Hivatalos közleményben fordult szurkolóihoz a Bukaresti Rapid a pénteken este 10 órakor Csíkszeredában sorra kerülő mérkőzést megelőzően, amelyen a labdarúgó Szuperliga harmadik fordulójában az FK Csíkszereda vendégeként lépnek pályára a fővárosiak.
A klub tájékoztatása szerint a Csíkszeredai Városi Stadion vendégszektorának kapacitása rendkívül alacsony – mindössze 125 jegy áll rendelkezésre –, ezért arra kérik a mérkőzésre jeggyel nem rendelkező szurkolóikat, hogy ne utazzanak el a találkozóra, mert nem fognak tudni bejutni a stadionba.
Kiemelték, hogy a rendelkezésre álló jegyeket a Peluza Nord szervezett szurkolói csoportjai között osztották szét, akik a klubot hétről hétre feltétel nélkül támogatják
– függetlenül a mérkőzés helyszínétől vagy végeredményétől.
„Sajnálatos módon nincs valós esély arra, hogy mások is bejussanak a stadionba, és nem szeretnénk, hogy feleslegesen tegyétek meg az utat” – áll a klub közleményében, amely a szurkolók megértését és állandó támogatását is megköszöni.
A figyelmeztetés nem véletlen: a Szuperliga első fordulójában a Bukaresti Dinamo drukkerei közül sokan nem juthattak be a csíkszeredai stadionba, miután a vendégszektorba érkezők száma messze meghaladta a vendégcsapatnak biztosított jegykvótát. A helyzetből komoly feszültség kerekedett, a Dinamo pedig panaszt nyújtott be a Hivatásos Labdarúgóligánál és a szövetségnél.
Az előzmények ismeretében a Rapid a megelőzést választotta, és szervezett, méltóságteljes jelenlétre kéri híveit – a sportért és a csapatért.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!