A tabella első, illetve utolsó helyét elfoglaló együttesek csaptak össze Kézdivásárhelyen, a házigazdák esélyeshez méltón végig kezükben tartották a mérkőzést, jobb helyzetkihasználással akár nagyobb különbséggel is nyerhettek volna.
Jól kezdtek a kék-fehérek, a mérkőzés 5. percében már előnyhöz jutottak Nicoloiu jóvoltából, majd folyamatosan szőtték a támadásokat, de újabb találat csak a szünet előtt született, amikor Nechita közelről gurított hálóba (2–0).
A második félidőben is a KSE kezdeményezett, de a fiatal erőkből álló vendégcsapat az 56. percben váratlanul szépített, így a hazaiak kénytelenek voltak rákapcsolni. Ennek eredményeképp beindult a gólgyártás, Nechita még kétszer villant, így a végén mesterhármasnak örülhetett, illetve a ráadásra maradt a csattanó: a csereként beállt Fülöp Zalán állította be a kiütéses végeredményt.
A nyolcadik sikerét arató KSE három ponttal vezeti a csoportrangsort, egy hét múlva az odavágó-sorozat zárásaként pedig a CS Păuleşti otthonában vendégeskedik.
Kézdivásárhelyi SE–Galaci Oțelul II. 5–1 (2–0).
Gólszerzők: Nicoloiu Andrei (5.), Nechita-Meiu Iulian (42., 65., 82.), Fülöp Zalán (90+3.), illetve Gheorghică Ștefan (56.).
KSE: Csíki – Gajdó, Burlacu (Rusu, 46.), Cîrstian, Varga M., Nicoloiu (Dobos, 68.), Barta, Plăiașu (Varga N., 57.), Drugă (Fülöp, 68.), Fábián (Budău, 68.), Nechita. Vezetőedző: Liviu Negoiță.
Galaci Oțelul II.: Ilică – Năstasă, Cojoc, Olteanu (Iorga, 78.), Butuc, Munteanu (Sima, 78.), Nichifor (Rotaru, 26.), Enache, Vișan, Gheorghică (Neagu, 90+1.), Iurea. Vezetőedző: Eugen Baștină.
| 2025. 10. 24. 15:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | CS Blejoi CS Blejoi | 2-1 |
| 2025. 10. 25. 15:00 | CSO Plopeni CSO Plopeni | CSM Râmnicu Sărat Râmnicu Sărat | 2-0 |
| 2025. 10. 25. 15:00 | Sporting Liești Liești | Victoria Traian Victoria Traian | 3-2 |
| 2025. 10. 25. 15:00 | Unirea Braniștea Braniștea | CS Păulești Păulești | 2-1 |
| 2025. 10. 25. 15:00 | Kézdivásárhelyi SE KSE | Galaci Oțelul II. Galaci Oțelul II. | 5-1 |
| 2025. 10. 25. 15:00 | Petrolul Ploiești II. Petrolul Ploiești II. | Dacia Unirea Brăila Brăila | 1-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 10 | 8 | 1 | 1 | 28-7 | 25 |
2 | Sporting Liești Liești | 10 | 7 | 1 | 2 | 29-16 | 22 |
3 | CS Păulești Păulești | 10 | 6 | 1 | 3 | 18-9 | 19 |
4 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 10 | 5 | 2 | 3 | 19-13 | 17 |
5 | Unirea Braniștea Braniștea | 10 | 5 | 2 | 3 | 22-19 | 17 |
6 | CS Blejoi CS Blejoi | 10 | 5 | 1 | 4 | 22-14 | 16 |
7 | CSO Plopeni CSO Plopeni | 10 | 5 | 1 | 4 | 15-14 | 16 |
8 | Victoria Traian Victoria Traian | 10 | 4 | 1 | 5 | 15-23 | 13 |
9 | Petrolul Ploiești II. Petrolul Ploiești II. | 10 | 3 | 0 | 7 | 15-19 | 9 |
10 | Dacia Unirea Brăila Brăila | 10 | 2 | 2 | 6 | 10-29 | 8 |
11 | CSM Râmnicu Sărat Râmnicu Sărat | 10 | 2 | 0 | 8 | 14-26 | 6 |
12 | Galaci Oțelul II. Galaci Oțelul II. | 10 | 1 | 2 | 7 | 12-30 | 5 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!