Bő két hónnappal a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörét követően – amikor Stuttgartban 2–0-ra nyertek a németek, ismét találkozott a két együttes, ezúttal Düsseldorfban rendezték a mérkőzést. Az átalakult német válogatottnak – Neuer, Gündogan és Müller lemondta a válogatottságot, míg Kroos visszavonult – kellett egy negyedóra, míg megkapta a helyét a pályán, ezután sajnos esélye sem volt a lassan, mintha kedvtelenül játszó magyar válogatottnak.
A játékrész közepén egy végletekig kijátszott helyzet végén Füllkrug révén megszerezte a vezetést Németország.
A magyarok játéka túlságosan lassú volt, a házigazdájuk rendre megzavarta a támadásépítéseket, így nem forgott veszélyben ter Stegen kapuja.
Térfélcserét követően bátrabban focizott a magyar csapat, volt két lehetősége is, ám Bolla elől becsúszva mentettek, majd a szögletet követően Varga fejesét Havertz bólintotta fölé. És ami az egyik oldalt nem ment be, túloldalt rögtön gól lett, hiszen a szögletből ellentámadásba lendültek a németek, Musiala pedig befejezte az akciót.
A magyar csapat ekkor mintha elveszítette volna a hitét, egymás után alakították ki a hazaiak a lehetőségeket, majd a 66. percben Wirtz lapos lövésével eldöntötte a meccset. A németek a hajrában is nagy étvággyal fociztak, Kimmich ziccerét Gulácsi védte, a kipattanót Havertz a keresztlécre bombázta. A 77. percben ismét zörrent a magyar háló, Pavlovic becsapta a Lipcse kapusát is, és rövidre húzva, Gulácsi kezei között lőtt a kapuba.
És itt sem álltak le a németek, a következő helyzetüknél büntetőt harcoltak ki, amit Havertz lazán a bal alsóba gurított.
A vége tehát 5–0 lett, rengeteg tanulságot vonhatnak le a magyarok a keddi folytatás előtt, amikor az ugyancsak nagy vereséget szenvedett Bosznia-Hercegovinát fogadják a Puskás Arénában.
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!