A szövetég végrehajtó bizottsága előzőleg április közepén úgy határozott, hogy a Szuperliga új idénye a július 11-ei hétvégén rajtol, a Szuperkupa-mérkőzést pedig egy héttel korábban játsszák le.
Az élvonal tizenhat klubja viszont egyöntetűen jelezte, hogy ebbe nem egyezik bele,
azzal érvelve, hogy a nyári szünetben túl kevés pihenési lehetőség jut a játékosoknak, és kérvényezte a Hivatásos Labdarúgóligánál (LPF) a nyitóforduló elhalasztását.
Az FRF végül engedett a nyomásnak és pénteken bejelentette, hogy
az eredeti időponthoz képest egy héttel később, a július 18-ai hétvégén kezdődik az élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonja,
a Szuperkupáért pedig július 11-én küzd meg a Szuperliga és a Román Kupa idei kiírásának győztese.
Az új bajnoki idényben ebben a naptári évben 20 fordulót bonyolítanak le az alapszakaszban, az idei utolsó játéknapot a december 20-ai hétvégére időzítették. A bajnokság kevesebb mint egy hónapos téli szünet után jövő év január 16-án folytatódik, majd a rájátszás március 20-án kezdődik és a május 29-ei hétvégén fejeződik be.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!