Miután vasárnap Slobozián elszenvedte idei első vereségét, a csíkszeredai együttesnek szerdán késő délután hazai közönség előtt lehetősége volt javítani a tőle egy ponttal lemaradó ellenfelével szemben a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának 3. fordulójában.
Az elejétől magához vette a kezdeményezést az FK, ám támadásban szinte semmi nem jött össze. Komoly lehetőséget egyik csapat sem tudott kialakítani, az elején mindössze veszélytelen távoli lövések voltak mindkét oldalon, az első félidő legnagyobb része eseménytelenül telt el.
Aztán a szünethez közeledve felpörgött a játék, az első helyzetre a 37. percig kellett várni, amikor Bakos Ervin a tizenhatoson belülről fölé lőtt, majd Babati beadása is kevéssel kerülte el a kaput. A túloldalon rögtön a Mioveni is betalálhatott volna, Stan azonban kihagyta a ziccerét.
Közvetlenül a pihenő előtt szabadrúgáshoz jutott a házigazda, Nagy János beadása után Blănaru szerencsétlenül ért a labdába, amely a hálóban kötött ki, ezzel megszerezte a vezetést Ilyés Róbert csapata.
Jobban kezdték a második játékrészt a vendégek, egyértelműen ők irányítottak, a 60. percben Guțea helyzeténél Gyengének kellett védenie, később egy pontrúgást követően veszélyeztettek, Mihai Costea elé került a labda, de elrontotta a lövését.
Az FK lemondott a támadásról, nem is jutott el egyetlen lehetőségig sem, inkább a védekezésre összpontosított.
Ez a taktika azonban nem volt kifizetődő, a hajrá kezdetén ugyanis Costea üresen kapta a labdát, beadta középre, ahol Stan érkezett és a hálóba lőtt.
A bekapott gól megzavarta a csíkiakat, a Mioveni hajtott a győzelemre, de hamar sikerült kijönni a szorításból, és az utolsó helyzet az FK előtt adódott, azonban Bakos a tizenhatos közeléből ezúttal sem találta el a kaput.
Maradt az 1–1-es döntetlen, ezzel a székelyföldi gárda jobb gólkülönbségével feljött a negyedik helyre. Újabb hazai mérkőzés következik a csíkszeredaiak számára, szombaton 12 órától a Vajdahunyadi Corvinult fogadják.
2024. 04. 10. 17:00 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | CS Mioveni Mioveni | 1-1 |
2024. 04. 10. 19:00 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | Unirea Slobozia Slobozia | 1-0 |
2024. 04. 11. 19:00 | Gloria Buzău Gloria | Sellenberki SK Sellenberk | 0-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Unirea Slobozia Slobozia | 3 | 2 | 0 | 1 | 3-1 | 46 |
2 | Sellenberki SK Sellenberk | 3 | 0 | 2 | 1 | 0-2 | 44 |
3 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 3 | 1 | 2 | 0 | 2-1 | 42 |
4 | Gloria Buzău Gloria | 3 | 0 | 3 | 0 | 2-2 | 37 |
5 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 3 | 1 | 1 | 1 | 3-3 | 36 |
6 | CS Mioveni Mioveni | 3 | 0 | 2 | 1 | 2-3 | 35 |
Folyamatban van a játékoskeret véglegesítése a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál. Égető kérdés egy befejező csatár leigazolása, jelenleg ezen dolgoznak. Hadnagy Attila sportigazgatót kérdeztük.
Újabb barátságos mérkőzést nyert meg a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, miután szombaton kora délután megverte a szintén 2. Ligára hangolódó CS Tunari együttesét. A háromszéki alakulat két győzelmet és két döntetlent számlál eddig a felkészülés során.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.
Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!