Hirdetés

Érkeznek a VAR-felügyelők a Szuperligába

A VAR-felügyelő feladata a videóbírók munkájának értékelése és javítása lesz
Fotó: Pinti Attila

Jelentős változás következik a Szuperligában, miután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága szerdai ülésén jóváhagyta a VAR-felügyelő szerepkörének bevezetését, akinek feladata a videóbírók munkájának értékelése és javítása lesz.

2026. szeptember 26., 13:34

A VAR-felügyelő, vagy supervisor nem csupán azt vizsgálja majd, hogy helyes döntés született egy-egy vitatott szituációban, hanem azt is, milyen folyamat vezetett a döntéshez.

Ellenőrizheti a VAR- és AVAR-játékvezetők közötti kommunikációt, a jelenetek visszanézésének módját, a protokoll betartását, a döntéshozatalhoz szükséges időt, valamint az esetleges eljárási hibákat.

Hirdetés

A Gsp.ro információi szerint a VAR-supervisor külön helyiségben követi majd a mogoșoaiai VAR-központban dolgozó játékvezetők munkáját. Hallgatja a kommunikációjukat és figyeli a munkafolyamatot, ugyanakkor mérkőzés közben nem avatkozhat be a döntéshozatalba. A találkozó után jelentést készít a VAR-csapat tevékenységéről, hasonló szerepet betöltve, mint a megfigyelők a pályán dolgozó bírók esetében.

A változtatás különösen érdekes időszakban érkezik, hiszen az elmúlt hetekben több vitatott VAR-döntés is beszédtémát szolgáltatott a Szuperligában.

Legutóbb az FK Csíkszereda Petrolul elleni mérkőzésén a brazil Lima gólját érvénytelenítették, mivel úgy ítélték meg, hogy korábban Eppel Márton szabálytalanságot követett el, míg a Galaci Oțelul–Vajdahunyadi Corvinul találkozón a vendégek győztes találatát úgy adták meg, hogy a visszajátszásokból kiderült, leshelyzetből született.

A végrehajtó bizottság ugyanezen ülésen módosított több, a játékvezetők tevékenységét szabályozó rendelkezést is, valamint tudomásul vette a Központi Játékvezetői Bizottság által bemutatott FIFA-játékvezetői listát. Másrészt, elhalasztották az élvonalban és az UEFA-klubsorozatokban való részvételre vonatkozó licencszabályzatok és a pénzügyi fenntarthatósági szabályzat jóváhagyását.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Visszatért az FK Csíkszereda kispadjára Valentin Suciu

Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Portugál ritmusra táncol a Szuperliga

A román labdarúgó élvonal első négy helyezettjéből hármat portugál szakember irányít. Nuno Campos, Filipe Coelho és Ricardo Sousa együtt harminc bajnokin 62 pontot gyűjtött, miközben a luzitán játékosok között is akad néhány meghatározó teljesítmény.

Három átigazolási időszakra eltiltotta a FCSB-t a FIFA

Alig egy nappal Laurențiu Reghecampf vezetőedzői kinevezése után komoly problémával szembesült a FCSB: a FIFA három átigazolási időszakra megtiltotta a bukaresti klubnak új játékosok regisztrálását.

Harmadszorra is elfogadta a FCSB kispadját Laurențiu Reghecampf

Hivatalosan is bemutatták Laurențiu Reghecampfot a FCSB vezetőedzőjeként. Az 51 éves szakember harmadik alkalommal irányítja a bukaresti csapatot a labdarúgó Szuperligában.

Visszatért az FK Csíkszereda kispadjára Valentin Suciu

Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Őszi szünet a Szuperligában: a Dinamo szárnyal, a CFR építkezik, Csíkszeredában kong a vészharang

Szünetel a román élvonal, így itt az idő egy gyors mérlegre. A Dinamo az élen áll, a Rapid és a Craiova tartja a lépést, miközben a CFR-nél az építkezésé a főszerep. Az OSK kellemes meglepetést okoz, Csíkban viszont minden a kiesés rémét vetíti előre.

A Sepsivel és az FK-val is játszik barátságos meccset a másodosztályú csapat

Három élvonalbeli együttessel is megmérkőzik a bajnoki szünetben a Besztercei Gloria. A másodosztályban szereplő csapat a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda mellett a Kolozsvári U-val is felkészülési találkozót játszik.

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

A Sepsi OSK lőtávolban a felsőháztól, egyre jobban leszakad az FK Csíkszereda

A Sepsi OSK fájó aradi veresége ellenére mindössze egy pontra van a felsőháztól, az FK Csíkszereda viszont tíz forduló után is nyeretlenül, egyre nehezebb helyzetben kezdte el a bajnoki szünetet.

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!