Selymes Tibor: „Ha a futballban nőttél fel, akkor a zsigereidben érzed a játék minden elemét”

– Mindig is tudta, hogy futballista szeretne lenni?

– Korán eldőlt, hogy sportoló leszek, 1–8. osztályos koromban két sportot űztem: a focit és a jégkorongot Kézdivásárhelyen. Abban az időben nagyon szerettem a hokit, lehet, hogy jobban is, mint a focit, de végül itt kötöttem ki, mert tehetségesebb voltam a pályán, mint a jégen, és tiszta szívből focista akartam lenni.

– Ki volt a felfedezője?

– 16 évesen már játszottam a 3. Ligában a kézdivásárhelyi Vasasnál, és volt egy barátságos mérkőzésünk a Rapiddal, amelynek az edzője javasolta, hogy hívjanak be az ifi válogatottba, mert megtetszett neki a játékom. Lényegében innen kezdődött.

Aztán jött a Brassó, majd a Dinamo, később a belgiumi légióskodás.

– Hogyan emlékszik vissza a kézdivásárhelyi évekre?

– Nagyon fiatal voltam, és nagy lehetőséget kaptam, akkoriban nagy dolog volt tizenöt-tizenhatévesen harmadosztályban játszani. Szerencsém volt, mert olyan emberek vettek körül, akik sokat segítettek nekem könnyen beépülni a csapatba, fejlődni. Édesapám is futballista volt annak idején, ez pedig előnyömre szolgált.

Kézdivásárhelyről indulva két világabjnokságon is ott lehetett
Fotó: Selymes Tibor/Facebook

– Mikor dőlt el, hogy balhátvéd lesz?

– Bal lábas vagyok, akkoriban egyértelmű volt, hogy a pálya bal felén kell játsszak, nem úgy volt, mint mostanában, hogy játszhatsz jobb szélen is. Balszélsőt játszottam a harmadosztályban, majd Brassóban is. Később a Dinamónál lettem balhátvéd. ’89 elején, még a Ceaușescu idejében akart vinni a Dinamo, felhívtak Bukarestből – nem tárgyalni, mert akkor nem tárgyaltak, jössz és kész, így működött.

Aláírtam a szerződést, de csak a forradalom után kerültem Bukarestbe, Dorin Mateuț és a többi nagy név mellé. Nem volt könnyű egy ilyen öltözőben, válogatott játékosok közé bekerülni fiatalként. De mindenki azt mondta, tehetséges vagyok, és ha látják benned az elszántságot, akaratot, akkor könnyebben elfogadnak.

– Gyakran nosztalgiáznak a Hagi, Popescu és Petrescu fémjelezte Aranygenerációnak nevezett csapat tagjaival?

– Igen, rendszeresen tartjuk a kapcsolatot Whatsappon. Amikor találkozunk, szóba kerülnek a „régi szép idők”. De azt hiszem, nemcsak mi vagyunk ezzel így, hanem egész Románia felemlegeti azt a csapatot a mai napig, ami azt jelenti, hogy leraktunk valamit az asztalra. Sajnos, hogy azokat az eredményeket az utánunk következők már nem tudták megismételni, bár a 2024-es Eb-t követően a Generația de Sufletnek elkeresztelt csapat valamivel jobb, mint a korábbiak.

– Milyen érzés felidézni az 1994-es egyesült államokbeli világbajnokságot, ahol egészen a negyeddöntőig meneteltek?

– Nagyon jó, hiszen a legjobb, legemlékezetesebb meccseket ott játszottuk, és ott értük el a legjobb helyezést. Sajnos egyúttal fájó is visszaemlékezni, mert az Argentínánál vagy akár nálunk is jóval gyengébb Svédországtól tizenegyesekkel kikaptunk. Kívülről nézve könnyűnek tűnhet, egyesek azt mondják, hogy csak odamész, berúgod és kész, de ha valóban így lenne, akkor soha senki sem hibázná el a büntetőt.

– Melyik meccsre emlékszik legszívesebben?

– Az argentinok ellenire. Nagyon jól játszottunk, szép meccs volt, nagy volt az öröm a 3–2-es győzelmünk után, azt hiszem, ez a román labdarúgás legnagyobb eredménye.

Tavaly májusban a Nemzeti Arénában rendezett gálameccsen
Fotó: Selymes Tibor/Facebook

– Gazdag pályafutása során 46-szoros válogatottnak mondhatja magát. Nincs önben hiányérzet emiatt?

– 46-ot írnak mindenhol, de legjobb tudomásom szerint 48-szoros válogatott vagyok.

Ha ezek nincsenek, lehet, hogy mára sokkal több válogatottsággal rendelkeznék. De ilyen a sport, ez benne van.

– Érzi az utóhatásait a hivatásos labdarúgókarriernek?

– Igen. Vannak időszakok, amikor jobban. De ez ezzel jár, nem lehet ezen változtatni. Nagyon szép volt a sportolói élet, úgy gondolom, hogy megérte, emiatt túl tudom tenni magamat a fájdalmon.

– Szerencsét hozott a válogatottban viselt 13-as szám?

– Nekem abszolút, bár való igaz, hogy eleinte nem akartam, de ez tűnt a legjobb opciónak, amikor választanom kellett. Nem vagyok babonás, ezért nem tartottam a negatív következményeitől.

– Mit gondol, székely konoksága segítette karrierjében? Érezte-e hátrányát származásának?

– Mindig tisztában voltam azzal, hogy mi az, amire képes vagyok, és azt is tudtam, hogy nagyon, de nagyon sokat kell dolgozzak, hogy abban a kiváló román válogatottban biztosított legyen a helyem, és évekig együtt játszhassak velük. Kollégák, edzők között nem tapasztaltam megkülönböztetést a származásom miatt, persze voltak beszólások kívülről, de az engem nem érdekelt.

„Akarat, ambíció, tehetség, és nagyon sok munka kell a sikerhez”
Fotó: Pinti Attila

– Ellenfélként kit tisztelt leginkább a pályán?

– Ellenfélként mindenkit tisztelni kell, de különösen, ha válogatottként olyan nagy csapatok ellen játszol, mint Argentína, Franciaország, Hollandia. Nagyon sok kiváló játékos ellen volt szerencsém játszani, úgymind Batistuta, Ortega, Asprilla, Zidane és még sorolhatnám. Mindeniküknek megvolt a saját stílusa, nem volt könnyű ellenük.

– Meglátása szerint mi az oka annak, hogy nem sikerült még megközelíteni sem az Aranygeneráció sikereit? 1998 óta például egy világbajnokságra sem jutottak ki a trikolórok.

– Én a megfelelő infrastruktúra és a szakemberek hiányában látom az okokat. Manapság mindenki edző, nem számít, hogy rúgott-e labdába egyáltalán életében. Edző, mert ismeri a polgármestert, vagy befolyásos körökben mozog. Olyan emberek vannak a futballban, akiknek nem lenne szabad, hogy ott legyenek.

A mi időnkben nem volt olyan, hogy a 17 éves gyerek az édesanyjával jön edzésre, és anyuka mondja a lelátóról, hogy mit kell csinálnia a pályán. De ezt nemcsak Romániában, hanem Magyarországon is tapasztaltam.

Május 14-én tölti 55. életévét
Fotó: Selymes Tibor/Facebook

– Mi a véleménye a jelenlegi román válogatottról?

– Szerintem jó úton halad a válogatott, még nem tart ott, ahol kéne, de jó úton halad. Vannak nagyon tehetséges játékosok, akik a legutóbbi Európa-bajnokságon bebizonyították, hogy nincsenek híján az akaratnak és odaadásnak. Ahhoz kicsit több kell, hogy világbajnokságra is kijussunk, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy most végre sikerül-e.

– 2005 óta több csapatnál is edzősködött. Mit gondol az edzői hivatásról?

– Hálátlan feladat, mert itt már nem saját magadtól, hanem mástól függsz. Akkor lehetsz jó edző, ha jó csapatod van. Jó edző nem lehetsz gyenge játékosokkal, mert nem tudod elérni azt az eredményt, amit elvárnak. Nyilván jó pedagógusnak kell lenned, meg más tényezők is szükségesek, de én úgy vélem, hogy a sikeres játékosmúlt nagyon nagy pluszt jelent.

De sokan, sokszor elfelejtik a labdarúgásban, és úgy általában a sportban érvényes alapszabályt: egyik napról a másikra nem lehet sikereket elérni, ez mind időbe és rengeteg munkába telik. Az a legnehezebb, hogy azt a keretnyi játékost úgy felkészítsd, hogy egy emberként gondolkodjon és teljesítsen.

– Melyik stadionban érzi a legotthonosabban magát?

– Dinamo. Nagyon jól éreztem magam ott.

– Ki az a sportember, akire a mai napig felnéz?

– A szintén ballábas Bölöni Laci, minden kétséget kizárólag. Junior korom óta felnézek rá, számomra mindig ő marad a példakép.

– Összerakna a kedvünkért egy álomcsapatot azokból, akikkel együtt játszott?

– Kapusnak Pruneát tenném, majd Petrescu, Belodedici, Popescu, Munteanu, Lupescu, Prosinecki, Hagi, Enzo Scifo, Răducioiu, Adrian Ilie.

„Egyik napról a másikra nem lehet sikereket elérni, ez mind időbe és rengeteg munkába telik”
Fotó: Pinti Attila

– Mi volt a legszebb dicséret, amit játékosként kapott?

– Az argentinok elleni meccs után, amikor mindenki szenzációsan játszott, nemcsak a csapaton belül kaptunk dicséretet, hanem az egész országtól.

– Egy ideje Jászvásárba költözött. Hogyan látszik onnan a futballvilág, mivel foglalkozik jelenleg?

– Figyelemmel követem a hazai bajnokságot, de nem minden meccset. Az egyik helyi klub felkért, hogy kölcsönözzem a nevem az utánpótlásnevelő munkájukhoz, a gyerekek kedvéért elfogadtam.

Ha nem megy a foci, akkor más utakat kell keresni. Egyre nehezebb, csalódott vagyok, volt, hogy olyan szerződést vállaltam el, amit nem kellett volna, csak azért, hogy edzősködhessek, és utólag megbántam.

– Mire tanította meg a futball?

– Elsősorban fegyelemre, tiszteletre, ami sajnos manapság hiányzik.

Selymes Tibor pályafutása

Selymes Tibor 1970. május 14-én született Balánbányán. Kézdivásárhelyen kezdett futballozni, majd Brassóba került, ahol 17 évesen debütált a román élvonalban. Három évig a Brassói FC, majd újabb három esztendőig a Bukaresti Dinamo játékosa volt.

Ezt követően Belgiumba igazolt, ahol több csapatban is megfordult. 1996 és 2000 között az RSC Anderlecht és Standard Liége meghatározó labdarúgójának számított.

Innen Magyarországra szerződött, ahol előbb a Haladásban, később pedig Debrecenben szerepelt. Pályafutását Cipruson fejezte be az AEL Limassol színeiben.

Tagja volt a román „aranycsapatnak” az 1994-ben az Egyesült Államokban, illetve az 1998-ban Franciaországban rendezett világbajnokságon.

Selymes Tibor 2005-től edzősködik. Kezdetben Magyarországon a Sopron FC-t vezette, majd Romániában elsőként a Nagyszalontai Liberty csatatánál vállalt munkát. Ezután számos klubot irányított, az Astra Ploiești, a Marosvásárhelyi FCM, a Bukaresti Dinamo és a Săgeata Năvodari edzője volt.

Később visszatért Magyarországra, egy rövid ideig a Kaposvárnál tevékenykedett, majd 2014 és 2016 között a Galaci Oțelul, a Petrolul Ploiești és a Delta Tulcea, legutóbb pedig a Szatmárnémeti Olimpia és a Știința Miroslava szakvezetőjeként dolgozott.