Hirdetés

Öt év után először kapott ki otthon a Bardoci Príma, hat ponttal vezet a Baróti VSC

Megszakadt a Bardoci Príma elképesztő sorozata. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Bardoci Príma

Újabb játéknapot rendeztek a Kovászna megyei labdarúgó 4. Liga idei kiírásában, melynek nagy győztese a BVSC. A 13. fordulóban a barótiak szabadnaposak voltak, de így is volt aminek örülniük, ugyanis az őket üldöző másik erdővidéki alakulat saját közönsége előtt kikapott.

Elképesztő mutatót tudhatott magáénak a Bardoci Príma, ugyanis 2019 áprilisa óta nem talált legyőzőre hazai környezetben. Ennek tudatában magabiztosan várhatta a Zágon elleni megmérettetését, annak ellenére, hogy ellenlábasa közvetlenül mögötte helyezkedett el a tabellán.

Ezúttal is rengeteg néző látogatott ki a vasárnapi összecsapásra, ami kiválóan indult a bátran focizó erdővidékiek számára: az első félidő derekán Szántó Erik révén megszerezték a vezetést.

Hirdetés

A játékrész hajrájához közeledve azonban egyenlített a vendég alakulat, sőt, alig öt perc leforgása alatt háromszor is betalált, kihasználva a bardociak védelmében keletkezett rövidzárlatot.

A második játékrészben mindent egy lapra feltéve rohamozott a házigazda, ennek köszönhetően a 84. percben meglett a szépítés, viszont a kínálkozó lehetőségek ellenére egyenlíteni nem tudott, így megszakadt a több mint öt éve tartó elképesztő széria.

A harmadik helyen tanyázó Kovásznai SE Maksára látogatott, ahol az első félidőben még szoros volt az állás, aztán a második felvonásban kiszakadt a vendégek gólzsákja és egy pillanatig sem volt kérdés a három pont sorsa.

Csernáton és a papolci együttes hazai pályán tudott nyerni, míg Szitabodza és Árkos idegenben diadalmaskodott. A forduló egyetlen döntetlenjét Gelence és Perkő játszotta, ahol egyetlen találat sem esett.

Közel féltávhoz érkezve a Baróti VSC előnye hat pont a második helyezett Kovásznával szemben. A következő játéknapokon szombaton rendezik a találkozókat a választások miatt. A BVSC Szitabodzára látogat, míg a bardociakra újabb rangadó vár a Kovásznai SE vendégeként.

Labdarúgó 4. Liga, Kovászna megye, 13. forduló:
Uzon–Szitabodza 0–8 (0–3),
gólszerzők: Robert Budilean (7., 49., 66., 73.), Alin Boricean (18.), Alexandru Tonie (22., 48., 64.).

Maksa–Kovászna 1–6 (0–1),
gólszerzők: Király Nándor (90+1.), illetve Alin Damian (45+1., 51., 62.), Farczádi Tivadar (76.), Bagoly Benjamin (80.), Ciprian Răduțoiu (55.).

Csernáton–Szentkatolna 3–2 (3–0),
gólszerzők: Tankó András (29.), Orbán-Beke Árpád (33., 39.), illetve Vlad Chirvase (52.), Gál Szabolcs (90+1.).

Gelence–Perkő 0–0,

Papolc–Nagyajta 3–1 (3–1),
gólszerzők: Gajdó János (18.), Zanguly Tamás (38.), Huszár Mihály (45+1.), illetve Ovidiu Dedu (2.).

Bodzaforduló–Árkos 2–6 (1–3),
gólszerzők: Gheorghe Hermenean 42., Csorba Bernáth 65., illetve Pulugor Zsolt 4., Siklódi Ferenc 6., Ferencz Zsombor 10., 53., Akácsos Szilárd 48., Tompa Csaba 58.).

Bardoc–Zágon 2–3 (1–3),
gólszerzők: Szántó Erik (22.), Dobai Henrik (84.), illetve Sánta Loránd (35., 40.), Sánta Tamás (37.).

Barót szabadnapos volt.

Labdarúgó 4. Liga, Kovászna megye, 2024–2025-ös szezon

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Barót VSC BVSC
12
12
0
0
60-5
36
2
Kovásznai SE Kovásznai SE
12
10
0
2
60-14
30
3
Bardoci Príma Bardoci Príma
12
9
1
2
67-15
28
4
Zágon Zágon
12
9
1
2
50-9
28
5
Perkői SE Perkői SE
12
8
2
2
30-15
26
6
Árkosi SE Árkosi SE
12
7
1
4
34-21
22
7
Szitabodza Szitabodza
12
6
1
5
37-22
19
8
Papolc Papolc
12
5
1
6
27-38
16
9
Csernáton Csernáton
13
5
1
7
19-41
16
10
Maksai SE Maksai SE
12
4
1
7
20-37
13
11
Nagyajta Nagyajta
12
3
0
9
18-35
9
12
Szentkatolnai SE Szentkatolnai SE
13
3
0
10
13-56
9
13
Gelencei SE Gelencei SE
12
2
2
8
14-36
8
14
Uzoni SE Uzoni SE
12
2
1
9
9-68
7
15
Bodzafordulói SE Bodzafordulói SE
12
0
0
12
14-60
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Széteső keret, edzőváltások, túlterhelés – a Csíkszeredai Sportklub idényének értékelése

„Senkit nem érdekel, mennyit dolgozol, csak hogy nyersz vagy veszítesz” – vallja Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A szakemberrel az embert próbáló szezon tanulságairól, a szakmai háttérmunkáról és a jövő építéséről beszélgettünk.

Bravúros diadal: idegenben vette el a Corvinul veretlenségét a Sepsi OSK (videóval)

Újabb nagy lépést tett a feljutás felé a háromszéki klub, miután győzni tudott az eddig veretlen Vajdahunyadi Corvinul otthonában. Ovidiu Burcă csapata ezzel megtartotta ötpontos előnyét az üldözők előtt, valamint felzárkózott az éllovasra.

Székelyhon

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

`
Krónika

Isten érintésének köszönhetően lehet jó az ember – László Attila főesperes-plébános a húsvét lelkiségéről 1.

A húsvét manapság sokak számára pusztán kulturális, családi összejövetellé, vakációzássá, hosszú hétvégévé vált, holott a kereszténység legnagyobb ünnepéről van szó, amelynek lényege a szenvedés, a halál és az élet az összefonódása.

Krónika

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit

Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.

Főtér

Borzalmas baleset történt Kolozs megyében, öten meghaltak – hírek hétfőn

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.

Ez is érdekelheti

Hazai dominancia a húsvéti fordulóban, élre tört a Golimpiákosz

Hazai fölény jellemezte a húsvéti fordulót a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, ahol minden mérkőzésen a vendéglátók nyertek. Az elnapolt vasárnapi mérkőzésen a Golimpiákosz győzött Csíkszentmártonban, és ezzel a rangsor élére állt.

Nem marad futball nélkül Csíkszék a húsvéti ünnepek alatt

A húsvéti ünnepek alatt pénteken, szombaton és vasárnap is lesznek futballmérkőzések a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, illetve az 5. Liga csíkszéki csoportjában.

Kovászna és Barót hengerelt, Bardoc behúzta a rangadót

Az élen álló alakulatok igazolták a papírformát a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában, a listavezető Kovászna nyolc, a második helyen álló Barót öt góllal múlta felül soros ellenfelét.

Még egy csapat visszalépett a Maros megyei 4. Ligától

Mindössze öt mérkőzést játszottak le a Maros megyei labdarúgó 4. Liga hétvégi 16. fordulójában, mivel a tavaszi szezon elején immár a második csapat lépett vissza a bajnokságtól.

Az agyagfalviak fordítottak és gólzáporral nyertek Csíkszentmártonban

Fordulatos mérkőzések jellemezték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának 18. fordulóját: az Agyagfalva öt gólt szerezve fordított Csíkszentmártonban, a Golimpiákosz pedig magabiztosan nyert Borszéken.

Ritka jelenet a megyei focibajnokságban, szurkolói busszal kísérik el a Szentegyházi Vasast

Nem mindennapi kezdeményezés kíséri a hétvégi fordulót a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságban. A Szentegyházi Vasas drukkerei szervezetten utaznak a maroshévízi mérkőzésre.

Kovásznai gólkedv és négypontos előny a háromszéki 4. Ligában

Erődemonstrációt tartott az éllovas Kovászna a háromszéki labdarúgó 4. Liga 17. játéknapján, a Kárpátok csapata alaposan rászámolt Papolcra és kihasználva legfőbb üldözője, Barót botlását, immár négypontos előnnyel vezeti a rangsort.

Lemaradt a vásárhelyi csapatoktól a harmadik helyezett a Maros megyei 4. Ligában

Idegenben gyűjtötte be a három pontot az élen álló két vásárhelyi együttes, míg a harmadik helyezett Marosoroszfalu vereséget szenvedett a Maros megyei labdarúgó 4. Liga hétvégi 15. fordulójában.

Az Agyagfalva szabadnapos volt, ezt kihasználta a Csíkszentsimon

Négy hazai győzelem és egy döntetlen született a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának 17. fordulójában. A Csíkszentsimon megnyerte az alcsíki párharcot és átvette a vezetést a tabellán. A Zetelaka pontot rabolt Székelyudvarhelyről.

Fölényesen nyert és elhúzott a sereghajtótól a székelykeresztúri csapat

Pénteken késő délután pótolták a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportja 15. fordulójából elhalasztott mérkőzést, amelyet simán nyert meg a házigazda székelykeresztúri alakulat.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!