Hirdetés

Nehéz, de nem lehetetlen a Sepsi OSK küldetése

Fotó: Pinti Attila

2021. május 20., 13:28

Az Universitatea Craiovát üldöző Sepsi OSK csütörtök este Călărași-on, az Academica Clinceni vendégeként játssza utolsó előtti mérkőzését a felsőházi rájátszásban. A háromszékieknek kötelező nyerni, hogy versenyben maradjanak a harmadik helyért. 

2021. május 20., 13:28

Az U Craiova sorozatban négy elbukott bajnoki után tudott győzni szerdán, de ebben annak is nagy szerepe volt, hogy az aranyéremért zajló versenyfutásban a Kolozsvári CFR-rel szemben ismét alulmaradó FCSB rendkívül tartalékos csapattal állt ki az oltyánok ellen. A Sepsi OSK-nak a rájátszás hajrájában már nehéz lesz megelőzni a craiovai riválist, amelynek a jövő heti zárófordulóban mindenképp pontot, vagy pontokat kellene veszítenie hazai pályán az Academica Clinceni ellen.

Kapcsolódó

Bár a kék-fehérek szombaton 18 órakor még a ploiești-i kupadöntőben is érdekeltek – ahol az élvonalból biztosan búcsúzó Astra Giurgiu lesz az ellenfelük –, pontegyenlőség esetén az U Craiova előrébb végezne a Sepsinél, mivel ebben az esetben az lenne a perdöntő, hogy melyik csapat nem részesült kerekítésben az alapszakasz végén történt felezésnél: a Craiova 58, az OSK pedig 45 egységgel zárta a bajnokság első részét.

A kupadöntőben a háromszékieknek papírforma-eredmény kedvezne, hiszen az esélyesebb Craiova diadala esetén a negyedik pozícióból is elérhető lenne az európai kupaszereplés.

Szerdán eldőlt, hogy a Chindia Târgoviște a Konstancai Viitorullal találkozik a Konferencia Liga-selejtezőért vívott különpárharc első felvonásán, a győztes pedig a Sepsi OSK-val, vagy a Craiovával került össze a pótselejtező „döntőjén”. Mindkét párharcban egy meccsen dől el a továbbjutó kiléte.

Kapcsolódó

A sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat küldetése ugyanakkor a harmadik helyért sem lehetetlen, a piros-fehérek jó előjelekkel várják a csütörtök esti találkozót: Leo Grozavu legénysége legutóbbi öt bajnokijából egy döntetlen és egy vereség mellett hármat megnyert, ezek között volt az Academica Clinceni elleni 1–0-s hazai siker is.

Hirdetés

Az alapszakaszban a felek gól nélküli döntetlent játszottak a szemerjai stadionban, míg a Clinceni pályáján becsúszott egy 2–0-s vereség, ám ezt leszámítva a Sepsi OSK csak két idegenbeli bajnokit veszített el a teljes szezonban.

Nehéz meccsre számítok, a Sepsi a playoffban nagyon jó eredményeket ért el. A harmadik helyért harcolnak, biztosan nagyon motiváltak érkeznek hozzánk.

Erős csapatot alkotnak, agresszív letámadást alkalmaznak és gyors támadásokat vezetnek” – nyilatkozta a mérkőzés előtt Ilie Poenaru, az Ilfov megyeiek vezetőedzője, aki hozzátette, bízik egy „pozitív eredményben”.

A Clinceni az előző fordulóban teljesen reménytelennek tűnő helyzetből fordított az FC Botoșani ellen: húsz perccel a vége előtt a moldvai vendégek 3–1-re vezettek, a vége viszont 4–3 lett a házigazdák javára. Poenaru szerint az előző körben nagy csapat módjára sikerült nyerniük, mint mondta, az utóbbi időben elfogadható eredményeket értek el, a Sepsi ellen pedig színvonalas összecsapásra számít. Az ilfovi község csapatának gyakorlatilag tét nélküli a meccs, már csak az ötödik helyre jöhetnek fel a Botoșani megelőzésével.

A 20.30-kor kezdődő Academica Clinceni–Sepsi OSK találkozót a călărași-i Ion Comșa Stadionban rendezik. Ezen a héten egy székelyföldi csapatnak már sikerült fontos győzelmet aratnia a Duna-parti városban: az FK Csíkszereda a Călărași elleni 2–0-s sikerrel maradt versenyben a 2. Liga felsőházi rájátszásának negyedik helyéért, amely osztályozós párharccal ér fel.

Kapcsolódó

A Sepsi OSK utolsó előtti playoff-meccsének játékvezetője a pitești-i Cătălin Popa.

Labdarúgó 1. Liga, 2020–2021-es szezon, felsőházi rájátszás, 9. forduló

1. Liga, felsőházi rájátszás

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári CFR CFR
9
6
1
2
13-5
51
2
FCSB FCSB
9
3
3
3
13-12
45
3
Universitatea Craiova U Craiova
9
3
2
4
9-11
40
4
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
9
4
2
3
10-8
37
5
Academica Clinceni Clinceni
9
3
1
5
10-15
32
6
FC Botoșani Botoșani
9
3
1
5
13-17
31
FCSB:
Kolozsvári CFR:
Universitatea Craiova:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK:
Academica Clinceni:
FC Botoșani:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Hazai meccsel vonul bajnoki szünetre az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.

Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

`
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

Megismételné a Farul elleni győzelmét az FK Csíkszereda

Hazai pályán folytatja a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszását a kiváló formában lévő FK Csíkszereda, amely a bennmaradásért zajló küzdelemben szombaton délután a Konstancai Farult fogadja.

A csapatok száma nem csökken, de átalakíthatják a rájátszást a Szuperligában

Túl sok mérkőzést játszanak a csapatok egy szezon folyamán a hazai labdarúgó élvonalban, ezért a bajnokságot szervező Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) vizsgálja annak lehetőségét, hogy változtassanak a lebonyolításon.

Megtudtuk, mikor játszik az FK Csíkszereda a válogatott szünet után

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) elkészítette a Szuperliga rájátszásának harmadik fordulójának menetrendjét: az alsóházban az FK Csíkszereda a hétfői játéknapon látogat a Petrolul otthonába.

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Felső és alsó határ – ennyi pont kellene az FK Csíkszeredának a biztos bennmaradáshoz

Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.

Megműtötték, még nem térhet vissza a Kolozsvári CFR sikeredzője

Hosszú hónapok óta egészségügyi problémákkal küszködik Dan Petrescu, aki a múlt héten sürgősségi műtéten esett át, így egyelőre nem térhet vissza az edzősködéshez.

Hazai meccsel vonul bajnoki szünetre az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.

Villámrajt az U–CFR összecsapáson, a hosszabbításban jött a csattanó (videóval)

A U nyerte a kolozsvári derbit, hazai környezetben legyűrte a CFR-t a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának első fordulójában.

Bennmaradó helyen zárja az alsóház nyitófordulóját az FK Csíkszereda

Kedvezően alakult a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának első vasárnapi találkozója az FK Csíkszereda számára, amely a galaci győzelmének köszönhetően az első fordulót követően biztos bennmaradó helyen áll a tabellán.

Kedvezőtlen számok: mindössze két klub felelt meg az 5+6-os szabálynak a Szuperligában

A labdarúgó Szuperliga alapszakaszát követően a statisztikákból kiderült, hogy a 16 csapatos mezőnyből mindössze két klub felelt meg a Román Labdarúgó-szövetség által bevezetett 5+6-os szabálynak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!