóbbi bajnokijára is. Bár a Kolozsvári CFR elleni rangadót bőven fagypont alatt kellett lejátszani – a kezdési időpontot ezért is hozták előre néhány órával – véleménye szerint a pálya elfogadható minőségű volt.
A Sepsi OSK klubmenedzsere műsorvezetői kérdésre válaszolva elmondta,
egyetért azzal, hogy a klubokra súlyos büntetéseket szabjanak ki, amennyiben nem gondoskodtak a pályák megfelelő karbantartásáról, hiszen ezzel a sérülések veszélyét növelik.
Cornel Șfaițer szerint a hétközi fordulók egy részét okosabb lett volna inkább ősszel lejátszani:
„Zavar, hogy nem akkor játszottunk háromnaponta, amikor meleg időjárás volt. Nyáron kánikulában focizunk kora délutáni időpontokban, most pedig esténként, fagypont alatt. A hétközi fordulók közül ősszel többet is lejátszhattunk volna” – nyilatkozta a klubvezető.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!