A vasárnapi mérkőzést megelőzően Parajd előnye mindössze három pont volt Lövétével szemben. A hazaiak jól előkészítették a pályát, frissen le volt kaszálva a fű, jól megszervezték a kulcsmeccset a parajdiak. Mindkét félnek fontos volt a győzelem, a lövéteiek kezdeményeztek többet, de a helyzeteiket elpuskázták, a hazaiak főként ellentámadásból veszélyeztettek, végül egy fejesgóllal előnybe kerültek.
Ezután húzták az időt a parajdiak, Lövétének nem jött össze semmi, a hátrány megtörte a csapat lendületét. Parajd győzelmével hat ponttal elhúzott az élen, a bajnokságból még hat forduló van hátra.
A mérkőzésre nagyon sokan kíváncsiak voltak, amelyre a szervezők belépőt is szedtek. A bajnokságot szervező Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület képviselője hangsúlyozta, hogy mindenki saját maga dönti el, hogy szed-e és milyen értékben belépőt, ehhez a HMLE-nek semmi köze.
A 6. Ligában Homoródszentpéter győzelme nagy meglepetésnek számít Alsósófalván, a beszámolók szerint erre a sikerre senki sem számított. A vendégek egyik góljukat a félpályáról, mintegy 50 méterről szerezték. Alsósófalva az őszi szezont még veretlenül zárta, most tavasszal lejátszott öt meccsből két veresége van. Zetelaka II. előnye jelenleg hat pont az élen.
Parajdi SK–Lövéte 1–0 (0–0).
Gólszerző: Ráduly Sándor Attila (70.).
Székelyvarság–Oklánd 7–1 (3–0).
Gólszerzők: Kovács Tifán Norbert (3., 86.), Tifán Ervin Csaba (11.), Kovács Alpár (37.), Szász Kálmán (57., 72.), Kovács Gáspár (86.), illetve Miklós Lóránd (79.).Kiállítva: Bálint Vencel (70.), illetve Csomor Attila (70.).
Máréfalva–Farkaslaka 3–1 (0–1).
Gólszerzők: Zoltán Ferenc (48., 87., 90+3.), illetve Sipos Csongor (9.).
Szentlélek–Homoródalmás 2–1 (0–1).
Gólszerzők: Hajdó Roland (78., 84.), illetve Bogdán Zsolt (15.).
Malomfalva–Farcád 3–2 (1–1).
Gólszerzők: Magyari Dániel (7.), Vass Arnold (60., 79.), illetve Józsa Sándor (33.), Benedek Elemér (58.).
Szentábrahám szabadnapos volt.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Parajdi SK Parajdi SK | 15 | 13 | 0 | 2 | 45-17 | 39 |
2 | Lövéte Lövéte | 15 | 10 | 3 | 2 | 48-10 | 33 |
3 | Szentábrahám Szentábrahám | 14 | 9 | 1 | 4 | 42-27 | 28 |
4 | Szentlélek Szentlélek | 14 | 7 | 1 | 6 | 28-27 | 22 |
5 | Oklánd Oklánd | 15 | 7 | 1 | 7 | 34-39 | 22 |
6 | Varság Varság | 15 | 5 | 5 | 5 | 30-27 | 20 |
7 | Homoródalmási Homoród Homoródalmás | 15 | 6 | 1 | 8 | 29-35 | 19 |
8 | Malomfalva Malomfalva | 14 | 5 | 1 | 8 | 33-42 | 16 |
9 | Máréfalva Máréfalva | 15 | 5 | 0 | 10 | 26-36 | 15 |
10 | Farkaslaki SE Farkaslaka | 14 | 3 | 1 | 10 | 15-43 | 10 |
11 | Farcád Farcád | 14 | 2 | 2 | 10 | 15-42 | 8 |
Homoródszentpál–Etéd 4–3 (1–1).
Gólszerzők: Egyed Csongor (2., 72., 74.), Hucsi Norbert (50.), illteve Kedei Zalán (14., 85.), Fazakas János (78.).
Zetelaka II.–Nagygalambfalva 3–0 (1–0).
Gólszerzők: Boros Imre (22.), Csiki Imre (51.), Boros Mátyás (88.).
Csekefalva–Siménfalva 1–1 (1–0).
Gólszerzők: Zsifó Orbán Roland (29.), illetve Tarcsafalvi Lóránt (71.).
Alsósófalva–Homoródszentpéter 1–2 (1–2).
Gólszerzők: Fülöp László Barna (43.), illetve Gergely Szilárd (7.), Máté Nándor Zoltán (23.).
Kobátfalva–Kápolnás 1–2 (1–0).
Gólszerzők: Varga Róbert (31.), illetve Majláth Szabolcs (71.), Lőrincz Szabolcs (90+1.).
Gagy–Korondi Ifjúság 2–2 (2–1).
Gólszerzők: Karácsony Sándor László (35., 39.), illetve Bertalan Sándor (29.), Miklós Szabolcs (82.).
Bögöz–Bogárfalva 3–1 (0–0).
Gólszerzők: Székely Dániel Dávid (65.), Vass Imre (80.), Forgaci Zsolt (86.), illetve Gábor Attila (11.).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Zetelaka II. Zeteleka | 18 | 16 | 0 | 2 | 67-17 | 48 |
2 | Alsósófalva Alsósófalva | 18 | 13 | 3 | 2 | 54-25 | 42 |
3 | Csekefalva Csekefalva | 18 | 10 | 5 | 3 | 45-17 | 35 |
4 | Kápolnás Kápolnás | 18 | 10 | 5 | 3 | 58-41 | 35 |
5 | Kobátfalva Kobátfalva | 18 | 10 | 1 | 7 | 37-28 | 31 |
6 | Gagy Gagy | 18 | 9 | 2 | 7 | 41-25 | 29 |
7 | Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság | 18 | 9 | 1 | 8 | 45-38 | 28 |
8 | Siménfalva Siménfalva | 18 | 7 | 4 | 7 | 30-48 | 25 |
9 | Homoródszentpál Homoródszentpál | 18 | 5 | 4 | 9 | 31-46 | 19 |
10 | Bögöz Bögöz | 18 | 5 | 3 | 10 | 36-54 | 18 |
11 | Etéd Etéd | 18 | 4 | 2 | 12 | 28-44 | 14 |
12 | Nagygalambfalva Galambfalva | 18 | 3 | 4 | 11 | 24-44 | 13 |
13 | Bogárfalva Bogárfalva | 18 | 4 | 0 | 14 | 19-47 | 12 |
14 | Homoródszentpéter Szentpéter | 18 | 2 | 4 | 12 | 28-69 | 10 |
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
A Csíkszentsimoni KSK megnyerte az alapszakaszt a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, míg a Szentegyházi Vasas a záróforduló rangadóján biztosította helyét a felsőházi rájátszásban.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!