Az FK Csíkszereda csütörtökön délben jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak Szabó Istvánnal. A klub hamar megtalálta utódát, kora délután már azt közölték, hogy Valentin Suciu veszi át a csapat irányítását.
A 45 éves, UEFA Pro-licences szakember régi ismerősként tér vissza Csíkszeredába. Suciu 2018 nyarán vette át először az FK Csíkszereda felnőttcsapatának irányítását, miután az előző szezonban a Sepsi OSK-val feljutott a román élvonalba. Első csíkszeredai időszakában rögtön fontos sikert ért el: a 2018/19-es idényben az FK megnyerte a 3. Liga ötödik, erdélyi csoportját, és története során először jutott fel a másodosztályba.
Suciu 2022 márciusáig irányította az FK Csíkszeredát. Ekkor azt követően bontottak vele szerződést, hogy a székelyföldi együttes a 2. Liga alapszakaszának végén nem került be a legjobb hat közé, így lemaradt a felsőházi rájátszásról.
A szakember ezt követően visszatért Sepsiszentgyörgyre. Előbb a Sepsi OSK akadémiájának szakmai vezetőjeként dolgozott, majd 2024 szeptemberében ismét a felnőttcsapat vezetőedzője lett, amikor a német Bernd Storck helyét vette át a Szuperligában. Huszonhat mérkőzésen irányította a háromszékieket, majd 2025 márciusában közös megegyezéssel szerződést bontottak vele. Suciu ezt követően is a klub kötelékében maradt, az akadémiánál dolgozott tovább.
A Sepsi OSK-nál utána Dorinel Munteanu vette át a csapatot, majd később László Csaba érkezett a kispadra, az együttes azonban végül kiesett az élvonalból. Suciu szerződése 2025 nyarán járt le a sepsiszentgyörgyi klubnál.
Ezt követően elfogadta a 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului megkeresését. A szakember idén április végéig dolgozott a csapatnál, ahol a rájátszásban elért gyengébb eredmények miatt közös megegyezéssel szerződést bontottak.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!