Szeles, borús idő fogadta a csapatokat, a sétatéri stadion lelátóján így is több mint kétszázan ültek. Jobban kezdtek a vendégek, gyors szélsőik mindkét oldalon gondot okoztak az SZFC védelmének, több helyzetet is kialakítottak, ám lövéseik nem találtak kaput. A legnagyobb lehetőségüket a 21. percben puskázták el, egy szögletet követően Munchiu középről fölé fejelt.
Ezt követően kiegyenlítette a játékot a házigazda, Antal, majd Kicsi került helyzetbe, lövéseikből azonban nem született gól. Fél óra után nagyon töredezetté vált a játék, a galaciak a legkisebb ütközés után is a földre kerültek, és fájdalmas kiáltásokkal kérték az orvosi csapat közbelépését.
A félidő hajrájában ismét a házigazda állt közel a vezetés megszerzéséhez, előbb Silion próbálkozott távolról, a hálóőr bravúrral szögletre tolta a labdát, majd Kicsi tekert centikkel a kapu mellé.
A második félidőben Sebestyénnek is több védeni valója akadt, majd ismét a vendégek kapuja került veszélybe, a sérüléséből felépült Bagoly emelése esett a hálóra. Ezután Czimbalmos lövését ölelte magához a kapus, végül Györgydeák ívelését követően Bálint Rajmond fejelt kevéssel mellé.
A kihagyott helyzetek szinte megbosszulták magukat, hiszen a 70. percben a vendégek középről, a kaputól kb. 20 méterre végezhettek el egy veszélyes szabadrúgást, a labda a bal oldali kapufát érintve hagyta el a játékteret.
Végül a 85. percben tört meg a jég, Panait futott fel a jobb szélen, beívelésére tökéletesen érkezett középen Bálint Rajmond, és a hálóba pofozta a labdát.
A vendégek kitámadtak, ám csak az SZFC-nek volt még helyzete, Silion jó helyzetben, közelről – passz helyett – a lövést választotta, ami fölé ment.
Zsinórban harmadik 1–0-s győzelmét aratta a Székelyudvarhelyi FC, és feljött a táblázat 12. helyére. A következő fordulóban, jövő szombaton 17 órakor a jó formában lévő Avântul Valea Mărului vendége lesz.
Labdarúgó 3. Liga, 1-es széria, 23. forduló:
Székelyudvarhelyi FC–Galaci Metalosport 1–0 (0–0),
gólszerző: Bálint Rajmond (85.).
SZFC: Sebestyén Attila – Bálint Róbert, Csíki Dénes, Bogdan Panait, Pál Örs, Petru Silion, Bálint Rajmond, Györgydeák Apor, Antal Norbert (Bagoly Benjámin, 46.), Czimbalmos Zalán (Péter Mózes, 70.), Kicsi Zoltán (Demény Norbert, 89.).
További eredmények:
Románvásári VSK–Bákói SC 0–3 (0–1)
Știința Miroslava–Bákói Aerostar 1–0 (0–0)
CSM Pașcani–Sporting Liești 1–1 (0–0)
Szászhermányi FC–Barcarozsnyói Olimpic Cetate 1–0 (0–0)
FK Csíkszereda–Sportul Chiscani 3–0 (1–0)
Avântul Valea Mărului–Olimpia Rm. Sărat 1–0 (1–0)
Az Atletico Vaslui szabadnapos.
Ranglista:
1. Szászhermány 49 (21)
2. FK Csíkszereda 47 (21)
3. Miroslava 45 (21)
4. Bákói Aerostar 35 (22)
5. Roman 33 (22)
6. Liești 31 (22)
7. Rm. Sărat 29 (22)
8. Vaslui 29 (21)
9. Valea Mărului 29 (21)
10. Barcarozsnyó 26 (22)
11. Galaci Metalosport 25 (21)
12. Székelyudvarhely 21 (21)
13. Pașcani 20 (21)
14. Chiscani 12 (22)
15. Bákói SC* –18 (22)
* – 44 ponttal büntetve.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!