Az FK Csíkszereda az alsóházi rájátszás nyitófordulójában a Galaci Oțelul otthonában fontos sikert aratott, ám a győzelmet beárnyékolja, hogy a hosszabbítás 11. percében a csapat vezetőedzője, Ilyés Róbert piros lapot kapott Kovács Szabolcs játékvezetőtől, miután egy hazai bedobást megelőzően visszarúgott egy labdát a pályára.
A találkozót követően elismerte hibáját a szakember, és a tévétársaságoknak adott interjújában elmondta, hogy szerinte két fordulót fog kapni az egyből piros lapért.
És nem is tévedett, hiszen szerdán délután megjelent a fegyelmi bizottság legfrissebb határozatcsomagja az lpf.ro oldalon:
a fegyelmi szabályzat 68. cikkelyének 3. bekezdése szerint két fordulóra eltiltották és emellett még 4500 lejes pénzbüntetést kapott.
A galaciak szervezési hiányosságok miatt 5000 lejes pénzbüntetést kaptak.
A Bukaresti Rapid részleges stadionbezárást kapott a következő hazai találkozójára, emellett egy 60 ezer lejes csekket is be kell fizessen a szövetség kasszájába. A Craiova elleni nyitófordulós meccs kétszer is félbeszakadt, előbb azért, mert a csendőrség véletlenül könnygázt vetett be, másodszor pedig a hazai szurkolók rasszista bekiabálásai miatt. A tíz szektoros bezárás a következő meccsen, április 5-én a Kolozsvári U elleni hazai bajnokin lép életbe.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!