Mindenképpen győzelemre volt szüksége Edward Iordănescu csapatának ahhoz, hogy megelőzze vetélytársát, és a továbbjutást érő második helyen végezzen a csoportban.
Biztatóan kezdtek a kolozsváriak, az elején több veszélyes támadást is vezettek, de a kapu előtt nem találták a megfelelő megoldásokat. Negyedóra után átvették az irányítást a házigazdák, a CFR védelme azonban jól tartotta magát. Az első félidő legnagyobb helyzetét a „vasutasok” hagyták ki, kevéssel a szünet előtt Păun és Rondon összejátéka végén utóbbit a svájci kapus megakadályozta a gólszerzésben.
A folytatásban is maradt a küzdelmes játék, egy óra játékot követően ismét a CFR volt közelebb a vezetéshez, Camora távoli lövésénél Von Ballmoos újra megmentette csapatát. A túloldalon a csereként beállt Elia jelentett veszélyt a kolozsvári kapura, de fejese mellé ment.
A hajrában felerősödtek a vendégek támadásai, és ezúttal eredményesek voltak: Hoban remekül találta meg Rondont a tizenhatoson belül, akinek lövése a kapufáról kifelé pattant, a korábban pályára lépett Debeljuh pedig közelről a hálóba lőtt. A rendes játékidő vége előtt Lefort fejesénél Camora a gólvonal előtt fejelte ki a labdát, de
a szöglet után Bălgrădean kijövetelénél a francia játékvezető viatatható büntetőt ítélt, mivel meglátása szerint a labdát és az ellenfelét is eltalálta. A kapust reklamálás miatt kiállították, Nsame pedig belőtte a tizenegyest.
A kolozsváriak egyből támadásba lendültek, és kevéssel ezután kontrából a svájciak ismét betaláltak, ezzel még a győzelmet is megszerezték. A végén valósággal elszabadultak az indulatok, kemény belépő miatt az egyenlítő gól szerzőjét kiállították, akárcsak az utolsó percekben Djokovicot, aki nem tudta türtőztetni magát a bíró előtt.
A kiesés és a történtek ellenére a CFR felemelt fejjel búcsúzott az Európa Ligától, és nem tudta megismételni tavalyi bravúrját, hogy újra bejusson a tizenhatoddöntőbe.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!