A nagy nehézségek árán 2–1-re megnyert idegenbeli első mérkőzés után a kolozsváriak számára kötelező volt a továbbjutás hazai közönség előtt.
Akárcsak egy héttel ezelőtt, vendégként is bátran játszott a gibraltári csapat, a CFR azonban a 18. percben vezetést szerzett, a védő Mike Cestor akcióból talált be.
Az első félidő közepén megvolt az esély az egyenlítésre a Lincoln előtt, Arlauskis mentett. A szünetig növelhette volna előnyét a házigazda, Chipciu kétszer is volt közel a gólhoz.
A fordulás után próbálkoztak támadásokkal a gibraltáriak, majd
az első találatnál előkészítő Sigurjonsson mesterien elvégzett szabadrúgással megduplázta a CFR vezetését.
A vendégcsapat ezután sem adta fel, és közel volt a szépítéshez, újra a kolozsváriak litván kapusának kellett nagyot védenie.
Marius Șumudică együttese kettős győzelemmel jutott tovább a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörébe – egyben bebiztosította részvételét legalább a Konferencia Liga csportkörében –, ahol a Young Boys vár rá, amely a gól nélküli első mérkőzés után a hazai visszavágón 3–2-re verte a szlovák Slovan Bratislavát.
A svájci riválissal a CFR tavaly ősszel az Európa Liga főtábláján találkozott, a hazai 1–1-es eredmény után az utolsó csoportmeccsen idegenben botrányos körülmények között szenvedett vereséget.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!