A hajrára felpörgő meccsen előbb hátrányba került, majd Szalay Szabolcs látványos találatával egyenlített az FK Csíkszereda a Farul ellen. A hazaiak többet kezdeményeztek, több helyzetet dolgoztak ki, ám egy védelmi megingás után a vendégek szereztek vezetést. A végjáték azonban ismét a csíkiak karakterét igazolta, akik az utolsó percekben pontot mentettek.
Ilyés Róbert eltiltása miatt a kispadról Bajkó Barna irányított, értékes pontnak nevezte az eredményt. „A végelszámolásnál akár duplázódhat, vagy akár triplázódhat értékben a ma megszerzett pontunk. Nagy karaktert mutattunk. Örülök, hogy újra fel tudtunk állni, és volt erőnk visszajönni a meccsbe. Csapatként működtünk, és a futballban a szerencse ezeket visszaadja, ezúttal egy Szalay-megvillanással adta vissza.
– fogalmazott a másodedző.

Személyes élményként is megélte a találkozót. „A szülővárosom csapatának élvonalbeli szereplése alatt vezetőedzői megbízatást kaptam erre a mérkőzésre, és úgy néz ki, hogy a következőre is. Amit az évek alatt adtam a futballnak, abból most visszakaptam egy ajándékot. Egy helyi születésű embernek ennél szebb dolog nem lehet az életében, mint az élvonalban vezetni a csapatot. Ma csak az iksze futotta, de ez így is óriási élmény. Köszönöm a lehetőséget” – mondta meghatottan.

A Farul vezetőedzője kiegyenlített mérkőzésről beszélt. „Mindkét csapat győzni akart, hiszen ez segít minél hamarabb megszabadulni az osztályozó miatti nyomástól.
– értékelt Ianis Zicu.
Az utolsó csereként pályára lépő, majd a meccs emberének választott Szalay Szabolcs úgy látta, csapata irányította a találkozót. „A végén volt egy védelmi fegyelmezetlenség nálunk, ebből sikerült gólt szerezniük, de a csapat erejét jelzi, hogy tényleg az utolsókig küzdünk, és pontot tudunk menteni” – mondta a középpályás.

A góljáról részletesen is beszélt. „Volt már egy megérzésem az elmúlt időszakban, hogy jönni fog a lehetőség, és ha megkapom, élni szeretnék vele. Jött egy felpördülő labda, az volt a fejemben, hogy minél hamarabb a kapu irányába juttassam, és szerencsére jól találtam el. Amikor láttam, hogy bement, felszakadt bennem egy gát. Nagyon örülök ennek, sokat jelent” – idézte fel a találat pillanatait.
A szintén csereként beállt Dusinszki Szabolcs pozitívan látta csapata teljesítményét. „Nekem tetszett a csapat játéka kintről is, és azt éreztem, hogy jobbak vagyunk, mint a Farul. Úgy gondolom, domináltuk is őket. Sajnáltam, hogy végül egy pontot tudtunk megszerezni, bár azért elég édes az az egy pont is, pláne, hogy a végén egy ilyen szép góllal szereztük” – fogalmazott a középpályás.
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!